SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hamis Lego a karácsonyfa alatt - többen pórul jártak, akik a Tesco-ban vásároltak

Teszáry Nikolett [cikkei] - 2017-12-28
Néhány családnál sírás volt a karácsonyfa alatt, mivel a vágyott szuper Lego dobozát kinyitva a gyerekek nem azt találták, amire számítottak.

Az első károsult facebook-oldalán kelt ki magából, miután gyermeke izgatottan kinyitotta ajándékát, egy meglehetősen drága, Lego Technic elektromos autó dobozát. Abban ugyanis a távirányítható csodamasina helyett csak újságpapír és néhány csomag hamis, feltehetően kínai legókocka volt  - írta meg a hvg.

Tordai József a hírportálnak elmondta, hogy a Tesco-ban szerezték be a játékot, nem csekély utánajárással - az ugyanis átlagosan mindenhol 30 ezer forint körül kapható és a nagy áruházlánc komolyan leakciózta, csaknem a felére. Természetesen gyorsan elkapkodták, ezért az édesapa több áruházat is bejárt, mire sikerült szereznie egyet a Lego Technic autóból, amire kisfia rettentően vágyott.

A kellemetlen meglepetés a karácsonyfa alatt érte a családot, amikor a kisfiú boldogan kibontotta ajándékát. Abban ugyanis nem a drága távirányítású autó darabjai voltak, hanem néhány csomag hamis legókocka, valamint - feltehetően a súly növelése végett - egy köteg reklámújság, más üzletek szórólapjai.

József facebook oldalán és különböző csoportokban is megosztotta történetét, már négyen jelentkeztek, hogy hasonlóan jártak és a vélemények sem maradtak el.

Többen úgy vélik, áruházi dolgozó, vagy szállító tett így szert egy kis extra jövedelemre, mások szerint az áruházlánc valószínűleg nem hibás, egyszerűen egy ügyes kezű tolvaj sétált be az üzletbe és cserélte ki a dobozok tartalmát, majd zárta vissza úgy, hogy ne lehessen észrevenni.

Az ügyben az az érdekes, hogy ha nem is valódi, de Lego volt a dobozban - József posztja alatt például előkerültek régi, más üzletet érintő esetek, amikor más került ki a Legós dobozból, de azokban hiányos, celluxxal visszazárt zacskókról, illetve az egyik esetben kekszről szóltak a beszámolók. Ebben az esetben a tettes nem vette félvállról a dolgot, komoly előkészülettel látott neki a lopásnak, tehát nem az alkalom szülte a dolgot.

A Tesco is megszólalt, azt nyilatkozták, hogy az érintettek jelentkezését várják, őket kártalanítják, és már vizsgálják az ügyet. Mint mondták, szerencsére végigkövethető útja van a náluk forgalmazott összes terméknek, ezért bíznak benne, hogy hamar vissza tudják fejteni, hol cserélődött ki a doboz tartalma és ki a felelős a történtekért.

Ez természetesen nem vigasz annak a kisgyermeknek, akit csalódás ért a karácsonyfa alatt, ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy vásárláskor is ébernek kell lennünk, hiszen az ügyeskedő tolvajok mindenhol jelen vannak.

Indexkép: pxhere.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja