SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Megszűnő férfi-női szerepek a közöny árnyékában

Kovács Ildikó [cikkei] - 2020-05-25
A koronavírus okozta kijárási korlátozás ideje alatt felerősödtek a nemek közötti ellentétek. A hölgyek egy jelentős része úgy érzi, hogy mint mindig, most is magára maradt a feladatokkal. De valóban a nőknek kell mindent megoldaniuk? Valóban nincs szükség a hagyományos férfi szerepekre? Kovács Ildikó önvédelmi szakértő szerint egy generációs problémáról van szó, amelyet a közöny mozgat.

- A kijárási korlátozás idején a home office és az otthoni tanulás következtében megnőtt a családon belüli konfliktusok száma. Ennek egyik oka az volt, hogy a kiéleződött a háztartásokban a nemek közötti feladatok megosztása. Több helyről is hallottam panaszokat, miszerint a férfiak nem állnak bele a feladatokba, hiszen ők otthonról dolgoznak, miközben a nők ugyanúgy ellátják home officeban a feladatokat, de emellett még tanulnak is a gyerekkel és a lakást is megpróbálják rendben tartani – meséli Kovácsi Ildikó önvédelmi szakértő, aki szerint ez a fajta közöny nem csak a négy fal között, de az utcán is jól megfigyelhető.

- A fiatal férfi generáció tagjai, ha az utcán látnak egy verekedést, egy nőt érő inzultust, vagy csak fültanúi a tömegközlekedési eszközökön a hölgyeket érintő szexista beszólásoknak, jó eséllyel elfordítják a fejüket, bedugják a fülükbe a fülhallgatót, vagy éppen előkapják a telefonjukat, hogy az eseményeket levideózzák – mutat rá a szakértő. Hozzáteszi: fel sem merül bennük az, hogy beavatkozzanak részint azért, mert sem verbálisan, sem pedig fizikálisan nincsenek felkészülve arra, hogy egy ilyen helyzetet kezeljenek. A másik oka pedig a közöny. Nem érdekli az embereket, hogy mi történik körülöttük, begubóznak a saját világukba. Ezt a fajta bezárkózást sajnálatos módon feltehetőleg a továbbra is fennmaradó járványveszély csak fokozni fogja.

A szakértő szerint a felelősség egyaránt terheli az édesanyákat, az édesapákat, és magukat a fiatal felnőtt férfiakat is.

- A mai fiús anyák túlságosan féltve nevelik gyermeküket, az édesapák pedig nem mutatnak példát. Annak ellenére, hogy egy 21. századi nő jó eséllyel minden problémát meg tud egyedül is oldani, egy attrocitás láttán a férfiaknál automatikusan be kellene, hogy kapcsoljon a „védelmező funkció” – magyarázza Kovács Ildikó, aki szerint bátornak lenni és kiállni a másik mellett „menő”.

Meglátása szerint soha nem látott mértékben van szükség arra, hogy a fiatal férfiak önvédelmet tanuljanak. Ettől ugyanis magabiztosak leszek, fejlődik a fegyelmük, megtanulnak koncentrálni, türelmesekké válnak. Mindezeken túl elsajátítanak olyan technikákat, amelyeket a mindennapi életben is hasznosítani tudnak, közben pedig fizikai kondíciójuk és megjelenésük is pozitív irányba változik, mely együttesen segíti elő azt, hogy a közöny helyett merjenek és tudjanak is adott esetben segítséget nyújtani a bajbajutottakon.

Névjegy
Kovács Ildikó önvédelmi szakértő közel másfél évtizede űz többféle harcművészeti stílust és küzdősportot, nyolc éve pedig speciális, női önvédelmi képzéseket is tart. Évente mintegy 200 előképzettséggel nem rendelkező tanítványt készít fel fizikálisan és mentálisan. A képzésein elsajátított védekező technikákat a résztvevők éles helyzetekben is eredményesen alkalmazzák. Úgy véli: az önvédelem olyan tudás, amelyet mindenkinek el kellene sajátítania.


További információ: www.onvedelemoktatas.hu

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: pedjasayeret / pixabay

 

 

Kovács Ildikó


Kovács Ildikó
Önvédelmi szakértő

Elérhetőségeim:
Telefon: 06-70/947-71-42
E-mail: kovacsildiko@onvedelemoktatas.hu
Honlap: https://www.onvedelemoktatas.hu/
https://www.kovacsildiko.com/

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja