SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Járhatnak bölcsődébe a gyeden és gyesen lévők gyermekei is

Családinet [cikkei] - 2014-01-22
Minden gyeden és gyesen lévő szülő beadhatja bölcsődébe gyermekét, ha újra munkába áll, és a gyermek már elmúlt egyéves - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkársága kedden az MTI-vel.

Nem egyértelműek a jogszabályok
    
Az államtitkárság a Népszabadság keddi cikkére reagált, amelyben azt írták: bár januártól hatályba lépett a gyed extra csomag, amelynek egyik elemeként az anyák a gyermek egyéves kora után a gyermekgondozási díj (gyed) folyósítása mellett is dolgozhatnak, a hatályos jogszabályok alapján nem egyértelmű, hogy a bölcsődék és családi napközik felvehetik-e a gyedben részesülő anyák gyermekeit, a gyermekvédelmi törvény vonatkozó passzusát ugyanis elfelejtették módosítani.

A gyeden, gyesen, ill. gyed extrán lévő szülők gyerekei is járhatnak bölcsődébe

Az Emmi felhívta a figyelmet arra: a főszabály a gyermekvédelmi törvényben kimondja, hogy a gyermekek napközbeni ellátását (bölcsőde, családi napközi) azon gyermekek számára kell megszervezni, akiknek szülei, nevelői, gondozói dolgoznak vagy munkaerő-piaci részvételt elősegítő programban, képzésen vesznek részt. Emellett a gyed extra 2014-es bevezetésével a törvény lehetővé teszi, hogy a gyed folyósítása mellett, amennyiben a szülő dolgozik, a gyermek egyéves kora után napközbeni ellátásban részesülhessen.
 
Kik kapnak elsőbbséget a bölcsődébe jelentkezéskor
 
A jogszabály azt is meghatározza, kik élveznek előnyt a bölcsődei jelentkezéskor. A törvény mások mellett ide sorolja azokat a gyermekeket, akiknek két vagy több testvérük van, valamint akiket egyedülálló vagy időskorú, esetleg olyan ember nevel, aki valamely egyéb ok miatt a gyermekről nem tud gondoskodni. E kedvezményezett körbe nem tartozik bele az az édesanya, aki munkavállalás miatt kívánja bölcsődébe adni gyermekét; az ő gyermekét tehát nem kezelik ugyan kiemelten a helyek betöltésénél, ettől függetlenül azonban szintén felvehető a bölcsődébe, akkor is, ha az anya gyedben részesül - közölték.

Forrás: MTI
Fotó:
 imagerymajestic - FreeDigitalPhotos.net

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja