SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Tovább egyszerűsödnek a vagyonszerzési illetékszabályok

Családinet [cikkei] - 2013-11-21
Az illetéktörvény módosításával 2014. január 1-jétől illetékmentessé válnak a házastársak közötti vagyonmozgások, ezzel szélesedik a családokat tehermentesítő illetékszabályozás, ami több százmillió forint megtakarítást jelenthet az érintetteknek. Erről Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügypolitikáért felelős államtitkára beszélt sajtótájékoztatón, szerdán, Budapesten.

Az államtitkár kiemelte, hogy a rendelkezés a házastársi vagyonközösség megszüntetésével keletkező vagyonszerzésre is vonatkozik.
    
A tárca számításai szerint az új szabály 2014-ben több mint ezer ügyet érint majd, és 400-500 millió forintot hagy a házastársaknál - tette hozzá.
    
Orbán Gábor emlékeztetett, hogy 2009-ben már vezettek be illetékmentességi szabályokat a házastársak, gyermekek és szülők öröklésével kapcsolatban, ezek azonban csak az általános mértékű öröklési illeték alá eső vagyontárgyakra és az örökrész első 20 millió forintjára vonatkoztak. Például egy gépkocsi öröklésére már nem.
    
A 2010 augusztusában bevezetett új öröklési és ajándékozási illetékmentességi rendelkezésekkel már illetékmentessé vált minden, az egyenes ági rokonok közötti ingyenes vagyonszerzés, függetlenül az átadott vagyontárgyak értékétől és jellegétől. Ezek a szabályok vonatkoznak minden gyermek és szülő, nagyszülő és unoka, dédszülő és dédunoka közötti ajándékozásra és öröklésre, továbbá az örökbefogadó és örökbefogadott közötti vagyonszerzésekre is.
    


A 2010 nyarától hatályos illetékszabályok révén az öröklési és ajándékozási ügyek döntő többségében, mintegy 80-85 százalékában nem kell a vagyonszerzőknek illetéket fizetni - hangsúlyozta Orbán Gábor.
    
Hozzátette, hogy 2013. január 1-jétől is szélesedett az illetékmentességi a kör, így nemcsak az ingyenes, hanem az ellenérték fejében megvalósuló vagyonszerzések után sem keletkezik illetékkötelezettség, ha a szerződő felek egyenes ági rokonok. Emellett az özvegyek öröklése esetén is megszűnt a korábbi 20 millió forintos korlát.
    
Az első esetben a rendelkezés hatása a jövő évben mintegy 6000 ügyben jelentkezik és valamivel több mint 1 milliárd  forintot hagy a családoknál, míg hozzávetőleg 11-12 ezer özvegy mentesül összességében mintegy 1,5 milliárd forint öröklési illeték megfizetése alól - fejtette ki.
    
Orbán Gábor kiemelte, hogy a kormány politikájának középpontjában a családok támogatása áll. Ez a kiindulópontja a szabályozás módosításának minden fő gazdasági területen, az adórendszer átalakításától a foglalkoztatáspolitikán át az illetékrendszer átalakításáig.

Forrás: MTI
Fotó:
johan2011 - 123RF.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Elvitték a babát a kórházból: mi történik a magyar gyermekvédelemben?

Egy februárban született, egészséges újszülöttet a szülei tudta nélkül vittek el a tatabányai kórházból. Az édesanya addig naponta járt be szoptatni a csecsemőt, majd egy reggel közölték vele: a gyermeke már nincs az osztályon. Arról azonban nem kapott tájékoztatást, hogy hová került a baba, miért vitték el, és ki hozta meg a döntést. A történet nem egyedi eset, és az országgyűlési választás közeledtével a politikai szál is felbukkan.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja