SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

K&H: Családi kézműves foglalkozással a kiskirályok gyógyulásáért

Családinet [cikkei] - 2006-07-27
A K&H dolgozói Szent Iván éj napján, K&H napfordító elnevezésű vállalati rendezvényen, a szórakozáson túl gondoltak a kórházban lévő kiskirályokra is.

A K&H csoport céges rendezvényei történetében először, a munkatársak családtagjaikkal együtt, kézműves foglalkozás keretében apró ajándékokat készítettek a kórházban gyógyuló gyermekek számára. Munkáikat a K&H gyógyvarázs gyermek-egészségügyet támogató program keretén belül, az Országos Rehabilitációs Intézet Gyermek részlegének ajándékozták. Az apró tárgyakat Barabás Éva, az RTL Klub műsorvezetője és a K&H gyógyvarázs program zsűritagja adta át az intézménynek, amelyeket a gyermekek mozgáskoordinációjának fejlesztésére, illetve az osztály díszítésére használnak fel. A gyermekek az átadás keretében megtekinthették az Aranyszamár Színház zenés és élőszereplős bábjátékát, amelyet szintén a K&H hozott el ajándékként.

A K&H csoporthoz tartozó intézmények a hagyomány szerint, minden évben részt vesznek egy családi napon, amelyre az ország minden területéről érkeznek a dolgozók. Idén közel kétezer munkatárs és családtag vett részt Szent Iván napján, a Hajógyári szigeten megrendezett összejövetelen, ahol csapatmunkában, saját kezűleg készítettek kis ajándéktárgyakat a beteg kisgyermekeknek, hogy ezzel segítsék Őket a gyógyulásban.
A K&H gyógyvarázs program először került sor a dolgozók ilyen jellegű aktív bevonására, amelynek keretében ez alkalommal saját kezű munkáikkal segítették a gyermek-egészségügyi programot. A munkatársak korábban anyagi jellegű felajánlásokkal járultak az adományozáshoz, ez évben azonban családtagjaikkal együtt a kórházban gyógyuló gyermekekért dolgoztak. Munkájuk nyomán számos kartonlapból készült memóriajáték, tölcsér alakú bábfigura, nemezlabda, párnahuzat és illatpárna gazdagítja a kiválasztott intézményt. A kiskirályok nagy örömére az elkészült kézműves munkákat, az Országos Rehabilitációs Intézet, Mozgásszervi Gyermek Rehabilitációs Osztályának ajándékozta a K&H gyógyvarázs gyermek-egészségügyi program.
„Nagyon örülünk, hogy a K&H gyógyvarázs ránk gondolt az ajándékozáskor, mivel ezek a kis tárgyak aktív segítséget jelentenek az intézményünkben gyógyuló gyermekek felépülésében. Minden csöppség mozgásterápiája során, tudjuk használni az ilyen és ehhez hasonló eszközöket, amelyek pozitívan befolyásolják a gyógyulásukat” – fogalmazott Dr. Vekerdy-Nagy Zsuzsanna az intézmény Mozgásszervi Gyermek Rehabilitációs Osztályának vezető főorvosa.
„A K&H csoport munkatársai is aktívan részesei kívánnak lenni a K&H gyógyvarázs programnak, amelyre jó alkalom volt a K&H napfordító. Reméljük, hogy a rehabilitációra szoruló gyermekek örömmel fogadják a munkatársaink által szívvel-lélekkel készített apró ajándékokat, és ezzel hozzájárulhatunk mielőbbi gyógyulásukhoz - tette hozzá, Horváth Magyary Nóra a K&H Bank kommunikációs igazgatója.
A játékokat Barabás Éva, a K&H gyógyvarázs program zsűritagja adta át az intézménynek. Az ismert műsorvezető több éve elkötelezetten segíti az életben hátránnyal induló gyermekeket, szívén viseli a vidámságukat; ennek okán csatlakozott a programhoz zsűritagként. Az átadást követően, a gyerekek megnézhették az Aranyszamár Színház, Játékmaci kirándul című, zenés, báb és élőszereplős darabját, mellyel a K&H törekszik megkönnyíteni számukra a kórházban eltöltött időt.

a K&H gyógyvarázs programról
Az elmúlt két évben a K&H gyógyvarázs program több mint 70 millió forinttal támogatta a magyar gyermekegészségügyet, hozzásegítve ezzel 16 intézményt, gyermekgyógyászati- és mentési eszközök vásárlásához. Idén június 1-től a Bank és alapítványa ismét meghirdette a K&H gyógyvarázs program legfőbb elemeként azt a pályázatot, amelynek keretében a rászoruló intézmények újabb 25 millió forint értékben igényelhetnek gyermekmentési és -ellátási eszközöket. A pályázat elbírálásában egy 7 tagból álló, független zsűri dönt. A keretet ez évben is, kiegészítik majd a pénzintézet dolgozóinak felajánlásai, amelyből 2005-ben közel 300 ezer forint gyűlt össze. Az ő általuk gyűjtött pénzből a pályázatra beérkezett, és nem nyertes intézetek egyikének vásárolnak eszközt.

Az idei pályázati programot a pénzintézet kiterjesztette a koraszülött mentéssel és ellátással foglalkozó intézményekre is. A felmérések szerint 100-ból várva várt apróságok közül 10 koraszülöttként jön a világra, e terület mégis súlyos eszközhiánnyal küzd. A műszerpark fejlesztése azonban lehetővé tenné, hogy a korán érkező babák nagyobb arányban egészségesen, szövődmények nélkül hagyják el a kórházat.

A fenti támogatás, illetve program mellett a Bank lakossági dombornyomott K&H MasterCard bankkártyával rendelkező ügyfelei maga is aktívan támogathatja a K&H gyógyvarázs programot. A pénzintézet ugyanis a kártyás vásárlások minden 1 000 forintja után újabb 1 forinttal járul hozzá a „kiskirályok” gyógyításához. Azokat az ügyfeleket, akik augusztustól veszik át új plasztik lapocskájukat, a kártya hátoldalára nyomtatott mackó, a gyógyvarázs logója is emlékezteti majd a pénztáraknál sorban állva arra, hogy így részeseivé válhatnak az adományozásnak. Az összegyűlő pénz felhasználásáról 2007 januárjában dönt a zsűri, a kutatási eredmények és a 2006-os évben felmerülő igények alapján.
A K&H gyógyvarázs eseti támogatásra is fenntart egy további költségkeretet, amelyet szükség szerint, akár gyorssegély formájában bocsát az azt igénylő intézmény számára. A tavalyi évben a Pető Intézet kapott 2 millió forint segítséget, amellyel enyhíthették a működési költségeik hiányát. A keretet ez évben is kiegészítik majd a pénzintézet dolgozóinak felajánlásai is, amelyből 2005-ben közel 300 ezer forint gyűlt össze.

További információ:
Jónyer Mária
Lenhardt & Weichinger Communications
Tel: (06-1) 279 3914, (06-1) 279 3900
Mobil: 06-20 379 8126
e-mail: maria.jonyer@landw.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felfoghatatlan tragédia: egy hatéves fiú okozta egy újszülött halálát a kórház szülészeti osztályán

Egy hatéves kisfiú felügyelet nélkül kószált egy francia kórház neonatológiai osztályán, ahol halálos baleset történt: leejtett egy koraszülött babát, aki néhány nappal később belehalt sérüléseibe. A kórház, a család és a hatóságok most próbálják feltárni, hogyan történhetett meg mindez.

Dráma a horvát aquaparkban: tragédia egy vízi csúszdán

Egy békésnek induló családi nyaralás végzetes tragédiába torkollott a horvátországi Rab szigetén, amikor egy 21 hónapos kislány kicsúszott édesapja karjaiból egy vízi csúszdán.

Ha ilyen popcornt vettél, ne fogyaszd el, rákkeltő lehet!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!

Hogyan érinti a kánikula a szívet, a szívbetegeket?

A kánikulában sokan érezhetik kimerültnek magukat, az sem ritka, hogy ájulásközeli állapotot okoz a forróság. Azonban, akik mellkasi fájdalmat, légszomjat, gyors, esetleg szabálytalan pulzust érzékelnek, feltétlenül forduljanak orvoshoz. Dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont - Prima Medica kardiológusa arra is felhívta a figyelmet, hogy szívbetegek, idősek és krónikus betegséggel élők hogyan óvhatják a szívüket a kánikulában.

A szájüregi szűrés is fontos lehet méhnyaki HPV-fertőzés esetén

Több mint kétszer nagyobb eséllyel található meg a HPV a szájüregben is azoknál a nőknél, akik a méhnyakukon már fertőzöttek - derül ki a Semmelweis Egyetem friss nemzetközi kutatásából. A vizsgálat szerint minden nyolcadik, méhnyaki HPV-pozitív nő orálisan is fertőzött volt, ami növeli a szájüregi daganatok kockázatát.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja