SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Kúszás - A mozgásfejlődés mérföldkövei 4. rész

Kulcsár-Domján Rita [cikkei] - 2015-11-27
Konduktorként már a főiskola (Pető Főiskola) első évében megtanultuk, mikor, milyen fontos mozgáselemeket tanul meg, sajátít el és gyakorol a gyermek. Ez a váz. Az alap. Amelyhez hasonlítunk, amelyre építünk. Ebben a cikkben a kúszás témáját járjuk körül.

Kúszás

A kúszás sokkal fontosabb mozgásforma annál, mint egy cuki módja annak, hogy a baba elérje, amit akar. Tulajdonképpen az egyik legfontosabb fejlődési mérföldkő a baba életében.

Miért fontos?

  • Megtanulják koordinálni/összerendezni végtagjaik mozgását, hisz a kúszáshoz szükség van az ellentétes kar-, láb összehangolt működésére, az egyensúlyhelyzet megtalálására.
  • Erősödnek a karok, kezek lábak, ezzel felkészül a vázizomzat, vázrendszer a mászásra, felállásra, járásra, ugrálásra (csak próbáljuk ki! Feküdjünk le a földre, és imitáljuk a kúszást. Azért nem is olyan egyszerű. Igaz? ).
  • Fejlődik, erősödik a lábboltozat, amire felálláskor nagy szükség lesz (bokasüllyedés, lúdtalp megelőzése).
  • A kúszás során a baba számtalan különböző anyaggal kerül kapcsolatba (szőnyeg, parketta, járólap, kő s a körülötte lévő tárgyak), melyek új tudást, információt adnak, új tapasztalásról mesélnek a fejlődő agynak. Kezeivel tapint, de alkarja, felsőteste, hasa, lába, lábfeje, talpa is mind kapcsolatba kerül a környezetével.
  • Fejlődik a látás, tanul a térről és időről, észrevesz körülötte lévő tárgyakat, játékokat, (figyelem) megközelíti, eléri azokat (viszonyítás, távolság, milyen messze van tőlem, mennyi idő alatt érem el…), így új ismereteket kap minderről.

Tippek:

  • Rakj elé érdekes játékot (csörgő, könnyen megfogható labdát, zenélő tárgyat) fél méteres távolságba! Nyomd meg, forgasd meg, bíztasd, hogy érje el!
  • Hagyj neki teret! Eljött a járóka, vagy bébi-karám ideje! Konduktorként úgy gondoljuk, azt tanultuk és tapasztaltuk, a kisebb tér motiválóbb, mint a hatalmas, beláthatatlan szoba, ahol nagyobb lehet a bizonytalanság érzése, s így nehezebben indul neki felfedezni a „Világot”! A másik érv mellette, hogy kicsit magára is hagyhatod (a szobában maradj), ha biztonságos eszközöket, játékokat helyezel bele.
  • Móka 1.: alagút. Mind a kúszáshoz, mind a mászáshoz kitűnő motiváció, móka. Egyszerű változata már az IKEA-ban is beszerezhető, aztán ha kedvetek szottyan, s pénztárcátok engedi, hihetetlen „barlangrendszereket” lehet beszerezni. Mindenesetre az én véleményem: a kevesebb, több.
  • Móka 2.: tükör. Biztonságos formában. Nézz te is bele, biztos, hogy móka lesz és kacagás!

+1.

Rögzítsünk minden mozgatható szekrényt, álló polcrendszert a falhoz! Műanyag biztonsági zárakat a konnektorokba! S most már legyünk résen, mert nagyon gyorsan ott lehetnek, ahol akarnak, s amire nem is gondolunk, hogy ők gondolnak. (Lépcsőlejáró, cipőszekrény, ruhaszárító állvány…) 

Ha szeretnél többet megtudni a babád mozgásfejlődésének mérföldköveiről, olvasd el a cikk többi részét is:
- Eltérő fejlődési ütemek - A mozgásfejlődés mérföldkövei 1. rész
- Hason fekvés - A mozgásfejlődés mérföldkövei 2. rész
- Átfordulás, gurulás - A mozgásfejlődés mérföldkövei 3. rész

Mászás - A mozgásfejlődés mérföldkövei 5. rész
Ülés - A mozgásfejlődés mérföldkövei 6. rész
- Felállás, járás - A mozgásfejlődés mérföldkövei 7. rész

Fotó: Serge Bertasius Photography/FreeDigitalPhotos.net

betöltés...
betöltés...
Kulcsár-Domján Rita

Kulcsár-Domján Rita
Konduktor-tanító, pedagógus

Elérhetőségeim:
Telefon: 06-70/628-60-02
E-mail: konduktivrehabilitacio@gmail.com

LEGOLVASOTTABB

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja