SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Lopásra kényszerítette négyéves gyerekét egy anya Nagykanizsán

Családinet [cikkei] - 2017-01-27
Kiskorú veszélyeztetése és lopás miatt emeltek vádat Nagykanizsán egy nő és annak élettársa ellen, mert lopásra bírták rá az asszony négyéves gyermekét egy strandon - közölte a Zala Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

A büntetett előéletű nő a fiával, illetve a többszörös visszaesőnek számító élettársával tavaly júniusban a nagykanizsai strandon töltötték az idejüket. Észrevették, hogy egy fiatal lány egy időre őrizetlenül hagyta a hátizsákját, amiben benne voltak az igazolványai, a készpénze és a mobiltelefonja.

A nő és a férfi kifigyelte, hogy a holmira és benne az értékekre nem ügyel senki, ezért rábírták a közös nevelésük alatt álló fiút, hogy vegye magához a hátizsákot és a női öltöző felé távozó anyjának adja át.

A nő és a férfi ellen a Nagykanizsai Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette, valamint lopás vétsége miatt emelt vádat.

A zalai főügyészség közleménye kitért arra is, hogy kiskorú veszélyeztetésének bűntettét az követheti el, aki a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti. Súlyos kötelességszegésnek minősül, ha a kiskorút bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésére bírják rá, annak büntetési tétele egytől öt évig terjedő szabadságvesztés.

Forrás: MTI
A kép csak illusztráció. Fotó: Piotr Siemek/flickr

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja