Családommal évekkel ezelőtt gondoltunk egy merészet, és mi is elindultunk az ismeretlenbe – rokonaink, barátaink, ismerőseink elismerő vagy szörnyülködő véleményét meghallgatva, jótanácsaikat megfogadva vagy éppen figyelmen kívül hagyva. Egy két és egy négyéves kisgyerekem volt akkor, és a kezdeti nehézségek után mára észrevétlenül kerek egésszé formálódott az életünk, minden megtalálta a maga helyét, útját, módját, és éljük a boldog (néha borús) hétköznapokat.

Menjünk vagy maradjunk? Erre a dilemmára nem tudok választ adni, mindenki maga döntheti csak el, mennyi kockázatot vállal, mi az igazán fontos neki és családjának… pro és kontra érvek felsorakoztatása, és nagyon átgondolt, határozott döntés kell egy ilyen lépés megtételéhez.

Ha megszületett a végleges elhatározás, a csomagolás, költözés, munkahelyi és egyéb hivatalos intéznivalók (pl. egészségügyi ellátásra jogosító (tb) kártya beszerzése!) mellett szülőként az alábbi fontos teendőink lesznek:

• Annak eldöntése, hová költözzünk. Melyik városrész, kerület (esetleg környező kisebb település) ajánlott vagy kerülendő kisgyerekes családoknak, mik a környék lehetőségei stb. A legjobb internetes fórumokon, mások személyes tapasztalatai alapján tájékozódni (több szem többet lát – minél több véleményt halgassunk meg a döntés meghozatala előtt). A konkrét lakás megtalálása keményebb dió (ha nem vagyunk abban a szerencsés helyzetben, hogy a cég megkeresi helyettünk) – de nem lehetetlen. Sok-sok kereső, internetes oldal, fórum lehet ebben a segítségünkre. Nekem egy kedves „új” ismerős postán is küldte az újságokból kiollózott hirdetéseket. Ezután a helyszínen 2 nap alatt választottuk ki a féltucat lehetőség közül jövendőbeli otthonunkat.
• Óvoda, iskola keresés. Ebben is nagy segítséget adhatnak internetes fórumokon (minden országban van az ott élő magyaroknak közösségi oldala, fóruma; de az adott nyelven a helyiek fórumait is érdemes böngésznünk). Iskolák, óvodák honlapjai, illetve az ezeket összefoglaló oldalak átnézése szintén értékes lehet. Nálunk szempont volt, hogy valaki (óvónő, dadus vagy akár gyerek) beszéljen magyarul, ami az első idők kommunikációs nehézségeit oldotta, és a beilleszkedést jelentősen megkönnyítette.
• Gyerekorvos keresés (fenti módszerekkel).  Mi is így találtuk meg a – véletlenül magyar származású doktornéninket - akit azóta is nagyon szeretünk mindannyian. Nagyon fontos, hogy már az első naptól tudjuk, hová menjünk, ha megbetegszik  a gyerek. Ha mód van rá, jelentkezzünk is be az ajánlott orvoshoz,  esetleg kérjünk első „ismerkedős”, konzultációs időpontot. Ez amiatt is fontos, mert adott ország oltási rendje jelentősen eltérhet az itthonitól, az ezzel kapcsolatos teendőkről is egyeztetni kell.
• Hasonlóan fontos a közeli (gyerek)kórház feltérképezése (vészhelyzetek esetén azonnal kéznél legyen az elérhetőség)
• Mindenképpen oldjuk meg a költözés idejére a gyermekfelügyeletet! Az aprónép biztosan jobb helyen lesz a nagyiéknál, keresztszülőknél, vagy akár barátoknál, mint láb alatt – ne sodorjuk testi épségüket veszélybe, és ne tegyük ki őket a költözéssel járó stressznek. Néhány napot kibírnak a gyerekek nélkülünk, amíg kicsit elrendezzük új otthonunkat. Még ha heteken át dobozokból élünk is, próbáljuk meg a gyerekek birodalmát a lehetőségekhez képest berendezni, hogy a kicsik az új, idegen helyen is úgy érezhessék, hogy hazaérkeztek. Legyenek megvetve az ágyak, találják meg a játékaikat, legyen dekoráció és vidám hangulat. Az én gyerekeim, mikor többórás út után megérkeztek, magától értetődően vonultak be a szobájukba, és álltak neki játszani – pont ott folytatva, ahol egy héttel azelőtt abbahagyták.
• Adjunk időt nekik, hogy feldolgozzák az új szituációt. Lehetőség szerint 1-2 hétig még ne menjenek óvodába/iskolába. Az első közös hétvégére szervezzünk programot (még ha sok is a kipakolásra váró doboz és a takarítanivaló) – ismerkedjünk meg a környékkel, a várossal – érezzük magunkat jól, éreztessük a gyerekekkel, hogy ez a változás pozitív az életünkben.
• Készüljünk fel, hogy az első időszak minden igyekezetünk ellenére döcögős és sokszor nehéz lesz. Ne keseredjünk el, mert lassan minden megváltozik. A honvágy elkerülhetetlen. Ha nagyobbacska (már ovis) a gyermekünk, ezerszer is meg fogja kérdezni, miután elmúlik az újdonság varázsa néhány hét után, hogy „mikor megyünk már vissza a régi házba/oviba?” stb. Legyünk türelmesek, magyarázzuk el újra és újra, hogy most itt fogunk élni egy ideig, ez az új otthonunk, ez a mostani lett az ő új ovija, lesznek új barátai stb. Legyünk együtt, beszélgessünk sokat, folytassuk az „otthoni” szokásokat „itthon” is (pl. süssünk együtt palacsintát). A kérdések ritkulni fognak, és egy idő után elmaradnak. Ehhez az is kell, hogy próbáljunk minél jobban beilleszkedni, vegyünk részt programokon, ismerjük meg a helyi szokásokat, alakítsunk ki új kapcsolatokat – és éreztessük a gyerekeinkkel, hogy jó itt élni.

Ehhez persze az kell, hogy magunk is így gondoljuk. Ha nem így van, ideje, hogy újraértékeljük a helyzetet, felülbíráljuk korábbi döntéseinket, és megoldásokat keressünk a problémákra. A nyelvi nehézségeken a gyerekek hamar túljutnak, szinte észrevétlenül sajátítják el az idegen nyelvet, és hirtelen zavarba jövünk, hogy sokkal jobban beszélnek már mint mi.

Mivel minden család más és más, még számtalan ötletet lehetne felsorolni az átmeneti időszak megkönnyítésére, itt csak néhány általam nagyon fontos szempontot emeltem ki.  Sok sikert!

A 2011. februári cikkíró pályázatra beküldött írás.