SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Év végéig mintegy 1200 bölcsődei férőhelyet adhatnak át

Családinet [cikkei] - 2014-09-19
Az Új Széchenyi Terv keretén belül év végéig még öt régióban, mintegy 1200 új bölcsődei férőhelyet adhatnak át - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára egy írásbeli kérdésre válaszolva.

Az államtitkár Szél Bernadett LMP-s országgyűlési képviselőnek válaszolva kifejtette: a fejlesztések Dél-Alföldön, Dél-Dunántúlon, Észak-Alföldön, Észak-Magyarországon és Közép-Magyarországon valósulhatnak meg.
    
Rétvári Bence, az Országgyűlés honlapján közzétett dokumentumban felidézte: a 2010-2014-es kormányzati ciklusban a bölcsődei ellátást nyújtó intézmények fejlesztésére és kapacitásának bővítésére az Új Széchenyi Terv keretén belül a Regionális Operatív Programban állt rendelkezésre forrás.
    


Az elmúlt négy évben hét régióban (Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország, Közép-Dunántúl, Közép-Magyarország, Nyugat-Dunántúl) 211 szervezet több mint 28 milliárd forintból 107 új intézményt hozott létre, több mint hatezer új férőhellyel. Emellett több mint 4800 meglévő férőhely korszerűsödhet, és mintegy ezer új munkahely is létrejön. A fejlesztések eredményeként a 2010-es állapothoz képest az idei esztendő végéig közel 20 százalékkal több intézmény és férőhely teszi lehetővé a gyermekek napközbeni ellátásának igénybevételét, ami jelentős fejlesztést jelent - hangsúlyozta a parlamenti államtitkár.
    
Kitért arra is: 2011-2012-ben hét pályázati felhívás keretében lehetett bölcsődei ellátást nyújtó intézmények infrastrukturális fejlesztésére és kapacitásának bővítésére pályázni (Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország, Közép-Magyarország, Nyugat-Dunántúl) több mint 11 milliárd forint keretösszegben.

Forrás: MTI
Fotó: marrie / Pixabay.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja