Koronavírus: ezek az új szabályok az iskolákban
Németh Noémi [cikkei] - 2020-09-10
Kásler Miklós kedden küldött el egy javaslatot az intézményvezetőknek, melyben új szabályokat és ajánlásokat fogalmaztak meg az iskolák számára.
A Pénzcentrum szerezte meg a dokumentumot, melyből kiderül:
- Ha egy gyermek vagy pedagógus betegség miatt otthon marad, a gyógyulás után csak a háziorvos, kezelőorvos igazolásával, vagy kórházi zárójelentéssel mehet újra iskolába.
- Hatósági házi karantén lejárta után csak a járványügyi hatóság által kiadott határozattal lehet újra látogatni az intézményt.
- Iskolai szünetet az igazgatók saját hatáskörben nem, csak az Oktatási Hivatal rendelhet el a járványhelyzet okán.
- Az első félévre eső iskolai ünnepségeket, kulturális programokat későbbre kell halasztani, megszervezésükkor pedig be kell tartani a létszámkorlátozásokat és ügyelni kell az egészségvédelmi intézkedések betartására is.
- Szülők és más kísérők nem léphetnek be az intézményekbe, csak az igazgató előzetes engedélyével, illetve a szülőknek szervezett programok esetén (pl. szülői értekezlet).
- A tornaórákat meg lehet tartani, de a délutáni edzéseket és énekkar próbákat - ahol több osztály tanulói is együtt lennének - ajánlott felfüggeszteni bizonytalan ideig.
- Mostantól akár a tantermekben is lehet étkezni, ha csak így megoldható, hogy elkülönüljenek egymástól az osztályok az ebéd, tízórai, stb. alkalmával.
Nálatok hogy zajlik idáig a tanév? Történt bármilyen rendkívüli esemény? Egyetértetek az új szabályokkal? Várjuk az észrevételeket és tapasztalatokat a cikk alatt!
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Családinet hozzászólások:
Következő hír
Mindenkinek ilyen szomszédokat kívánunk
LEGOLVASOTTABB
Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján
A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem kutatói, eredményeiket nemrég a Translational Psychiatry nevű szaklapban publikálták. Évente több mint 700 ezer depressziós követ el öngyilkosságot világszerte, ezért egyre fontosabbá válik a betegség okainak feltárása. A brit UK Biobank adatait felhasználva most több mint 300 ezer, depressziós és egészséges férfi és nő profilját elemezve arra keresték a választ, mely csoportoknál lehet magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, és ez mely génvariánsokkal hozható összefüggésbe.
9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan
A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
"Kukába az élelmiszerpazarlással" - plakáttervező pályázatot hirdet a Nébih Maradék nélkül programja
A Fenntarthatósági Témahét alkalmából "Kukába az élelmiszerpazarlással" címmel indít plakáttervező pályázatot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja. Az április 25-től június 21-ig tartó pályázat során olyan műveket várnak, amelyek figyelemfelkeltő módon szemléltetik az élelmiszerpazarlás problémakörét, hangsúlyozva a fogyasztók egyéni felelősségét. A legérdekesebb alkotások készítőit értékes nyereményekkel díjazzák, valamint műveik a tervek szerint oktatási intézményekben jelennek majd meg országszerte a következő tanévtől.
Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben
A diák súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát
Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Közösségi hozzászólások: