SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Madonna és Guy újra együtt?

Üstöky Viktória [cikkei] - 2009-07-10
Az énekesnő és volt férje egyre többet mutatkozik együtt nyilvánosan a kis Mercy örökbefogadása óta.

Guy Richie tette meg az első lépést a békülés felé, aki nyilvánosan is bejelentette nagyrabecsülését Madonna iránt, amiért egy újabb afrikai gyermeket, Mercyt akar örökbe fogadni.

MadonnaAmikor a kislány megérkezett Londonba, Richie is üdvözölte. Egy közeli ismerős szerint az énekesnőt nagyon meghatotta volt férjének békülékeny gesztusa. Azt még nem tudni, hogy újra egy pár lesznek-e, de úgy tűnik, Madonna örül, hogy Guy visszatért az életébe.


Ők ketten egykor Sting feleségének partiján találkoztak, de ekkor még Madonna mással járt. Egy év múlva viszont már egyértelműen összetartoztak, sőt Madonna ekkor költözött át Londonba, kislányával Lourdes - val. Közös gyermekük, Rocco születése után nem sokkal házasodtak össze 2000 decemberében. Házasságuk nyolc évig tartott, a válás oka az volt, hogy férje szerint az énekesnő túlzásba vitte a testedzést, ezért rá már nem maradt ideje.


 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kalkulátorok kismamáknak és szülőknek

Terhességi, ovulációs, BMI és babaméret kalkulátorok egy helyen. Néhány adat megadásával azonnal megkapod a választ.

12 étel, amit SOHA ne adj a babának (tiltólista 1 éves kor alatt)

1 éves kor alatt a babának szigorúan tilos mézet, hozzáadott sót és cukrot, tehéntejet (italként), nyers húsokat és tojást, valamint fulladásveszélyes ételeket (egész dió, szőlő, popcorn) adni.

Szívdobogás, pánik, fulladás 50 felett - szívbeteg vagyok, vagy a hormonjaim?

Ott ülsz a kanapén, tévét nézel, és hirtelen elkezd verni a szíved. Levegőt kapkodsz, pánikba esel. "Szívinfarktus?" - villant át az agyadon. Rohansz a kórházba, EKG, vérvétel, szívultrahang. Az eredmény: minden rendben. "De akkor mi ez?" - kérdezed az orvostól. "Lehet, hogy stressz" - jön a válasz. De te tudod, hogy ez nem stressz. Ez valami más.

WC-ülőkébe szorult a feje egy kisfiúnak - a Heim Pál kórházban operálták le róla

A Sebészek a Gyermekekért Alapítvány a közösségi oldalán osztott meg egy különös esetet: egy kisfiú feje beszorult a WC-ülőkébe. Hogy pontosan mi volt az eredeti elképzelés, azt talán már sosem tudjuk meg, de a Heim Pál Gyermekkórház orvosainak és a bátor kisgyereknek a közös mentőakciója végül sikeresen végződött.

Gyerek hiszti kezelése: okok, megelőzés és bevált megoldások szülőknek

Miért hisztizik a gyerek, és mit tehetsz szülőként? Okok, életkori sajátosságok, megelőzés, bevált módszerek és figyelmeztető jelek egy helyen.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja