SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Átfordulás, gurulás - A mozgásfejlődés mérföldkövei 3. rész

Kulcsár-Domján Rita [cikkei] - 2015-11-25
Konduktorként már a főiskola (Pető Főiskola) első évében megtanultuk, mikor, milyen fontos mozgáselemeket tanul meg, sajátít el és gyakorol a gyermek. Ez a váz. Az alap. Amelyhez hasonlítunk, amelyre építünk. Ebben a cikkben az átfordulás, gurulás lesz a téma.

Amit az átfordulásról, gurulásról fontos tudni, elmondani, megpróbálni, megoldani…

Hogy először hasról hátra, vagy hátról hasra, az szinte mindegy. Aki sokat van a hasán, ő valószínű a hasról hátra irányba fog először fordulni.

Az már fontosabb, hogy mindkét irányba meglegyen ez a mozgásforma (is). Azaz jobbról balra, illetve balról jobbra is.
 

Hogy hányszor? Milyen hosszú ideig?

Egyénenként változó. Van, hogy csak néhányszor mutatja meg, ő ezt tudja (az én lányom ez a kategória), van, hogy hónapokig gyakorolja, s így jut el mindenhova.
 

Hogy mikortól?

A gyerekek, ha ép a mozgásfejlődés, tudják. Beléjük van kódolva.  Vannak, akik 3 hónaposan már megfordulnak, vannak, akik 7. Ezt általában nagyon hirtelen teszik, így nem lehet elégszer hangsúlyozni, soha ne hagyd babádat őrizetlenül ágyon, pelenkázón, magasabb bútordarabon (sem), hisz nem tudod, mikor lep meg! (S lepődik meg maga is, vagy még talán meg is ijed. Te ne tedd! Dicsérd, bíztasd, örvendj vele, hogy ez szuper dolog, így ösztönözve a további gyakorlásara.)

Ha nem fordul át 6 - 7 hónapos korig, nézesd meg egy szakemberrel! Ez nem „hiba”, csak egy feladat, amit megtanul(hat), megold(hat) a gyermek, csak egy kis „korrepetálás” kell neki. A koraszülött babáknál (37. hét előtt születettek) ez az eltérés nagyobb lehet, hisz nekik be kell hozniuk a lemaradást.
 

Hogyan?


0-2 hónapos:

Hason fekvés, fokozatos szoktatással (lásd.: Hason cikkemben), hogy erősödjenek a nyak-, váll-, hátizmai, a karizmai, hogy megtanulja elemelni fejét és vállait, ami az alapja az átfordulásnak.
Ha nem szereti a hason fekvést, próbáld a különböző módokat, csörgő, zörgő játékokkal, zenélő tárgyakkal (lásd.: Hason cikkemben)!

3-4 hónapos:

Már emeli fejét és vállait a földről, ami a későbbi átforduláshoz, kúszáshoz, mászáshoz kell. Erősödnek az izmok.
A feje (szeme) előtt, fölött lévő tárgyak motiválják a fejemelésre, könyöknyújtásra, - hogy így jobban lássa a kedvenc játékát-.

5-7 hónapos:

Emeli fejét, vállait, mellkasát. Hintázik a hasán, rugdos a lábaival, mit ha a képzeletbeli medencében úszná a hosszokat. Ezzel folyamatosan gyakorol, készül a helyváltoztató mozgásra.
Oldalára fektetve, vagy hátról oldalfekvésbe húzva játékkal, vagy anélkül, könnyen átfordul a hasára. Innen már sokkal biztosabban fogja gyakorolni a fordulást. Mindkét oldalon!
 

Ha már átfordul(t), hogyan motiválhatjuk a további gyakorlásra?

A kedvenc játékokkal, csörgő-börgő színes, zenés tárgyakkal, képeskönyvvel, tükörrel, ölbéli játékokkal, hasunkon ringatással, plédbe csomagolva (feltekerve - töltött palacsinta), majd kigurítás.

+1.
Csökkentsük a legminimálisabb időre a kiegészítőkben való passzív ücsörgést, időtöltést! Pl.: hinta, pihenőszék, autósülés, kendő… Elérkezett az idő, a baba a tettek mezejére lép. :) 

Ha szeretnél többet megtudni a babád mozgásfejlődésének mérföldköveiről, olvasd el a cikk többi részét is:
- Eltérő fejlődési ütemek - A mozgásfejlődés mérföldkövei 1. rész
- Hason fekvés - A mozgásfejlődés mérföldkövei 2. rész
- Kúszás - A mozgásfejlődés mérföldkövei 4. rész

Mászás - A mozgásfejlődés mérföldkövei 5. rész
Ülés - A mozgásfejlődés mérföldkövei 6. rész
- Felállás, járás - A mozgásfejlődés mérföldkövei 7. rész

Fotó: Serge Bertasius Photography/FreeDigitalPhotos.net

Kulcsár-Domján Rita


Kulcsár-Domján Rita
Konduktor-tanító, pedagógus

Elérhetőségeim:
Telefon: 06-70/628-60-02
E-mail: konduktivrehabilitacio@gmail.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Tragédia Zalaszentgróton: összecsomózott lepedőkön próbált leereszkedni a 14 éves lány a 4. emeletről

Egy emberként gyászolja Zalaszentgrót a 14 éves Viktóriát, aki tragikus körülmények között vesztette életét.

Vajna Tímea béranya segítségével lett édesanya, és már úton van a második baba is

Évekig tartó küzdelem után béranya segítségével megszületett Palácsik-Ráthonyi Tímea első gyermeke, és már úton van a második baba is.

Holtan találtak egy tízéves német fiút Berekfürdőn

Holtan találtak egy tízéves német állampolgárságú fiút a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Berekfürdőn - közölte honlapján a rendőrség vasárnap délután.

Letartóztatták a holtan talált berekfürdői kisfiú anyját

Elrendelte a bíróság szerdán a holtan talált berekfürdői kisfiú német állampolgárságú anyjának letartóztatását - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség az MTI-vel.

Tragédia Kalocsán: Meghalt egy gyermek, miután a kalocsi kórházból Bajára küldték

Egy gyermek életét vesztette, miután a kalocsai kórházból Bajára küldték - számolt be az esetről az ATV Híradója. A gyermek kedden délután került a kalocsai intézménybe kruppos köhögéssel és tüdőgyulladással, azonban ott nem látták el, mivel a kórház gyermekosztályát korábban bezárták.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja