SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kis odafigyeléssel kivédhetők a fulladásos gyerekbalesetek - a tragédia leggyakoribb okai

Családinet [cikkei] - 2018-06-20
A vízbefulladásos balesetek leginkább két korosztályt, a totyogókat és a tinédzsereket érintik - mondta Dr. Krivácsy Péter.


Minden évben történnek vízbefulladások

A Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika Sürgősségi Osztályának főorvosa a közelgő nyári szünet kapcsán kiemelte, a figyelmeztetések ellenére minden évben történnek vízbefulladások, pedig szinte minden esetben ki lehetne védeni a tragédiát.


A fulladásos esetek leggyakoribb okai

A megelőzés fontosságát hangsúlyozva kitért rá, hogy lehetőség szerint már óvodás korban tanítsuk meg a kicsiket úszni, négy éves kor alatt pedig még a kerti kismedencében vagy a fürdőkádban sem szabad magukra hagyni a gyermekeket. Mint ismertette, tinédzserek esetén többnyire a rossz helyzetfelismerés és az alkoholfogyasztás miatt következik be a baj.

Öt éves kor alatt leginkább az apró tárgyak, ételek okoznak fulladást, de a vízbefulladás is gyakori a totyogók körében - mondta Dr. Krivácsy Péter, kiemelve, hogy néhány alapszabály betartásával meg lehet előzni a nagyobb bajt.


Óvintézkedések, amik életet menthetnek

Az otthoni balesetek kiküszöböléséről szólva a főorvos hangsúlyozta, egy éves kor alatti csecsemők esetén figyeljünk arra, hogy a fürdővíz legfeljebb olyan mélységű legyen, hogy a baba szája és orra még kint legyen belőle. Mint kiemelte, az a legfontosabb, hogy négyéves kor alatt semmiképp se hagyjuk a gyermeket egyedül a fürdőkádban vagy a kerti medencénél, ha pedig strandolni megyünk, a medencében mindig viseljen a gyermek karúszót vagy úszógumit. Amennyiben vízibiciklizni vagy csónakázni indulunk, hat éves korig mindenképpen adjunk mentőmellényt a gyerekre, úszni nem tudó gyerekeknél pedig ez később is nélkülözhetetlen.
Arra is figyeljünk, hogy mindenképpen legyen úszni jól tudó felnőtt a közelben, hogy baj esetén minél előbb megkezdődhessen a segítségnyújtás.
 

A kamaszok is veszélybe kerülhetnek

A serdülők elsősorban azért vannak veszélyben, mert gyakran nem mérik fel reálisan a különféle helyzeteket, illetve túlbecsülik az úszástudásukat. Dr. Krivácsy Péter szerint fontos, hogy a hozzátartozók felhívják a figyelmüket, hogy csak akkor menjenek csónakázni vagy vízibiciklizni, ha biztos úszók. Ellenkező esetben mindenképpen vegyenek fel mentőmellényt.
A főorvos kiemelte, az alkoholfogyasztás szigorúan tilos és kifejezetten veszélyes fürdőzés előtt és közben. Ennél a korosztálynál nehézséget okoz, hogy a szülők, tanárok helyett inkább a barátokra, osztálytársakra hallgatnak a fiatalok, utóbbiak körében pedig népszerűnek számít a vakmerő viselkedés. Dr. Krivácsy Péter szerint arra is nagyon oda kell figyelni, hogy csak és kizárólag fürdőzésre kijelölt helyen strandoljunk.


Az újraélesztés menete

Amennyiben nem sikerül megelőzni a bajt, és elmerül a fiatal, fontos, hogy a lehető legrövidebb idő alatt juttassuk ki a partra, és eszméletvesztés esetén mielőbb kezdjük el az újraélesztést - mondta Dr. Krivácsy Péter.
A főorvos hozzátette, a különböző tájékoztató kampányoknak köszönhetően egyre többen tudják, hogy mind a gyermekek, mind a felnőttek esetében 30 mellkaskompressziót, majd 2 befújást kell alkalmazni. Hozzátette, a sikeres újraélesztés után is szükség van kórházi megfigyelésre, kezelésre.

Indexkép: pxhere
Forrás: Semmelweis Egyetem

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja