SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Jean Illsley Clarke - Connie Dawson: Felnövekedni újra

Családinet [cikkei] - 2007-11-28
Hogyan válhatunk jó szüleivé gyermekeinknek ....

 Mint minden szülő, semmire sem vágyom jobban, mint arra,

hogy gyerekeimnek jó legyen. Annyira, de annyira vágyom rá, hogy

– a gyerekeim kedvéért – talán még arra is képes leszek, hogy

elégedett, és a világba jól beilleszkedő emberré alakítsam magam.”

 

 

Igaz-e, hogy attól függ egy ember felnőttkori boldogulása, sikere, egészsége, hogy mit mondtak neki a szülei mikor lehorzsolt térddel ment haza az óvodából?

Szülőként úgy tervezzük, mindent megadunk majd gyermekünknek, amiben mi magunk hiányt szenvedtünk, amikor felnőttünk. Szeretnénk, hogy szeretetben és örömben legyen részük, hogy sikeresek és boldogok legyenek. Úgy akarjuk ezt véghezvinni, hogy átvesszük a kapott nevelésünk azon részeit, amelyek a segítségünkre voltak annak idején, a többi részt pedig tökéletesítjük.

Ez a könyv azoknak felnőtteknek szól, akik nem akarják továbbadni a gyermeküknek azt a nevelést, amelyben ők részesültek. Mert elsősorban a család az a hely, ahol a gyermek megtanulja, hogyan kell felnőttnek lenni.

Hisszük, hogy a felnőttek képesek bármely életkorban fejlődni, hogy minden nap új lehetőség arra, hogy örömöt találjunk a létezésünkben, és arra, hogy megünnepeljük azt, amit jól csinálunk. És arra is, hogy nekilássunk a változtatásnak életünk azon részén, ahol szeretnénk jobban csinálni a dolgokat.

A könyv által érintett témák a szeretet, gondoskodás, fegyelem, szülők közötti egyetértés, engedékenység, problémamegoldás, szülés előtti és alatti tapasztalat, különböző életkorok fejlődési stádiumai, örökbefogadás.

Ezen témákat a különböző élethelyzetekből vett példákon keresztül vázolják a szerzők. Az egyes példákat táblázatokba is rendezték a szerzők. Ez lehetővé teszi, hogy az Olvasó átvizsgálja a táblázatot, és kiemelje a számára legérdekesebb témát. Sok példánál szerepel az életkor, így minden példát kétféleképpen is fel lehet használni. Ha van az Olvasónak olyan korú gyermeke, akkor az adott gondolatokat segítségül hívhatja az általa alkalmazott nevelési módról való gondolkodáshoz, de felhasználhatja ezeket saját útjának végiggondolásában is.

A könyv itt megrendelhető!

 

 

 

 

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja