SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Kisállatkák pompomból

[cikkei] - 2009-04-16
Kreatív boltok, nagyáruházak polcain biztosan találunk kész alapanyagot, ügyeskedjünk, alkossunk, az egészen apró gyerekek is csodákat fognak produkálni!

Mi  olyan csomagot tudtunk venni, amiben különböző színű és méretű pompomok voltak. Így máris adódott, hogy a nagyok lesznek a testek, az egészen picik pedig  akár orrok is lehetnek. Hogy még több lehetőségünk legyen, érdemes venni dekorgumit ,  zseníliát  és műanyag szemeket is, még izgalmasabb alkotások születhetnek.

Pók                                                                                                                                                                                                             pompom-pók
Mi kell hozzá?
1 db nagy pompom
2-3 zseníliaszál
2 db öntapadós szem
ragasztó

Elkészítése:
a zseníliát 2-3 felé elvágjuk, azután 4 darabot összefogunk, középen csavarással rögzítjük egymáshoz, figyeljünk rá, hogy olyan formát próbáljunk meg kialakítani, amilyen a pók lába. Ennek a kompozíciónak a közepére kell ráültetni, ráragasztani a fejet, vagyis egy pompomot, amire még szemet kell tapasztani és máris kész a pókunk!

Kukac                                                                                                                                                                                                      pompom-kukac
Mi kell hozzá?
néhány pompom
2 db öntapadós szem
zsenília darab

Elkészítése:
szép sorban egymás mögé ragasztunk annyi pompomot, amilyen hosszú kukacot szeretnénk. Az elejére ragasszuk fel a szemeket, majd a fej mögé tegyünk kis csápokat is az állatkánkra.

Ha van még sok pompomunk, akkor csinálhatunk  manókat, madarakat, ami csak eszünkbe jut. Ha dekorgumit is vettünk, akkor abból a legegyszerűbb csőröket, szárnyakat kivágni a madaraknak, ragasztani lehet ezt is a gombócainkhoz.

Ha nem kaptál kész pompomot, akkor se keseredj el: kutasd fel a házat, keresd a nagymamát, kérj tőle fonalat, amiből pulóvert is lehet kötni. Ebből akár otthon is csinálhatsz magadnak millió kis gömböt, vagyis pompomot. Leírni nem túl egyszerű, hogy hogyan… de a nagyi, vagy anyu biztosan megmutatja!

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja