SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az egyik fél szinte biztosan sírni fog - avagy beszoktatás a bölcsibe

Családinet [cikkei] - 2019-08-30
Itt a nyár vége, az első gyermekes szülők rémálma, a bölcsődébe való beszoktatás, valamint az iskolakezdés kegyetlen, érzelmileg mind a gyerekeket, mind a szülőket megviselő időszaka. Ha tanácstalanok vagyunk, pánikolunk, vagy az a gyanús, hogy egyelőre minden simán megy, olvassuk el a Czeizel Intézet gyermekpszichológusának tanácsait!

A bölcsibe való beszoktatás mindig sokkal nehezebb az óvodába való beszoktatásnál– árulja el a téma kapcsán Balázs Tünde, a Czeizel Intézet gyermekpszichológusa. „Sokat segíthet, ha a kicsi néha a nagyszülőknél is ott marad néhány órára nélkülünk, vagy ha a játszótéren nem szólunk bele a homokozóban kialakuló konfliktusokba, engedjük érvényesülni.”

A szakember elárulta, könnyen lehet, hogy a kisgyerek azonnal feloldódik az új közegben, de később biztosan keresni fogja anyukáját. „Fontos, hogy ne akkor jutalmazzuk, ha nem sír. Teljesen természetes, hogy egy alig pár éves pici a szüleit keresi. Nem szabad azt megerősíteni benne, hogy a sírás valami ördögtől való dolog. Ettől ő még nem lesz rossz gyerek” – teszi hozzá a gyermekpszichológus, és azt mondja, gyakran előfordul, hogy a szülő tör ki zokogásban, ha azt látja gyermekén, hogy gond nélkül veszi az akadályokat, nem hiányzik neki. Az egyik fél szinte biztosan sírni fog.

A szeptember persze az első osztályosok szüleinek is feladja a leckét. „Nem véletlen, hogy minden kultúrában a 6-7 éves kor az iskolaérettség határa, a gyerekek ilyenkor már képesek hosszabb ideig egyetlen feladatra koncentrálni” – avat be a szakember.
„A nagycsoport ideális terepe annak, hogy kiderüljön, alkalmas-e gyermekünk az iskola megkezdésére. Fontos, hogy tudja kezelni a ceruzát, megüljön egyhelyben, tudjon figyelni a tanítónénire. Ez kulcskérdés, az első négy évben a tanár szerepe a legfontosabb.”

A gyermekpszichológus szerint fontos, hogy a sulikezdést megelőző hét egy közös rituálé legyen gyermekünkkel. „Ez az időszak tele van izgalommal és félelemmel. Jó, ha a gyerek látja, számíthat ránk, mellette vagyunk, és büszkék vagyunk rá, hogy iskolás lesz.”

A jutalmazás iskolás korban is sarkalatos kérdés. „A vélemények itt nagyon megoszlanak, de úgy hiszem, az volna a legideálisabb, ha a szülő a büszkeségével jutalmazna. Fontos, hogy a kisiskolást a saját fejlődése motiválja, ne a pirospontokért kapott nyalánkságok vagy játékok” – világít rá a szakember és azt mondja, fontos, hogy a különórák súlyával ne terheljük túlzottan gyermekünket. A túl hamar kimerülő idegrendszer ugyanis hosszútávon sokkal több problémát okozhat neki.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja