Itt a nyár, jó idő, meleg. Strandszezon, a kerti mókák, árnyas játszóterek, parkok időszaka. Bárhova indulunk, mi, kisgyerekes családként biztos valami gyermekbarát kúszós-mászós helyen kötünk ki, a saját és gyermekeink érdekében. S ahogy a célhelyet elértük, jön a szinte már általánosnak tekinthető kérdés a beszélni már tudó gyermek részéről: levehetem a cipőt, zoknit? (A kicsi csak tépkedi a tépőzárat, s ingatja a fejét, manapság vááááá kiáltással. Talán ugyanezt jelentheti…)

Én az az anya vagyok, aki enged a gyermek azonnali kérésének, kérdésének, szabad-e. Persze előbb szemrevételezem a környéket. Mert nem azt mondom, hogy a napérlelte betonon, vagy a csúszós kövezeten kell hajtani a gyereket, de megfelelő körültekintéssel, felmérve, van-e olyan minőségű az aktuális játszótér, udvar, közpark, kert felülete, hogy elbírja, s megóvja a gyermek- és felnőtt(!) talpakat, igenis megállja meztelen láblétünk a helyét.
 

Hétköznapi „anatómia”

A mezítlábas lét számos fontos, elhanyagolt izmot erősít

Ha két lábbal állunk a földön (mégoly ritkán magam is), valljuk be, nem valami sok az a kétszer 37, 23, 16 cm, amely elbírja, elhordja egész, hosszú lényünk. Ha ez az alap instabil, gyenge, az gyengíti testünk működését is.

Lábfejünk, talpunk rengeteg kis csont, izom, ín összehangolt működésével teszi lehetővé az állást, járást, futást, ugrást, tangótáncot... S tudomásul vesszük vagy sem, ez a testrészünk is mozgásra, mozgatásra, nyújtásra, masszázsra szorul a jó működés érdekében. Születésünktől kezdve.
Már a hason-, háton fekvés alatt érzékel a terület, érez, tapasztal, üzenetet küld az agyba, s onnan jön máris a válaszüzenet, s mozdul a terület. A kúszással, mászással tovább erősödik, az állással leépül a talpi fogóreflex, s lehetővé válik a lépés, járás, később a szökkenés, ugrás, s az összetettebb, bonyolultabb mozdulatok.

A mezítlábas lét számos fontos, mégis elhanyagolt izmot erősít. Azokat, amelyek megelőzhetik a lábsérüléseket, valamint növelik az egész test állóképességét és komfortérzetét.

Egységben kell látnunk a testünk, hogy megértsük, a lábfej izmainak erősödése hatással van a lábszár izmaira, a térdünk állapotára, a combok felépítésére, kihat egészen a „hátunk közepéig.” Erősödése pozitívan befolyásolja a vázizomzatunkat, ízületeinket, gyengülés, gyengesége pedig negatívan. Mert a test okos, s törekszik a további, folyamatos mozgásra. Kompenzál, s a gyenge láncszemek munkáját mások veszik át, amelyek túlpörögnek, sérülnek, előbb elhasználódnak.
 

A cipő tompítja az agyba küldött jeleket

Érzékelőrendszer - Propriocepció. Mit jelent ez? Az izmainkban, szalagokban, az ízületi tokokban úgynevezett poprioceptorok vannak, amelyek érzékelik a végtagok testhez képest viszonyított állapotát, s minderről üzenetet küldenek az agynak. Az agy ebből és egyéb (egyensúlyszerv-belső fül) területekről jövő információkkal összeveti, elemzi, majd ezek alapján parancsot küld, amivel izmokat aktivál vagy relaxál.
Ez egy nagyon gyors és nem tudatos folyamat. Megint egy, lassan divatba jövő kifejezés, de már régóta létezik, s használjuk is. Ennek a rendszernek a segítségével megyünk fel a lépcsőn, anélkül, hogy mereven bámulnánk a fokokat (vagy sötétben kulcsunkkal beletalálunk a zárba… – csak ennek most nincs túl sok köze a mezítláb hatásmechanizmusához).

Sérülés, alulműködés esetén ezek az idegvégződések nem küldenek információt a sérült testrészről, vagy épp küldenek, de a megváltozott, más állapotról, így nem lesz optimális a mozgásszervezés.

Ahhoz, hogy ezt a rendszerünket finomhangoljuk, szükség van sok-sok tapasztalatra, érzékelésre, egyenetlen területen, különböző felületen járásra, futásra, ugrásra. S ha mindezt csak cipőben végezzük, lábbelink mintegy pajzsot képez lábunk és a természetes közeg közé. A receptorok egy „tompított” információt érzékelnek, az jut el a szervező központba, s lesz a mozgás alapja. Ebből lehet aztán például a kőre léptem, kificamodott a bokám esete (ami velem számtalanszor megtörtént, volt, hogy állapotos létem alatt mindkét bokámmal, egyszerre – de ez már művészi szint. Aztán elkezdtem mezítláb tornázni. Sokat. Különböző, izgő-mozgó felületeken. Javaslom. Saját példa.).

A gyerekeinknél is megfigyelhetjük, hogy mezítláb sokkal inkább figyelnek, koncentrálnak mozgás közben, mert - persze nem tudatosan - az agy minden egyes új felületet érzékel, analizál, kontrollál és válaszol, hogy a mozgás megfelelően kivitelezett legyen. Sokan nem is szeretnek csupasz talpaikkal különböző felületekhez, anyagokhoz érni – egyszerre túl sok az (új) inger, túlpörög a központ. De ha fokozatosan, már pici baba kortól szoktatjuk őket ehhez az információban gazdag szabad mozgáshoz, biztonságosabb lesz az alap, okosabb a test, s erősebb az izomzat. Megéri. Nem?  
 

Mezítlábas ötletek:

Ezt sem kell görcsösen akarni. Ha van rá lehetőség, akkor viszont érdemes élni vele!
(Most nem ejtenék szót a fontos talptornáról. Az egy másik írás alapja.)
 

• köveken mászkálni, kavicsokat lábbal dobálni;
• homokba ugrani, lábbal építeni;
• vízben apró tárgyakat, köveket, hínárt horgászni
• fűben sétálni, lábbal füvet nyírni
• cölöpökön egyensúlyozni, lábujjhegyre emelkedni, leguggolni
• kipróbálni, végig járni a mezítlábas ösvényeket
• tanulni érzékelni, megfigyelni, szavakkal kifejezni, így az érzetek: hideg-meleg, kemény-puha, érdes-sima, folyékony-szilárd... mind-mind tapasztalható, értelmezhető fogalommá vál(hat)nak.

A talp, mint az öngyógyítás eszköze

Mindenki hallott már a reflexzónákról. Közvetlen vagy közvetett úton akár tapasztalatunk is van róla. Mezítláb ezeket a pontokat természetes módon stimulálva az egész szervezet működését optimalizálhatjuk, segíthetjük az öngyógyító folyamatokat, az egyensúly helyreállítását, vagy fenntartását. S ez sem életkor kérdése.
 

Summa summarum

Adjunk lehetőséget a gyerekeinknek és saját magunknak a tanulásra, tapasztalásra, érzékelésre, fejlődésre. Adjunk szabadságot a bázisunknak, a lábainknak. S ez a fantasztikus idő tökéletes alkalom minderre.

Fotó: dagon_ / pixabay