SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ügyelet vagy teljes csoportlétszám? Erre lehet számítani az óvodák, iskolák nyitása után

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2020-05-25
A héten kiadott kormányrendelet értelmében vidéken május 25-től, a fővárosban június 2-től teljes kapacitással megnyitnak a bölcsődék és óvodák. Nem mindenki siet azonban intézménybe adni a gyerekét, és az ovik kommunikációja is ellentmondásos a témában. Az iskolák újranyitása körül még több a kérdőjel.
Ügyelet vagy teljes csoportlétszám? Erre lehet számítani az óvodák, iskolák nyitása után


Nyitás előtti igényfelmérés

A rendelet szerint május 25. illetve június 2. után a bölcsődék és óvodák minden hozzájuk járó kisgyermeket külön igazolás nélkül kötelesek fogadni. Megszűnik a csoportlétszámot 5 főben maximalizáló szabályozás is, és az is nyugodtan viheti a gyermekét, aki amúgy meg tudja oldani a felügyeletét. Az óvodák, bölcsődék ezen a nyáron legfeljebb két hétre állhatnak le.

A rendeletből ugyan nem derül ki egyértelműen, az intézmények értelmezése szerint ez nem jelenti az óvodába járási kötelezettség visszaállítását, tehát szeptemberig bárki dönthet úgy is, hogy inkább otthon tartja a gyermekeit. Ezzel a lehetőséggel pedig, egyelőre úgy tűnik, meglepően sok család él is: hiába várta már mindenki hetek óta a nyitást, sokan azok közül akik, ha nehezen is, de meg tudják oldani a gyermekeik felügyeletét, egyelőre inkább a kivárásra játszanak.

Ezt erősíti az óvodák kommunikációja is, ugyanis a rendelet kihirdetése óta ugyanis több intézmény tart igényfelmérést, amelyben azt kérdezik, hány gyerekre számíthatnak az elkövetkező hetekben. Noha részükről ez akár indokolt is lehet – hiszen nem mindegy, öt vagy kétszáz gyerekre kell-e készülniük –, sok szülőben mégis az a benyomás támadt a levél olvasásakor, hogy inkább nyári ügyelet-szerű gyerekmegőrzésre, mint érdemi foglalkozásokra kell számítani az elkövetkező időszakban. Ehhez pedig minden család máshogy áll hozzá.

Az Fejér megyében élő Kata otthonról dolgozik, de nagyon örül a nyitásnak. „Mindenképp ment volna a lányom jövő hétfőtől oviba akkor is, ha még csak ügyelet lett volna. Eddig itthon volt velem, de ez így már lassan tarthatatlanná vált. Én a munkám és a nagyfiam tanítása között egyensúlyoztam, ő pedig reggeltől késő délutánig nézte a tévét. Sokkal jobb neki a barátai között az óvodában, ahol oda is tudnak figyelni rá.”

A gyesen lévő, háromgyermekes Janka azonban úgy döntött, erre a pár hétre már nem viszi be a fiát. „Nagyon nehéz időszak most ez, hiszen a legnagyobb otthon tanul, a középső unatkozik, és a kisbabát is el kell látnom, de én azt mondom, ezt a két hetet még kibírjuk valahogy. Soha nem vittem a nyári szünetben oviba a gyerekeimet, most is alig várjuk, hogy vége legyen a tanévnek, és felszabadultan lehessünk együtt. Most már mi is lassan bátrabban járunk játszótérre, tervezzük barátokkal a találkozást, az ovival pedig várunk szeptemberig.”


Iskolanyitás digitális oktatással

Június 2-től az iskolák is megnyitják a kapuikat a diákok előtt, ám ezzel párhuzamosan a tanév végéig megmarad a digitális oktatás. Érdemben tehát nem sok minden változik, mindössze annyi történik, hogy június 26-ig minden iskola köteles gyermekfelügyeletről gondoskodni. Az ezt igénybe vevő tanulók az intézményben fogják elvégezni a digitálisan kapott feladataikat, és ha szükséges, mód nyílik személyes konzultációra és felzárkóztatásra.

Az általunk megkérdezett pedagógusok szerint mindezt főleg az alsóbb évfolyamok tanulói fogják igénybe venni, közülük is azok, akiknek a szülei visszamennek dolgozni. A középiskolások esetében nem várják, hogy tömeges lenne az igény a személyes találkozásra.

„Eddig egyetlen órám sem maradt el, mindet megtartottam online – mondja Ildikó, egy budapesti gimnázium magyartanára. – Ha valaki nagyon szeretné, megbeszélhetek vele egy időpontot, amikor találkozunk, de nem hiszem, hogy ennek a korosztálynak erre akkora szüksége volna. Sokkal jobban várom az iskolai nyári tábort, amit remélhetőleg végül sikerül megszerveznünk, és akkor valóban kötetlen formában lehetünk együtt a gyerekekkel.”

Te viszed óvodába, iskolába szeptemberig a gyerekeidet?

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: DGLimages / shutterstock

 

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Rengetegen keresték a kétéves kislányt, sajnos már csak a holttestét találták meg.
A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

Amikor a szülő tanácstalan, mert a gyereke kezelhetetlen, szófogadatlan, akkor érdemes először tükörbe nézni: milyen a család működése, mi állhat a háttérben? Szakemberek szerint ugyanis nagy általánosságban nem létezik problémás gyerek, csak problémás szülők.
Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Az ovisok ezúttal az udvaron található lilaakácból ettek: néhányan rosszul lettek, az óvónők pedig azonnal mentőt hívtak. Pár héten belül ez már a második mérgezéses eset az óvodában. Nemrég ugyanis porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe ugyanebben az intézményben.
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
"Az apám a saját nőgyógyászom, és ő közölte velem, hogy baj van" - kiakadtak a TikTokon a fiatal lány követői

"Az apám a saját nőgyógyászom, és ő közölte velem, hogy baj van" - kiakadtak a TikTokon a fiatal lány követői

Minden nő tudja, hogy a nőgyógyász kincs. Ez egy bizalmi viszony, így nem csoda, hogy olyan embert szeretnénk választani, aki szimpatikus, aki tudja kezelni az esetleges betegségeinket és aki felkészít a szülésre. Egy fiatal lány éppen ezért a lehető legközelebbi személyt választotta erre a nemes feladatra, aki nem más, mint az édesapja.
A szerkesztő ajánlja