SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Eltérő fejlődési ütemek - A mozgásfejlődés mérföldkövei 1. rész

Kulcsár-Domján Rita [cikkei] - 2015-11-23
Konduktorként, már a főiskola (Pető Főiskola) első évében megtanultuk, mikor, milyen fontos mozgáselemeket tanul meg, sajátít el és gyakorol a gyermek. Ez a váz. Az alap. Amelyhez hasonlítunk, amelyre építünk.

A legfontosabb alap, amivel - természetesen leegyszerűsítve - minden szülőnek is érdemes tisztában lennie, hogy ne csak a védőnő, vagy szakember legyen az, aki ha szerencsénk van, és jó időben, jó helyen van, ébreszt rá arra, érdemes tennünk, segítenünk gyermekünknek, hogy később az akadályokat  

Amióta Borbála (a ma már 16 hónapos kislányom) megszületett, ezt a fajta tudásomat is átírta természetesen. Bújtam a szakkönyveket, hogy akkor most pont időben vagyunk vagy elkéstünk? Tanítsam vagy hagyjam felfedezni? Segítsek vagy éppen háttérben maradásommal szolgálom a javát? Én a „szaki” egyszerre teljesen elbizonytalanodtam, ebben is. Pedig tudásomat megalapozottnak gondoltam, a papírformát tudom. Csak azt nem tapasztaltam még, hogy a lányom nem olvasta a szakirodalmat.

A védőnői tanácsadások alkalmával, a játszótéren, vagy séta közben megismert Anyukákkal való csicsergéseink közepette (hisz egy otthon lévő Kismama ellenállhatatlan vágyat érez olykor a négy fal közül kilógva egy kis beszélgetésre, s morfiumként hathat, ha olykor válaszolnak is neki hasonszőrű embertársai) vált világossá, hogy ami számomra egyértelmű, az nem az másoknak. - Pláne, hogy magam is egy két lábon járó kérdőjel lettem. - Ami bennem megoldandó feladat, az másokban szorongást okozó kérdőjelhegy, s nem, nem egyértelmű, mit kell tenni egy x hónapos babával nap mint nap, ha kell egyáltalán. S a mozgás, a mozgásformák egymásra épülése, az arra való megérés megértése, és gyakorlása miért fontos a jövő szempontjából.

Ezért döntöttem úgy, hogy lehet, hogy sokadszorra - de nem lehet elégszer ismételni -, de egy új megvilágításból, az én szempontomból végig haladunk a mozgásfejlődés mérföldkövein, hétköznapi(bb) nyelven, Anyabarát módon.

Természetesen az időpontok, korszakok kitolódhatnak, lányom ebben is nagy tanítóm. A mindig türelmetlen Anyja, aki már táncra tanítaná, most várja, hogy végre elinduljon. Ő az, aki megvárta, hogy már összevont szemöldökkel felmerüljön bennem a kérdés, minden rendben van-e (a szakma átka)? Hisz a kortársai kúsznak, másznak, mennek, futnak, szaladnak… ezzel szemben mi… Aztán persze hozta a formát a maga ütemében. S gyönyörűen kigyakorolta az összes lehetséges mozgásfajtát. ;)

Szóval szögezzük le már a legelején, ez nem egy verseny. Ma már tudom, s próbálok eszerint viselkedni és megszólalni is. A fogak számától a lépések számáig mindenki egyedi, tökéletes individuum.

Ha szeretnél többet megtudni a babád mozgásfejlődésének mérföldköveiről, olvasd el a cikk többi részét is:
 
Kulcsár-Domján Rita


Kulcsár-Domján Rita
Konduktor-tanító, pedagógus

Elérhetőségeim:
Telefon: 06-70/628-60-02
E-mail: konduktivrehabilitacio@gmail.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Ha ilyen popcornt vettél, ne fogyaszd el, rákkeltő lehet!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!

35 évig hordta a testében a megkövesedett magzatot - döbbenetes felfedezés egy 73 éves nőnél

Egy ritka és sokkoló orvosi eset kapcsán derült fény arra, hogy egy 73 éves algériai nő 35 éven át hordozott a hasüregében egy elhalt, megkövesedett magzatot - anélkül, hogy tudott volna róla. A "kőgyermek" esete nemcsak megdöbbentő, de bepillantást enged a női test elképesztő alkalmazkodóképességébe is.

Hogyan érinti a kánikula a szívet, a szívbetegeket?

A kánikulában sokan érezhetik kimerültnek magukat, az sem ritka, hogy ájulásközeli állapotot okoz a forróság. Azonban, akik mellkasi fájdalmat, légszomjat, gyors, esetleg szabálytalan pulzust érzékelnek, feltétlenül forduljanak orvoshoz. Dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont - Prima Medica kardiológusa arra is felhívta a figyelmet, hogy szívbetegek, idősek és krónikus betegséggel élők hogyan óvhatják a szívüket a kánikulában.

Két űrbeli kutatásban vesz részt a Semmelweis Egyetem

25 tudományos kutatást visz a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére Kapu Tibor, a magyar kutatóűrhajós kéthetes küldetéséhez, ebből kettőt a Semmelweis Egyetem kutatói kezdeményeztek. A tudományos programba bekerült az űrutazás során fellépő egészségügyi - kardiovaszkuláris és egyensúlyszervi - problémák telemedicinás kísérlete és egy nanoszálalapú szemészeti gyógyszerformuláció alkalmazásának vizsgálata is mikrogravitációs körülmények között.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja