SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Gyerekek támadtak gyerekekre egy budapesti gördeszkaparkban

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-09-10
Egy csapat 9-12 éves fiú módszeresen ütötte-rugdosta, végül pedig kirabolta a Boráros téri skate parkban sportoló fiatalokat.

„Apa, nyugi, jól vagyok, de bevittek a rendőrségre kihallgatni. Megtámadtak minket, elvitték a táskámat mindenemmel. A rendőrök tök rendesek, még csokit is adtak. Légyszi, gyertek be hozzám” – ezekkel a szavakkal hívta fel a 24.hu újságíróját 13 éves fia a hétvégén. Elmondása szerint a Boráros téri skate parkban volt a barátaival, amikor feltűnt egy másik csapat fiú.

A társaság először barátságosnak tűnt, még le is pacsiztak egymással. Hamarosan azonban többen lettek, és megkezdődött a támadás: először csak kötözködtek, csakhamar pedig már ütötték-verték, a földön rugdosták és közben szidalmazták a többi gyereket. Az újságíró fia szerencsésebb volt, mint a társai, mivel ő éppen az ugró tetején tartózkodott, így időben félre tudott húzódni. Tőle „csak” a pénztárcáját vitték el, benne a bérletével és az összes iratával, másoktól azonban komolyabb értékeket – mobiltelefont, hangszórókat – is eltulajdonítottak.

Időközben a szemtanúk értesítették a rendőrséget, így a menekülő rablók pont a karjaikba futottak. Ez azonban nem szeppentette meg őket. Volt, aki odaszólt nekik „Nagyon vicces, hogy bevisznek, úgysem tudnak velem mit csinálni, majd jön az apám.” A fiúk szerint a legfiatalabb, alig 9 éves kisfiú volt a legvadabb mind közül, még késsel is fenyegetőzött.

Boráros tér skatepark


A Haller utcai rendőrkapitányságon profi módon kezelték az ügyet. Bár sokat kellett várakozni, közben vizet és édességet adtak a sértetteknek, és az otthon lévő munkatársakat is behívták, hogy gyorsabban haladjon az ügyintézés. A támadók szüleit elválasztották az áldozatokétól. Ennek ellenére az egyik verekedő gyerek apja mégis odament a megtámadottak szüleihez, és zavartan azt kezdte el magyarázni, hogy nem tudja, a fia hogyan keveredhetett ebbe a társaságba, higgyék el, amúgy jó gyerek. Csak ennyit mondhatott, mivel az egyik rendőr azonnal visszaterelte őt a saját csoportjához.

A támadók közül azoknak, akik már elmúltak 12 évesek, csoportosan elkövetett garázdaságért kell felelniük a bíróság előtt. Van köztük olyan, akinek ez már nem az első hasonló ügye, ő vélhetően javítóintézetbe kerül.

Az érintett apuka ennek ellenére sem a pokolba kívánja ezeket a kiskamaszokat, hanem azon gondolkodik, mi vezethetett idáig. Mi kell ahhoz, hogy egy 9 éves késsel fenyegetőzzön, és azt kiabálja, hogy „elvágom a torkod, te rákos geci?”
Mi játszódhat le a fiát mentegető apa fejében? Hiszen „(…) azért mégiscsak gyerekekről beszélünk, akik nem tudják igazán felmérni a tetteik súlyát. És akik többnyire azt adják tovább a környezetüknek, amit kaptak. A ridegtartásban nevelt gyerek a ridegséget. Kegyetlenek tudnak lenni, mint A Legyek Ura számkivetett szereplői.”

A főszereplő fiúnak egyébként nem ez volt az első kellemetlen élménye a Boráros téren: korábban a rollerjét kérték kölcsön „egy körre”, majd felszálltak vele a HÉV-re ismeretlen fiúk. Apja most nem tud neki mást javasolni, mint hogy kerülje el a környéket, miközben ő is érzi: most veti el a félelem magvát kamasz fia lelkében.

Kapcsolódó cikkeink:

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"

Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja