SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hiányzó legodarab miatt riasztották a mentőket Veszprém vármegyébe

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-02-24
Sehol sem találta a család az egyik legodarabot, és azt gyanították, hogy az egyéves gyermekük nyelte le.

A nagy testvér és az apukája játszott a legoval

Azért kérték a mentők segítségét a szülők, mert azt gondolták, hogy 1 éves kisfiuk lenyelt egy legodarabkát - erről az Országos Mentőszolgálat számolt be a Facebook-oldalán

A leírtak szerint a nagyobbik gyerek és az apuka legozott éppen, egy 3500 darabos várat építettek. Egy ponton azonban elakadtak, sehol sem találtak egy hiányzó darabot. 

A szülők ijedten hívták a mentőket, mert arra gondoltak, hogy a kisebbik, 1 éves fiuk nyelhette le valamikor, aki éppen aludt. 


A mentőápoló lépett rá a hiányzó darabra, amit órák óta keresett a család

A mentők hamar a helyszínre értek, és ekkor váratlan dolog történt. 

"Bajtársaink perceken belül helyszínre értek, ám mikor megkezdték volna a kisfiú vizsgálatát, mentőápoló bajtársunk rálépett éppen arra a darabkára, amit órákon keresztül hiába keresett mindenki. A mentők és a család is megkönnyebbültek, mivel ellátásra végül nem volt szükség" – írták.
 


Kapcsolódó cikkeink:

Indexkép: Semevent képe a Pixabay-en

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja