SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Nemzetközi gyermeknap!

Hidegh Sándor [cikkei] - 2012-05-24
A "gyermeknapot" 1920-ban ünnepelték meg először Törökországban (Kemal Atatürk felszabadító elnöksége alatt) onnan terjedt el az egész világon.
Nemzetközi gyermeknap!

Magyarországon az 1930-as évektől „kisgyermekek hete” néven ünnepelték, az ünnepet  a háború után, 1950-ben változtatták át egy napra (május utolsó vasárnapjára). Egyes országokban (pl. Lengyelországban) június elsején tartják a gyermeknapot.
Hivatalosan a gyerekek jogairól, problémáiról tárgyalnak a különböző gyermekjóléti szervek, míg az ünnepelteknek egész napos, ingyenes programokat kínálnak, a különböző aszfaltrajzolási versenyektől kezdve,  állatkerti, vidámparki belépőig, stb.

Jó indok arra, hogy a régen látott unokát az ember a hóna alá csaphassa és
csináljunk valami „titkos” programot felkíáltással, cinkosan összekacsintva (természetesen olyat, amiről a család többi tagja nem tud) köd előttem, köd utánam, irány például egy látogatás valami olyan helyre ahová „nem neked való az drága fiam”  felkiáltással azok a galád szülők”  nem viszik el azt az áldott  jó gyermeket.

A gyerekek érdeklődéséből kifolyólag a programok tárháza határtalan. Az emberfiának eszébe sem jut a legjobb percében sem, hogy egy mostani kiadású „grimbuszkának” milyen dolgok kötik le az érdeklődését és jelentenek boldogságot.


Egy vidéket csak TV-n látott gyereknek (különösen akkor, ha szülei sem tudják megkülönböztetni a kislibát a kiskacsától) óriási élmény valami vidéki rokonnál testközelből látni, simogatni, dögönyözni a helybéli állatparkot, már amelyik hagyja magát (olcsóbb, mint az állatkert). Értelmesen megmagyarázni, hogy az aprójószág miben különbözik a lendkerekes autótól, avagy a kisliba ütemes nyomkodása nem javítófestéket eredményez! Enni a vidéki finomságokat, eleve kiszabadulva a nagyváros poklából, porából egy kis friss vidéki levegőre. Délidőben a nagyszülőnek is jár a sok fáradtságért mondjuk egy pohár sör!

Este hazatérvén - miután kísérleteket tesznek a szülők a gyerek tisztára súrolására -, elalvásig tart az élménybeszámoló, hogy milyen titkos utakon járt (de ezt ne mondják el senkinek) a galád nagypapával!

És ez csak egy a gyermeknapi programok közül...


Fotó: Volker Görner - Jannik

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja