SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

7 dolog, amiért soha nem kell bocsánatot kérni

Családinet [cikkei] - 2014-11-23
Senki sem tökéletes, mindenki követ el hibákat, amelyekért, ha bocsánatok kérünk, az élet folytatódik tovább. De vannak helyzetek, amikért nem kell elnézést kérni, hiszen ezek olyan dolgok, amelyektől fizikai és lelki egészségünk is függhet. Nézzünk hét ilyen példát! Már bocsánat, de ezért nem fogunk elnézést kérni!

1. Korai lefekvés

Csábító lehet, hogy kedvenc sorozatunkból még egy új részt megnézzünk, vagy menjünk ki este a barátokkal kicsit szórakozni, de ha egyszerűen fáradtak vagyunk, akkor nincs mit tenni. Feküdjünk le korábban, hiszen a pihentető alvás nagyon fontos! Már egy kisebb porszem a fogaskerékben is képes nagy galibát okozni. Stresszesebbek lehetünk például, ami huzamosabb idő elteltével azt eredményezheti, hogy a szívünk egészséget is kockáztathatjuk, sőt még el is hízhatunk!  

2. Nemet mondás

Ha úgy érezzük, hogy tele van a határidőnaplónk, ki sem látszunk a munkából, akkor lépjünk időben! Ha tehetjük függesszünk fel mindent, és mondjunk nemet, megindokolva, hogy nekünk most elsősorban az egészségünk a legfontosabb, mert, ha nem így teszünk, akkor teljesen kiéghetünk. Ha netán még sincs erre lehetőség, akkor igyekezzünk egyszerre csak egy dologra összpontosítani, javasolja Lisa Earle McLeod, aki eladási szakértőként dolgozik, egyúttal ebben a témában már publikációi is megjelentek.

3. Menjünk vakációzni

Felmérések szerint ma a dolgozók többsége egyszerűen fél és túl stresszes, hogy közölje főnökével, szabadságra akar menni. Ez pedig mindenkinek járna. Ha a vakáció tervezése szóba kerül, akkor a boldogságszintünk is emelkedni fog.

4. Intsünk búcsút a rossz barátságnak

Az emberi kapcsolatok folyamatosan változnak, ezért megtörténhet, hogy egy korábban jól működő baráti viszony átcsap egy negatív, lehúzó kapcsolatba. Ha nehéz is, de búcsút kell inteni ennek a barátságnak, és ezért semmiféle szégyenérzetet nem szabad érezni, hiszen ezzel a tettel saját lelki egészségünket óvjuk meg. Tanulmányok szólnak arról, hogy a stressz sajnos ragályos. Amikor egy közeli ismerősünk, barátunk negatív érzéseket áraszt magából, az egy idő után ránk is átragadhat.

5. Nem kell mindig ellenőrizni az e-maileket

A digitális világban számtalan kommunikációs csatorna létezik, folyamatosan az üzenetekre, levelekre figyelünk, nehogy lemaradjunk valamiről. Itt is alakítsunk ki egy rendszert: szabjuk meg magunknak, hogy mettől meddig legyünk számítógép előtt.

A Tumblr alapítója, David Karp elmondása szerint nehéz azt megállnia, hogy felkelés után ne ellenőrizze leveleit, de ezt csak azután teszi meg, ha már beért az irodájába, hiszen odahaza e-mailezni nem jelent örömet, és nem is eredményes a családi viszonyokat tekintve.

6. Egyedül lenni önmagunkkal

Sokan rettegnek attól, hogy egyedül maradjanak gondolataikkal, de erre mégis néha időt kell szakítanunk, ezért nem kell bocsánatot kérni, mert a befele fordulás, az önmagunkra figyelés sokszor szükséges.

7. Helyezzük magunkat az első helyre

Ha valaki elfogadja, illetve szereti önmagát, az nem önzőség vagy önimádat, hanem lelki, mentális és fizikális egészségre, egészséges önképre vall. Ha ez megvan, akkor másokon is könnyebben tudunk segíteni, illetve együtt tudunk érezni velük. Ezért nem kell senkitől elnézést kérni!

Forrás: Filantropikum
Fotó:
FrameAngel/ FreeDigitalPhotos.net

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja