SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Végre magyarul is olvasható a kilencvenes évek feminista kultuszkönyve

Családinet [cikkei] - 2017-12-18
Chris Kraus első, Magyarországon is megjelenő kötete forradalmian új hangon szól szerelemről, annak hiányáról, a test vágyairól és a lélek mindennapos, kisebb-nagyobb traumáiról.
Végre magyarul is olvasható a kilencvenes évek feminista kultuszkönyve

A történet 1994-ben, egy téli estén kezdődik, amikor Chris Kraus és férje, Sylvère Lotringer vacsorázni indulnak Sylvère egyik ismerősével, Dickkel. A filmrendező Chris és egyetemi professzor férje ekkor már tíz éve házasok, kapcsolatuk sokkal inkább intellektuális, semmint fizikai alapokon nyugszik. Épp ezért a nőre elemi erővel hat a felismerés, hogy Sylvère kollégája minden kétséget kizáróan flörtöl vele a vacsoraasztalnál. Másnap beszámol férjének az este tapasztaltakról, és arról, hogy úgy érzi, ő maga is vonzódik Dickhez, mire Sylvère – legyőzve kezdeti féltékenységét – meggyőzi Christ, hogy gondolatait fogalmazza meg egy levélben, amit aztán elküld Dicknek. Sőt, mivel Sylvère is érdeklődni kezd a viszonzott és viszonzatlan szerelem, illetve a szerelmi háromszögek kérdésköre iránt, ő maga is ír a férfinak. Így veszi kezdetét a házaspár rendkívül bizarr, sokszor komikus levelezése Dickkel, akit alig ismernek, és aki a neki küldött tucatnyi üzenet egyikére sem hajlandó válaszolni.

Az I love Dick 1996-os megjelenésekor nagy port kavart. Úgy tudni, Dick Hebdige kultúrakutató, akiről állítólag Kraus a könyvbeli Dicket formázta, még perrel is fenyegetőzött a személyiségi jogai megsértése miatt, pedig Kraus így nyilatkozott könyvvel kapcsolatban: „az I love Dick eseményei valóban megtörténtek, a könyv mégsem memoár”, utalva arra, hogy a regény sokkal inkább az érzésekre és a benyomásokra, nem pedig a ténylegesen megtörtént dolgokra helyezi a hangsúlyt.

Dick személye tulajdonképpen teljesen esetleges. Nem az a fontos, hogy kicsoda a férfi – hiszen Chris és Dick „viszonya” a könyvben alig több futó kalandnál –, hanem hogy a szerelem és vágy milyen érzelmi és intellektuális hullámvasutat indít el a leveleket író házaspárban.

Kraus könyve igyekszik leszámolni a passzívan epekedő, érzéseit megfogalmazni képtelen nő képével. A könyvbéli Chris őszintén vallja, hogy a szerelem és a vágy nem megbénítja az embert, hanem ellenkezőleg, alkotásra ösztönzi, és Dicknek címzett levelei valóban felérnek olykor egy-egy esszével. A harmincas évei végén járó filmrendező érdeklődése rendkívül sokrétű. Ugyanolyan szenvedéllyel veti bele magát Dick tudományos munkásságának tanulmányozásába, mint a guatemalai polgárháború történetébe, vagy R. B. Kitaj képzőművész alkotásainak értelmezésébe. Közben bepillantást nyújt a hetvenes-nyolcvanas évek művészvilágába is, abba a közegbe, amely csak első pillantásra tűnik felvilágosultnak és demokratikusnak, valójában a női alkotóknak kemény harcokat kellett megvívniuk annak érdekében, hogy elismerjék a munkájukat. Fiatal korában Chrisnek is el kellett szenvednie a maga kudarcait, a metsző kritikákat, valamint azt, hogy önálló művészként nem, csupán a híres irodalmár, Sylvère Lotringer feleségeként tehetett szert ismertségre. Dicknek írt levelei felfoghatók egyfajta útkeresésként is, amely során Chris végre rátalál a saját hangjára, és mindenféle kötöttségek nélkül írhat mindarról, ami művészként és magánemberként foglalkoztatja. Az pedig, hogy mindez milyen hatással van a férjével vagy Dickkel való kapcsolatára, végül szinte már nem is tűnik lényegesnek…

Chris Kraus 1955-ben született New Yorkban, de gyermekkorát Új-Zélandon töltötte. Miután néhány évig újságíróként dolgozott, New Yorkba költözött, hogy az ott élő művészekkel dolgozhasson. Több performance-ban és színdarabban közreműködött, forgatott rövidfilmeket és videoinstallációkat is, majd a kilencvenes években az irodalom felé fordult. Az elmúlt húsz évben tíz kötetet publikált, közülük az I love Dickből 2016-ban sorozat készült Kevin Bacon főszereplésével.

A kötet megrendelhető az Alexandra Kiadó oldalán.

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja