SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Töltött krumpli

Családinet [cikkei] - 2009-04-28
Ez a recept talán nem trendi, viszont biztosan jóllakatható vele akár két kamasz, egy udvarló és egy férj is.

Hozzávalók:

töltött krumpliszemélyenként 2-3 szem burgonya

füstölt kolbász nagyon apróra vágva

1 tojás

sajt


só, bors, szerecsendió

esetleg tejföl

 
Elkészítés:

A krumplikat héjában megfőzöm. Odafigyelek a válogatásnál, hogy egyforma nagyságúakat válasszak, hogy egyszerre főjenek meg. Forrón meghámozom őket, majd kicsit hülni hagyom. Amikor már megfoghatók, kalapjukat levágom és mokkáskanállal kikaparom a belsejüket egy tálba úgy, hogy ne lyukasszam ki őket. Amikor az összes bele a tálban hever, villával pépesítem, hozzákeverem az apróra vágott kolbászt, a tojást, sózom, borsozom, mehet hozzá a szerecsendió is, ha kell, tejföllel lazítom. Lehet hozzá sajtot is adni, nem rontja el. Olyan masszát kell kapjak, ami nem túl atomos, hiszen nem szeretném, hogy a vacsorába bármelyik családtagom belefulladjon. Azt a változatot a nem szívesen látott vendégeknek tartogatom. Amikor a töltelék összeállt, visszatöltöm a krumplikba, és kiolajozott sütőlapra állítgatom őket, a kalapjukat ezen a ponton visszakaphatják, és mehetnek a sütőbe napozni. Valószínűleg nem kell nekik túl sok idő, mert ugye a krumpli nem hült ki teljesen, a töltelék is langyos, úgyhogy csak átforrósítani kell a cuccot. Tálaláskor adhatunk hozzá jó sűrű tejfölt, de savanyúságot is. Én most rukkolával körítettem, nagyon finom volt. A lefotózott mai adagot a lányom készítette, ő azt a megoldást választotta, hogy félbe vágta a burgonyákat, úgy töltötte meg őket. A töltelékkel lehet variálni, készülhet gombás, sonkás, zöldséggel töltött, vagy sajtos töltike is.

Forrás: http://fakanal.freeblog.hu
 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja