SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

"Mi lesz így velünk és a gyerekekkel?"- Egy nap alatt százezrek húzzák le a rolót

Tóth Nikolett [cikkei] - 2022-07-18
Erika 3 kisgyerek anyukája, a legkisebb még csak 6 hónapos. Bevételkiegészítésként kezdett el katás vállalkozóként dolgozni, alvásidőben fordít szövegeket egy cégnek. Havi 150 ezer forinttól fog most elesni a család a Kata szabályozásával. De vannak olyanok is, akiknek nem a plusz pénzük, hanem szó szerint az életük múlhat azon, hogy katásként már nem vállalkozhatnak.
"Mi lesz így velünk és a gyerekekkel?"- Egy nap alatt százezrek húzzák le a rolót

"Nagyon félünk és nem tudjuk, hogyan tovább"

"Egy nap leforgása alatt át kellett értékelnem az egész életünket" - kezdi a beszélgetést Erika, akinek 3 gyereke van. Férje és ő is katás. Férje magánszemélyeknek és cégeknek is számlázott, innentől utóbbiaknak már nem tud. Úgy számolnak, hogy férje nagyjából a fizetése felétől esik majd így el. 

"A szakmám fordító, a gyerekek mellett azonban kivitelezhetetlen volt, hogy 12-14 órákat dolgozzak. Jó ötletnek tűnt, hogy alvásidőkben egy-egy órában tudtam egy kicsit fordítani, sokszor nemcsak délután, de az esti altatás után is dolgoztam, hogy ezzel is ki tudjuk egészíteni a bevételünket. Hát most már ennek is lőttek" - mondja elkeseredve Erika. Hozzáteszi, hogy ő általában havi 120-150 ezer forinttal tudta bővíteni a családi kasszát. 

Fogalmuk sincs, hogy most mi lesz. A harmadik baba még nagyon kicsi, nem szeretnék bölcsibe adni. Ráadásul ha Erika is visszamegy dolgozni, akkor délutánonként nem fogja tudni elhozni a gyerekeket az oviból és bölcsiből, mert addigra még nem végez a munkájával. Azt pedig nem szeretné, ha minden nap csak az esti fürdetésre és altatásra érne haza. 

De nemcsak ők járnak ebben a cipőben. Takarítók, mérnökök, futárok, pedagógusok, előadóművészek, informatikusok és még sokan mások. 

Egy egyesület például autista gyerekekkel foglalkozik, csak katások számláztak számukra eddig. Most ők sem tudják, hogyan tovább. Az egy dolog, hogy rengeteg ember elveszíti a munkáját, de mi lesz a gyerekekkel? 

"EGYESÜLET VAGYUNK, AUTISTA GYEREKEKKEL FOGLALKOZUNK. CSAK KATÁS SZAKEMBEREK SZÁMLÁZTAK EDDIG.

HOGYAN TOVÁBB?" - írták.


"Elvették tőlem, hogy élhessek"

DávidFotó: Csorba Dávid - Hegedüs Márton

Csorba Dávid történetét már bemutattuk korábban. Dávidnak egy izomsorvadással járó, halálos betegsége, Duchenne-szindrómája van. Lélegeztetőgép tartja életben, édesanyja a nap 24 órájában ápolja. 

Egyik nagy vágya egy kertes ház, nagyon szeretne már kimenni. Napjait nem tölti tétlenül. Történetéről könyvet is írt, Négy fal között szabadon címmel. Emelett van egy vállalkozása is, a Lélekharcos klub, ahol választható tagsági díj fejében segít az embereknek, hogy leküzdjék a problémáikat és visszataláljanak a lelki erejükhöz. A vállalkozást azért is hozta létre, hogy valamennyire tudja finanszírozni a költségeit.

Jelenleg egyetlen ujja mozog, és ő azzal az egy ujjával tartotta fent a vállalkozását. A bevételkiesés miatt pedig kikerülhet az otthoni lélegeztetőgép programból és intenzív osztályra kerülhet. Dávid tudja, hogy ez egyben az élete végét is jelentené. 

"Vállalkozásom bevételét egy az egyben az életben maradásra fordítom, havi szinten.

1 db gége kanül: 25.000 Ft

Leszívókatéter (300 db) - 38.000 Ft

Decobitus alátét (60 db) - 10.000 Ft

Desztillált víz (36 liter) - 33.000 Ft

Steril mull lap, kötszer. vitaminok, fertőtlenítők, stb: 30.000 Ft

Gyógytorna (heti 2 alkalom) - 60.000 Ft

Szakápolók havi 15 nap: 250.000 Ft (Hogy Anyu néha el tudjon menni orvoshoz, vásárolni, ügyeket intézni, kikapcsolódni, pihenni)

Összesen: 449.000 Ft / hó

Persze, Ön ezt nem értheti, hiszen Önt ez nem érinti, így nem is érdekli. Ön családja a legjobb orvosi ellátást kapja. Nem fontos. A magyar ember nem fontos, az, hogy az emberek képesek legyenek megélni, nem fontos.

Nem csak a magam nevében beszélek. Több sorstársammal együtt mondjuk, hogy az életet vette el tőlünk.

Ha nem tudom finanszírozni a fent említett dolgokat, akkor elkerülhetetlen lesz, hogy az intenzív osztályon éljek, ami gyakorlatilag egyet jelentene a halállal.

Ennyit számít nektek egy ember élete. Ennyit számít nektek többszázezer ember élete, életének minősége. Egyetlen nap alatt vettétek el tőlem, tőlünk, mindannyiunktól azt, amire sokan egy életet építettünk fel.

Üdv: Csorba Dávid"



 

 

Indexkép: Yan Krukov fotója a Pexels oldaláról

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja