Gondoltad volna, hogy igaz történeten alapul a Szépség és a szörnyeteg?
A szépség és a szörnyeteg igaz története
Egy különleges betegség
A Szépség és a szörnyeteg igaz története az 1500-as években játszódott, méghozzá a napfényes Tenerifén, ahol élt egy férfi, bizonyos Petrus Gonsalvus, akivel jól elbánt az élet. Egy ritka betegségben, hypertrichosisban szenvedett, ami miatt az egész testét, még az arcát is szőr borította.
Már 10 éves kora óta állatként bántak vele, ketrecbe zárták, mutogatták a nagy közönségnek, és nyers hússal etették. Sokáig tárgyként tekintettek rá, ami addig fajult, hogy II. Henrik királynak oda is ajándékozták, aki viszont rájött arra, hogy a fiú rendkívül értelmes, így elkezdte taníttatni. Ez számára egy igazi fordulópont volt, ugyanis nemcsak a képességeit mutathatta meg, hanem végre normális ruhákban járhatott, és emberi ételt fogyaszthatott.
Elrendelt frigynek indult, szerelem lett belőle
Természetesen a szórakoztatás nem maradt el, Petrus az udvarba érkező vendégek kedvében kellett, hogy járjon, egészen addig, míg a király meg nem halt. Ekkor a felesége, Katalin elhatározta, hogy keres neki egy feleséget. Igazából nem a fogadott „gyermek” boldogsága miatt tette ezt, hanem azért, hogy meglássa, milyen gyermekek születnének a frigyből. Az egyik szolgálólánynak be is harangozta a nászt, aki csak az oltárnál értesült arról, hogy férje külseje nem éppen szokványos.
Hihetetlen, de az elrendezett házasságból végül szerelem lett, és a párnak összesen hét gyermeke született, akik közül négy örökölte is apja betegségét. Sokáig hírességnek számítottak, bejárták egész Európát és még mindig attrakcióként tekintettek rájuk, amiből egy idő után elegük lett (állítólag egy pár gyermeket el is ajándékoztak állatnak, de nem önszántukból).
Miután megelégelték a helyzetet, egy kis faluba költöztek, ahol végre nyugalomra leltek, azonban senki sem tudja, hogy mi lett velük. Bő 100 évvel később került köztudatba a Szépség és a szörnyeteg története, ami tulajdonképpen tökéletesen visszaadja azt a kiszolgáltatott és kegyetlen helyzetet, amibe Gonsalvus és a családja kényszerült.
Indexkép: Kadyn Pierce képe az Unsplash.com-ról
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Közösségi hozzászólások: