SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ne siettesd! Gerincferdülést okozhat a korai ültetés

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-11-21
Onnantól, hogy képes felülni, új világok nyílnak meg a baba számára: más szemszögből látja a világot, felszabadul a két keze, egészen új tevékenységeket végezhet. A testének azonban meg kell minderre érnie, mert később komoly bajok forrása lehet, ha olyan helyzetbe kényszerítjük az izmokat, amelyekre még nincsenek felkészülve.

A babák szeretnek ülő helyzetben lenni. Már 3-4 hónaposan élvezik, ha a karjuknál fogva felhúzzuk őket, és sok csecsemő nagyjából fél éves korától nem bírja elviselni azt sem, ha teljesen fekvő helyzetben kell utazni a babakocsiban. Szeretnének kicsit többet látni a világból.

Egy bizonyos kor után arra is képesek lesznek, hogy megtartsák magukat, ha ülő helyzetben letesszük őket a földre. Sok szülő ezután eleve így rakja le őket játszani, mert azt hiszik, ez már az önálló ülés. Pedig ebben a szakaszban a csontok és az izomzat még nincs felkészülve egy ekkora terhelésre.


Az önálló ülésre meg kell érni

„Mikor egy baba megszületik, még nincsenek gerinc görbületei, tulajdonképpen egyenesnek mondható a gerinc vonala. A hason fekvés és a fej emelése alakítja ki a nyaki homorulat ívét, majd amikor kinyomja magát a karjain, akkor alakul ki a deréktáji homorulat íve. A háti szakasz a bordák erősödésével veszi fel a domború ívét. A kúszás, mászás, forgás pedig az izomzatot erősíti, a későbbi felegyenesedéshez. Tehát ebből láthatjuk, hogy az üléshez mennyi mindent meg kell tanulnia a gerincének és az izomzatának, mielőtt függőleges testhelyzetbe kerül. Saját maguktól általában 8-10 hónapos koruk körül tanulnak meg ülni a gyermekek, miután a négykézláb mászást elsajátították, de ilyenkor már egyéni eltérések előfordulnak”mondta el Fenyvesi Ildikó gyógytornász.

Önálló ülésnek az számít, ha a baba mászó, térdelő vagy fekvő helyzetből, segédeszköz nélkül, kizárólag a fölre támaszkodva, saját izomerejéből felül, vagy a popsijára huppanva megtartja magát. Hogy erre képes legyen, megfelelően erős gerinc, erős hátizmok, fejlett egyensúlyérzék és testtartó reflexek szükségesek. Amikor a baba minderre megérik, teljesen önállóan, bármilyen külső segítség nélkül fel fog ülni.

A hátizmok a kúszás-mászástól fejlődnek, ezért ennek a mozgásformának meg kell előznie az önálló ülést. A fejletlenül felültetett baba háta meggörbül, fejét nem tudja tartani, lógatja, láthatóan természetellenes pozícióban van. Hosszú távon az izmok és a csontok túlzott terhelése lehet oka a későbbi gerincferdülésnek is.


Mennyi idősen ül fel a baba?

Nagyon eltérő, hogy hány hónaposan ül fel a baba először magától. Vannak, akik már 6 hónaposan felhúzzák magukat, mások akár 1 éves korukig is várhatnak ezzel: kúsznak, másznak, kapaszkodva megállnak, az ülésre azonban későn éreznek rá.

Ez nem azt jelenti, hogy egyéves koráig fekvő helyzetben kell a babát tartani: ölben, vagy 120 fokosnál nagyobb dőlésszögű babakocsiban nyugodtan fel lehet ekkor már ültetni őket. A hordozókendő sem káros ebből a szempontból, helyesen felkötve ugyanis a kendő tartja a baba egész testét, így az ő izmait és gerincét semmi terhelés nem éri.  A derékszögben való ültetésig azonban várni kell mindaddig, amíg a baba vagy kisgyermek önállóan képes nem lesz rá.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Free-Photos / pixabay

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Három gyerek tűnt el Szigetszentmiklósról

A szigetszentmiklósi rendőrök a lakosság segítségét kérik három gyermek eltűnésének felkutatásában.

Szalmonellával fertőzött liszt került az Aldi üzleteibe

Az Aldi szalmonellával szennyezett Happy Harvest hajdinalisztet vonat ki a forgalomból, a visszahívott termék minőségmegőrzési ideje 2025. november 20. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.

Az általános iskolai beiratkozás menete a 2025/2026-os tanévre

Hamarosan kezdetét veszi az általános iskolai beiratkozás a 2025/2026-os tanévre. Mi a beiratkozás menete? Mit intézhetünk el online? Milyen dokumentumokra lesz szükség? Hogyan lehet halasztani az iskolakezdést? Összegyűjtöttük a fontos tudnivalókat.

A sclerosis multiplex-szel élőknek nyújt segítséget a Semmelweis Egyetem oktatóvideója

Háromszor gyakoribb nőknél az ezerarcú betegségként is emlegetett sclerosis multiplex, mint férfiaknál. Az első tünetek jellemzően 20-40 éves kor között jelentkeznek. A krónikus, autoimmun megbetegedés tünetei nagyon változatosak, előrehaladása egyénenként változó. Mivel a betegség gyakran ellehetetleníti az érintettek mindennapi tevékenységeit, ezért nagyon fontos a diagnózist követően az idejében megkezdett rehabilitáció, komplex fejlesztés. A Semmelweis Egyetem oktatóvideója ehhez nyújt segítséget.

Mennyi az ideális vércukorszint?

A magas vércukorszint tünetei mindenkinél egyedi kombinációban jelentkezhetnek, sokszor azonban évekig nem okoznak semmiféle panaszt. Azért is van óriási jelentősége a rendszeresen végzett szűrővizsgálatoknak, hogy még idejében tetten érhessük a cukorbetegséget megelőző állapotot, és megfelelő prevenciós beavatkozással meggátolhassuk a súlyosabb szövődmények kialakulását - magyarázza dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa, aki az ideális vércukorszint-értékekkel kapcsolatos tudnivalókat osztotta meg velünk.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja