Mindenszentek és a halottak napja a megemlékezés napja. Hívő és nem hívő ember felkeresi szeretteit a temetőben, ahol virággal és gyertyagyújtással adózik emlékének. Ilyenkor felszakadnak a régi és még alig gyógyuló sebek. Mindenki szembesül elvesztett szerettei emlékével, szívünk megtelik mély, tompa fájdalommal.

A fiatal, aki még nem tudja felfogni a körülötte lévő fájdalmat, csak tiszteletét tudja kifejezni, és érzi, hogy ezen a helyen nem illik hangoskodni. Itt már a béke és a csend honol.

A már éltesebb ember, megtapasztalta az elvesztést, és felidézi emlékeiben szeretteit.

Az idős ember, már azon gondolkodik, hogy lassan közeleg az idő a nagy találkozóra.

Azonban mindenkiben közös az emlékezés, a sírok rendezése, széppé tétele. A néphit szerint, azért kell megszépíteni a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak nyughelyükön. A gyertyát azért gyújtják, hogy az elkóborolt lelkek visszataláljanak saját sírjukba, és ne kísértsék az élőket.

Elborítják a sírokat a rokonok, hozzátartozók és barátok virágai, gyertyái. Elhelyezik virágcsokraikat, ami krizantémból és őszirózsából tevődik össze, az elmúlás jelképes virágaiból. Estére a temető fényárban pompázik. Aki nem tud kimenni a temetőbe, az otthon gyújt gyertyát szeretteinek, mindenkinek egy-egy szálat.


                     Akik lakoznak csendben valahol,
                     Szomorú fűz akire ráhajol,
                     Akiknek sírján halvány mécs lobog,
                     A gyötrődést azok már rég feledték:
                     Mi sírva élünk, ők meg boldogok....
 

Kép: www.foter.com