SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Lenergy - Az Év Természetfotósa 2017

Családinet [cikkei] - 2017-11-24
Immár 25. alkalommal írta ki a naturArt - Magyar Természetfotósok Szövetsége Magyarország és Közép-Európa legrangosabb természetfotós pályázatát.
A "Lenergy - Az Év Természetfotósa 2017", a korábbi megmérettetésekhez hasonlóan, ezúttal is izgalmas versengést hozott. A zsűri összesen mintegy 3000 képből válogatott, és az értékes, komoly szakmai elismerést jelentő díjakért az utolsó fordulóban 125 mű versengett. A díjakat 2017. november 7-én adták át a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol egyúttal megnyitották a pályázat legjobb képeiből rendezett kiállítást, és bemutatták a döntőbe jutott fotókból összeállított, Az év természetfotói - Magyarország 2017 című kötetet is, amely az idén is két nyelven, magyarul és angolul jelent meg.

A naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége, 26 esztendővel ezelőtti megalakulása után első feladatai egyikeként olyan fotópályázat megrendezését tűzte ki célul, amely alkalmas arra, hogy a magyar természetfotósok évről évre összemérhessék képességeiket, és a nagyközönség előtt is bemutathassák legszebb alkotásaikat. Ebben a szellemben írta ki a szövetség, immár 25. alkalommal „Az Év Természetfotósa” pályázatot, amely névadó támogatója az idén a Lenergy Magyarország Kft.

A zsűrizés ezúttal is a legszigorúbb szakmai és etikai alapelvek alapján történt. A teljes átláthatóság jegyében a képek elbírálásának két fordulója az internet teljes nyilvánossága előtt zajlott, és a világ bármely pontjáról nyomon követhető volt az is, hogy melyik képre hány pontot adott az elismert szaktekintélyekből álló zsűri.

Az idei pályázati kiírás újdonságaként a naturArt meghirdette, hogy „Az év természetfotósa” versenyben csak olyan képek számítanak, amelyek csak a fotós saját teljesítményének, kreativitásának, természetismeretének köszönhetőek. Így pl. a fizetős lesekből készült fotók itt nem számítottak.

Az idei pályázat „a gigászok csatáját” hozta, hiszen mind Máté Bence, mind Daróczi Csaba fantasztikus 25-25 képet adott be a pályázatra. Ezekből Bencének 19, Csabának 13 képe került a falra. Mindkettő fantasztikus teljesítmény. Máté Bence 6. alkalommal nyerte el legmagasabb természetfotós elismerést Magyarországon, és lett „Az év természetfotósa”. 

Az idei pályázat fődíját, egy Olympus OM-D E-M1MKII kamerát és a hozzá tartozó profi objektívet az Olympus Czech Group S.R.O. Magyarországi Kereskedelmi Képviselete ajánlotta fel.

A zsűri „Az év természetfotója” kitüntető címet Potyó Imre: Téli szárnyak c. alkotásának adományozta.

Az év természetfotójának készítőjét idén a 220Volt webáruház különdíjban részesíti. A nyeremény egy tetszőlegesen összeállított és szabadon változtatható fotós felszerelés egy évig történő használata összesen 1 millió 220 ezer forint értékben.

Az év búvárfotósa Tökölyi Csaba lett.

A pályázat utolsó fordulójába jutott 125 fotográfia látható azon a kiállításon, amely 2017. november 8. és december 31. között tekinthető meg a Magyar Természettudományi Múzeumban megrendezett kiállításon. Az idei képek szenzációs minőségű nyomtatását idén is a Canon vállalta a legújabb 12 színes  Canon PRO-4000-es nyomtatóval.

Újdonság, hogy először kerülnek a kiállított képekre QR kódok. Ennek használatával nemcsak a fotósokról és a képkészítés körülményeiről tudhatunk meg többet, hanem a social média térben ezeket a fotókat küldözgethetjük ismerőseinknek, véleményt mondhatunk róluk, megoszthatjuk őket a világhálón. 

Ezek a fotók kerültek az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent Az év természetfotói Magyarország 2017 című kötetbe is, amelyet a pályázat díjátadó ünnepségén – és egyben a kiállítás megnyitóján – mutattak be a közönségnek.

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja