SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Fenntartható anyagokra áll át a Lego - megszűnhetnek a műanyag darabok

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2020-05-12
A vállalat célja, hogy tíz éven belül minden játékuk fából vagy cukornádból készüljön. A gyerekeknek ettől még nem kell aggódniuk: azt ígérik, az építőelemek ugyanolyan színesek maradnak, mint eddig megszokták.

2030-ra száz százalékig fenntartható alapanyagok gyártására tervez átállni a Lego – írja a Telegraph. Ezt a cég vezetője, Niels B. Christiansen jelentette be, majd sietett hozzátenni: a Lego új figurái és építőelemei ugyanolyan színesek és tartósak lesznek, mint a régiek, csak éppen sokkal kevésbé környezetszennyező módon gyártják őket. Terveik szerint fából és cukornádból készült elemek fogják felváltani a műanyagot.

A cég számára nem ismeretlen a fából készült darabok gyártása, hiszen 1932-es alapításától 1947-ig kizárólag így készültek a játékaik. Ekkor döntött úgy az alapító Olek Kirk Christiansen dán asztalosmester, hogy áttér a jóval olcsóbb műanyag használatára, ám nem aratott vele osztatlan sikert: a játékboltok nevetségesnek tartották és visszaküldték a műanyag elemeket, amelyek ráadásul nem is illeszkedtek egymáshoz megfelelően.

Miután Olek fia, Godtfred 1954-ben átvette a cégvezetést, felülvizsgálta a műanyag darabok rendszerét, és többéves fejlesztés után 1958-ban piacra dobta a Legót a ma ismert formájában. A cég azóta is a Christiansen család tulajdonában van.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: eak_kkk / pixabay

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja