SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Sóderparti - véletlen siker

Prétor Márti [cikkei] - 2007-02-26
Bundás hús, foghagymás tepsis krumplival - véletlen siker.

Sokszor megtörténik, hogy véletlen dolgokból származnak nagy ötletek.
Az öntapadós hátú sárga jegyzetpapír egy elhibázott ragasztó kísérlet mellékterméke. Pillanatragasztó kidolgozásán kísérleteztek, e munka során egy olyan gyenge minőségű ragasztó lett a melléktermék, amit aztán használhatatlannak minősítettek. ...de nagyszerű volt az ötlet a jegyzettömbhöz.
Na, nem fedeztem fel semmi újat. Csak megoldottam egy vasárnapi ebédet.
Szokás szerint beígértem a rántott husit vasárnap ebédre, későn derült ki, hogy nincs itthon zsemlemorzsa. Persze e nélkül is lehet bundázni, de az én családomnak ez nem az igazi.

A krumplit megpucoltam, nagyobb hasábokba vágtam. Sóval, borssal megszórtam, olajjal meglocsoltam és betettem a sütőbe. Mikor félig megpuhult 2 gerezd foghagymát reszeltem rá, és ezzel átforgattam.


A pulykamellet hosszú csíkokra vágtam, olajon megpirítottam. Majoránnát, 1ek. mustárt, pici cukrot, vegetát szórtam rá. Rápirítottam - kisebb adagokban - 2ek. lisztet. 3 tojást felvertem, (előbb a fehérjét, majd a sárgával együtt) és ezt is a húsra öntöttem. Beleforgattam, s csak addig sütöttem tovább, amíg ezt a bundát felvette a hús.
A kész krumplira szórtam a bundás husit, és még néhány percet sütöttem (grilleztem, de szerintem ez máshogy is működik)
Mikor elkészült, friss snidlinggel megszórtam a tetejét, hogy még szebb legyen.
Szép lett.
Szerintem.
A családom szerint pedig nagyon finom.
Senkinek sem jutott eszébe, hogy ez csak egy pótmegoldás - nem is emlékeztettem őket.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

„Csak pár évre maradok otthon” - sok anya csak 15 év múlva jön rá, mit veszített el

Sok negyvenes anya ma azzal szembesül, hogy éveken át otthon tartotta a családot, nevelte a gyerekeket, intézte a láthatatlan feladatokat, most pedig, amikor visszatérne a munka világába, úgy érzi: a "csak pár év szünet" valójában egész karriereket sodort félre.

Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult

A rendetlenség nemcsak a lakásban foglal helyet, hanem a fejünkben is. Egy édesanya most megmutatta, hogyan sikerült három gondolatváltással megszabadulnia a felesleges holmik 90 százalékától - és közben visszaszereznie a nyugalmát. Ezek egyszerű, bárki számára bevethető gondolatváltások.

Több tanárnál találtak mellrákot ugyanabban a középiskolában: vizsgálódik a közegészségügy

Több női tanárnál diagnosztizáltak mellrákot vagy rákmegelőző állapotot egy massachusettsi középiskolában az elmúlt években. Az iskola közegészségügyi vizsgálatot kért, miközben a hatóságok és a vezetés is óvatosságra int: egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy az épület közvetlen veszélyt jelentene.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja