SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kapros-kukoricás-cukkínis üvegtészta

Szoboszlai Beáta [cikkei] - 2011-05-27
Ki mondta, hogy csak a húsos ételek finomak? Íme egy bizonyíték, hogy hús nélkül is lehet finomat készíteni.

Hozzávalók 2 személyre:

  • 1 csomag üvegtészta
  • 1 cukkíni
  • 100 g kukorica
  • 1 csomag kapor
  • tejföl
  • uborka
  • delikát, curry, gyömbér

A cukkinit hámozzuk meg, kockázzuk fel és tegyük egy edénybe. Adjunk hozzá 2-3 dl vizet, a kukoricát és az apróra vágott kaprot, delikátot és főzzük meg (kb 5 perc). Kevés curryvel, gyömbérrel is ízesíthetjük, ha keletiesebb ízre vágyunk.

Közben forraljunk fel vizet, öntsük egy edénybe és tegyük bele az üvegtésztát, hagyjuk állni pár percig. A főtt cukkinin maradjon valamennyi lé, amelyet az üvegtészta felszívhat. Tegyük a cukkínihez a tésztát, kavarjuk össze, forraljuk fel és hagyjuk állni fedő alatt, pár percet kikapcsolt tűzhelynél.

A kész ételt tegyük pohár/tányér formába majd öntsük a tányérra. Kis tejfölt tehetünk a tetejére (amelybe tehetünk egy gerezd préselt fokhagymát is), és hámozott darabolt uborkát adjunk mellé.

2011. áprilisi pályázatra beküldött recept.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja