SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Jópofa Muffinpofa - Muffinmóka

Nagy Márta [cikkei] - 2016-11-14
Együtt keverni jó! Együtt sütni jó! Együtt díszíteni jó! Együtt enni jó! Együtt lenni a legjobb!

Amikor elolvastam a pályázati kiírást, rögtön arra gondoltam, hogy olyan ötlettel kellene jelentkezni, ami nem csak az óvónő társaim, hanem az anyukák, apukák számára is segítséget nyújt csemetéik „szórakoztatására”. A CSALÁDINET oldalról beszélünk, tehát próbálja ki a család!

Az óvó nénik rengeteg, újabbnál újabb tevékenységeket találnak ki a gyerekek számára nap mint nap. Én egy nagyon egyszerű, a családban is könnyen megvalósítható közös programot ígérek. Az óvodásaimmal is többször elkészítettem.

Szeretek süteményeket sütni, ezért a gyerekekkel is szívesen próbálgatom a recepteket megvalósítani.

Nem minden recept „gyerekbarát”, de amit most elkészítünk az egyszerű, gyors és garantáltan sikert arat.

Kiegészítettem a sütést néhány színezővel is, ami lehetővé teszi az élmények feldolgozását, miközben fejlődik a gyermek verbális kifejezőkészsége, gyarapodik szókincse. Sorba rakhatja az elkészült színezőket, lemásolva az én sorrendem, fejlesztve ezzel vizuális szeriális képességét. 

Tapasztalataim alapján a Muffint minden gyerek szereti ilyen vagy olyan formában.

Szívesen vesznek részt az alkotásban, és még nagyobb örömmel ”falják” a végeredményt. A rosszul evő/rossz étvágyú gyerekek mindig boldogan kóstolják azt, aminek megalkotásában részt vehettek maguk is.

Közös program, ízletes végeredmény!

Kezdjük el!


Muffin recept

12 db muffin lesz belőle

Humán hozzávalók:

Anya vagy/és Apa, Gyerkőc

Hozzávaló konyhai eszközök:

Keverőtál, habverő, evőkanál, mérőedény, muffin sütőforma, muffin papír, sütő

Hozzávaló

Élelmiszerek:                                                                                                                  

  • 0,5 dl olaj
  • 2 dl tej
  • 1 db tojás
  • 10 dkg cukor/nádcukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 25 dkg liszt (lehet 15 dkg finom, 10 dkg teljes kiőrlésű)
  • 1 sütőpor
  • 1 kávéskanál fahéj

Tetejére:

  • 1 tábla tej vagy ét csoki
  • cukorka                             
  • Bármivel kiegészíthető (csoki darabok, kókusz, kókusztej, gyümölcsök, magvak, lekvár, mogyorókrém a közepébe stb.)

Összeállítás:

1. Először a folyékony hozzávalókat keverjük össze egy tálban. A tojást, tejet, olajt.

2. Ehhez adjuk cukrot, vaníliás cukrot, liszteket, sütőport, fahéjat és jól összekeverjük.

3. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A muffin sütőbe rakjuk a muffin papírokat, majd a  masszát a papírba kanalazzuk. Kb. 2 evőkanál egy formába.

Mi most úgy készítettük, hogy egy kanál massza után csokikockát, vagy lekvárt, vagy almát raktunk a tésztára, majd még egy kanál masszát a tetejére. Így középre került egy kis töltelék. A maradék kis tésztába darált diót kevertünk. Négy féle muffinunk készült.

Tegyük a sütőbe, ahol 20 perc alatt megsül.

4. A csokit kis darabokra törjük és mikróban (közepes hőfokon), vagy vízgőz felett melegítjük egy erre alkalmas tálban. Amikor olvadni kezd a csoki már kevergetéssel elérhető a megfelelő folyós állag.

5. A csokit a muffin tetejére kenegetjük kiskanállal és díszítjük a cukorkákkal, pillecukorral, díszítő színes cukorral, vagy bármivel, amit otthon találunk.

Kihűlt állapotában szedhető le a papír!

Kattints a képekre az A4-es méretért!

A képek egyesével kinyomtathatóak, amit ki tudnak színezni a gyerekek. Felidézhetik a sütés folyamatát, összetevőket, újra élhetik az együtt töltött idő kellemes élményeit.
Az egy lapon szereplő kisebb képeket 2 példányban nyomtatás után színezzék ki a gyerekek (egy-egy formát teljesen egyformára – ez már alapvetően fejleszti a vizuális megfigyelőképességüket, figyelmüket, finommozgásukat). Minden kis képet ragasszunk egyforma színű és méretű kartonlapokra.


Kattints a képre az A4-es méretért!

Már el is készült a MUFFIN MEMORI!

Jó étvágyat a muffinhoz és jó szórakozást a játékokhoz!


A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja