SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A 100 éves nő minden nap hajnalban kel, hogy rászoruló gyerekeknek varrjon ruhát

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-12-07
Egy nap alatt három ruhát is elkészít a 100 éves asszony, hogy aztán rászoruló gyerekeknek juttathassa el a karácsonyi cipősdoboz-akció keretében. Azt mondja, imád varrni, a saját ruháit is ő maga készítette.

"Kaptam az Úrtól két egészséges kezet és egy tehetséget, amit kihasználok”

Hajnali 2 és 5 között kel fel minden nap az Észak-karolinai hegyekben élő 100 esztendős Eva, aki azzal tölti a napjait, hogy másokon segít. 

A közösség lelkipásztora kérte fel őt arra, hogy készítsen 180 lányruhát, amiket a karácsonyi cipősdoboz-akció keretében a rászoruló gyermekek kapnak majd meg. 

A varrónő pedig azonnal igent mondott a felkérésre, és neki is állt a ruhakészítésnek. Mint mondja, eleinte lassabban haladt, de ma már három ruhadarab is elkészül a kezei közt egy nap alatt. 

"Imádok varrni. Az Úr ízületi gyulladás nélküli kezeket adott nekem. Azt teszem, amire az Úr megkért, hogy tegyem” – mondta az idős nő, akinek édesanyja szintén varrónő volt. Eva még kislánykorában kitanulta a mesterséget, sokat látta édesanyját otthon dolgozni, akinek főleg télen rengeteg munkája volt, hiszen ekkor készültek a meleg kabátok. 

Eva a saját ruháit is maga varrta, ezekre is nagyon büszke. Ahogy arra is, hogy nem kizárólag varrónőként dolgozott. Az élet úgy hozta, hogy volt rendőr, pénztáros, iskolai tanár és kórustag is. 
 


 

Bízik benne, hogy az általa készített ruhákkal örömöt tud csempészni a rászoruló kislányok mindennapjaiba az egész világon.

Szerinte egy ember sosem túl idős ahhoz, hogy egy szakmát megtanuljon. A jövőbe is bizakodva tekint: 

"Nem félek a haláltól, egyáltalán nem. Amikor Jézus azt mondja: ‘Eva, gyere haza’, én megyek. Tudom, hogy Jézus ott lesz” – teszi hozzá. 

Indexkép: Samaritan's Purse / Youtube

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja