A CsaládiNet szakértői CsaládiNet Szolgáltatás Közvetítő Kalkulátorok Hírlevél feliratkozás
SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Iskolai bántalmazás - Mit tehet a szülő?

Kovács Ildikó - 2021-01-14
Az iskolai agresszivitás szinte minden intézményben, minden közösségben felüti a fejét. Az pedig, hogy a probléma mekkora mértékben uralkodik el az osztályokban, nagyban múlik a gyerekek, a pedagógusok és a szülők együttműködésén. Négy célorientált lépésben nem csak a gond gyökerét lehet feltárni, de a megoldás is megvalósítható.
Iskolai bántalmazás - Mit tehet a szülő?

Az elmúlt időszakban, köszönhetően a tavaszi karanténnak, illetve a mostani feszültségekkel és bizonytalanságokkal teli időszaknak, egyre több szülő kér tőlem tanácsadást iskolai problémákkal kapcsolatban. Van, aki azért fordul hozzám, mert bántalmazzák a gyermekét, mások pedig azért, mert az ő gyermekük az, aki másokkal szemben agresszív. Négy lépésben kell megoldani a problémát, az egyes szakaszokban pedig kiemelkedően fontos a felek, így a gyermek és osztálytársainak, a szülőknek és a pedagógusoknak az együttműködése.
 

1. lépés: Tárd fel a probléma okát!

Jó esetben a gyermek magától mondja el, hogy bántalmazták az iskolában, de előfordulhat az is, hogy csak fél szavakkal említi meg, így a szülő elsőre nem is gondolja, hogy rendszeresen visszatérő problémáról van szó. Ez utóbbi esetében a gyermekből egyszer csak kibukik az, hogy mi történik vele, és könnyen elképzelhető, hogy addigra a gond már akuttá válik és hónapok óta tart. Mindkét esetben rendkívül fontos az, hogy pontosan átbeszéljük a gyermekkel, hogy mi történt vele. Kérdezzük meg tőle, hogy az osztálytásaival is történt-e már hasonló, miként reagálnak ilyenkor a szemlélő szerepkörben lévő társak, illetve a pedagógusok.

Elengedhetetlen az is, hogy tudatosítsuk magunkban a probléma súlyosságát. Ha nem reagálunk, ha elfogadjuk azt, hogy ez csupán egy csíny, vagy baleset volt és esetleg a bántalmazás újra megtörténik, az olyan, mintha cserbenhagynánk a gyermekünket. Ennek következtében pedig a gyerek nem akar majd iskolába járni, romlik tanulmányi eredménye, de az is lehet, hogy sokkal súlyosabb következményekkel jár majd, például dadogással, vagy éjszakai vizelési problémákkal.
 

2. lépés: Engedd, hogy megvédje magát!

Ha egyértelműen kiderül, hogy az osztálytárs szándékosan bántotta gyermekünket és nemcsak egy kis civódásról van szó, meg kell adni az engedélyt a gyermek számára az önvédelemre még abban a családban is, ahol teljes mértékben tiltott a verekedés. A gyermeknek meg kell tudnia védenie magát, aktivizálnia kell magát: tolja el magától a másik gyermeket, ha kell, üssön vissza és minden esetben kérjen segítséget!

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a konfliktusok kezelésében mindkét felet segíteni kell, hiszen még csak most tanulják a gyermekek, miként kell megoldaniuk helyesen a problémáikat. Ráadásul például a kisiskolásokban hihetetlenül nagy feszültséget okoz a járványhelyzet, hiszen nemcsak, hogy új gyerekek között, új intézményben kell helyt állniuk, de a tavaszi karantén, illetve az esetleges mostani időszakos digitális oktatások miatt nem tudnak rendesen összeszokni. Úgy vélem, ezt még tetőzi az is, hogy a szülők nem kísérhetik be a gyermeket az iskolába, ez pedig szintén feszültséget kelt. Gondoljunk arra, mit éreztünk legutóbb, amikor munkahelyet váltottunk! A gyermekek is ugyanolyan stresszesek a megváltozott helyzet miatt.
 

3. lépés: Egyeztess a többi szülővel és a pedagógusokkal!

Azzal párhuzamosan, hogy zöld lámpát adunk az önvédelemre, el kell kezdenünk egyeztetni a többi szülővel és a pedagógusokkal is, hogy ők mit tapasztaltak, érzékeltek mindebből. Fontos, hogy nyugodtan leüljünk az érintett szülővel is és rámutassunk a fennálló problémákra, valamint kérjük tőle, hogy tegyen erőfeszítéseket ezek megoldására.

Amennyiben a bántalmazó gyermek már a legelején nem kap egy olyan egyértelmű jelzést, hogy amit csinál, az rossz, akkor a probléma nagyon rövid idő alatt elhatalmasodik és immár nem csak egy gyermeket fog bántalmazni, hanem többet és gyakrabban. A pedagógusok szerepe ebben kiemelkedő, hiszen ők azok, akik elsőként láthatják, értesülhetnek a bántalmazásokról és ők azok, akik legelőször be tudnak avatkozni, továbbá egyértelműsíteni tudják, hogy ezek a viselkedési formák nem férnek bele egy közösségi életbe. A szülőnek pedig az agresszív gyermekkel kell beszélnie arról, hogy mi a benne lévő feszültség oka és milyen más formában lehet ezt feloldani. Egyúttal újra le kell fektetni a szabályokat is.
 

4. lépés: Eljött az összefogás ideje!

Sajnos számtalanszor előfordul, hogy a helyzet nem oldódik meg, az iskola és a pedagógusok pedig nem nyújtanak segítséget a probléma megoldásában. Ilyenkor nincs más lehetőség, minthogy összefogjanak a szülők és egységesen lépjenek fel. Ehhez tudatos, célorientált kommunikációra van szükség egymás között és az intézmény vezetői, illetve a tanárok felé is.

Legvégső esetben igenis meg kell fontolni az iskolaváltást, hiszen a szülőnek segítséget kell nyújtania a gyereknek, nem hagyhatja egy olyan közösségbe járni ahol nap, mint nap bántalmazásnak van kitéve. A gyerek bizalma nem inoghat meg, nem hagyhatjuk cserben. 

Névjegy

Kovács Ildikó önvédelmi instruktor közel másfél évtizede űz többféle harcművészeti stílust és küzdősportot, nyolc éve pedig speciális, női önvédelmi képzéseket is tart. Évente mintegy 200 előképzettséggel nem rendelkező tanítványt készít fel fizikálisan és mentálisan. A képzésein elsajátított védekező technikákat a résztvevők éles helyzetekben is eredményesen alkalmazzák. Úgy véli: az önvédelem olyan tudás, amelyet mindenkinek el kellene sajátítania.

Olvasd el ezeket a cikkeket is:

Mit tegyél, ha bántják és kiközösítik a gyermekedet?

Kép: Myriams-Fotos képe a Pixabay -en.

Kovács Ildikó


Kovács Ildikó
Önvédelmi szakértő

Elérhetőségeim:
Telefon: 06-70/947-71-42
E-mail: kovacsildiko@onvedelemoktatas.hu
Honlap: http://www.onvedelemoktatas.hu/
http://www.kovacsildiko.com/
Közösségi hozzászólások:
© 2004-2021 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
A szerkesztő ajánlja