SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Tegyünk együtt a mellrák ellen II. - a védekezéshez szükséges táplálkozásról

Családinet [cikkei] - 2006-09-27
Az első részben részletesen beszámoltunk a hormonháztartás egyensúlyának fontosságáról, a stressz, s a környezeti tényezők egészségünkre gyakorolt hatásáról.

Most az étrend egészségmegőrző szerepét, s az ehhez szükséges legfontosabb tápanyagokat ismerhetjük meg.

 

Változatlanul arra keressük tehát a választ, mi az ázsiai hölgyek egészségének titka, mi okozza, hogy a mell daganatos megbetegedése jelentősen ritkábban fordul elő náluk, mint a nyugati országokban. Kutatók egybehangzó állítása szerint az egészségmegőrzésük kulcsa az étrendi különbségekben keresendő.

 

Az ázsiai étkezési szokásokat - szemben a nyugati országokkal - az állati fehérjék kifejezetten kismértékű fogyasztása jellemzi. Étrendük különösen gazdag azonban szójafélékben, tengeri növényekben, - alga - és halfélékben. Kutatók éppen ezért kiemelt figyelmet szenteltek az étkezés területének, s vizsgálataik valóban számunkra is tanulságos eredménnyel zárultak.

 

Nagy horderejű és igen ígéretes kutatási eredményeik egyike a szója fontosságára hívja fel figyelmünket. E szerint ugyanis napi megközelítőleg 50 g mennyiségű szója rendszeres fogyasztásával, 50 százalékkal csökkenthetjük a rák kialakulásának esélyét.

 

A szója rendkívül gazdag növényi színezékanyagokban (izoflavonoidok), melyek közül is jelen esetben a genistin érdemel különös figyelmet. A környezetünkben található vegyi anyagokhoz hasonlóan az izoflavonoidok is fitoösztrogének, vagyis a szervezetünkben képesek ösztogénszerű hatások kifejtésére. A különbség azonban, hogy míg a vegyi anyagok elősegítik a daganat kialakulását, addig a szója épp gátolja azt. A szójában található ösztrogén ugyanis képes blokkolni a természetes, a szervezetünkben található és a vegyi anyagok által bejutott ösztrogén működését oly módon, hogy az ne tudjon kapcsolatba lépni a sejtekkel. Ellenkező esetben megkezdődne a sejt osztódása, s az ösztrogén segítségével a rákos sejtek növekedése.

 

A szója másik óriási előnye, hogy képes a már kialakult tumor vér- és tápanyag ellátásának akadályozására, íly módon gátolja további növekedését. Fontos megjegyeznünk, hogy kutatók jelen esetben csupán a szója egyik hatóanyagának, a genistin működésének vizsgálatára irányították figyelmüket. Így nagy a valószínűsége, hogy a kombinált izoflavonoidok együttese sokkal hatásosabb, mint a jelen esetben kizárólag megfigyelt genistin.

 

Érdemes megjegyeznünk, hogy a szójatermékek közül a jobb felszívódás és hasznosulás miatt érdemesebb a tofu, szójatej és szójafehérje helyett az un. tenyésztett szójatermékeket választanunk, mint a tempe, a miszó, a natto és a tamari.

 

A másik étrendbeli eltérés az ázsiai kultúrákban jelentős tengeri növények fogyasztásának terén tapasztalható. Sem az amerikai lakosok, sem pedig más nyugati országban élők nem fogyasztanak annyi algát életük során, mint az ázsiaiak. Az ő étkezésük szerves része ugyanis az algák fogyasztása, különösen a Laminaria. Pontos vizsgálati eredményekkel nem rendelkeznek még kutatók az alga egészségvédő mechanizmusának működéséről. Feltételezik azonban, hogy a szója és az algák együttes és rendszeres fogyasztása erősíti a szervezet rák elleni védekező képességét.

 

A tengeri növények, s köztük is kiemelten a Laminaria más táplálékhoz nem hasonlítható, egyedülálló gazdag nyomelem és ásványi anyag forrás. Az algák közül a Laminaria jódtartalma a legmagasabb. A benne található rostok segítségével elősegíti a belekben felhalmozódott méreganyagok eltávolítását, s ezzel együtt csökkenti azon idő hosszát, amit ezek a toxinok a szervezetünkben töltenek. Kutatások bizonyítják, hogy a Laminaria hozzájárul a bélszakasz egészséges flórájának fenntartásához. Egészségfenntartó szerepén túl képes a betegségek és toxinok elleni küzdelemben a szervezet segítségére lenni, s a rákos sejteket elpusztítani. Az immunrendszer működésében résztvevő T-sejtek előállítását is képes fokozni. Mindezen kedvező hatások ismeretében érthető, hogy a japán lakosok épp oly fontosnak tartják a Laminaria eredetének és minőségének vizsgálatát, mint magát a növény elfogyasztását. Éppen azért törekednek kizárólag jó minőségű növény vásárlására.

 

A rák elleni küzdelemben az algán és a szóján kívül számos más fontos tápanyag rendszeres fogyasztása is segítségünkre lehet.

 

A béta karotin a karotenoidok tápanyag családjának talán legismertebb tagja. A karotenoidok a növényekben található sárga, narancs és vörös pigmentek. Rák ellen védő hatását több, mint 70 nemzetközi tanulmány bizonyítja. A friss ételekben található karotenoidok antioxidánsokként működve fejtik ki hatásukat és védik egészségünket. Éppen ezért szakértők a természetes úton, friss növényekből történő karotenoid pótlást javasolják.

 

Számos kutatás támasztja alá a C-vitamin jótékony hatását a mellrák megelőzésében. Egyaránt serkenti a rák elleni védekezésben fontos szerepet betöltő sejtek termelődését, illetve segít megelőzni a rákkeltő anyagok képződését a vérben. A C-vitamin antioxidáns hatásánál fogva a legnépszerűbb vitamin világszerte. Fontos megemlítenünk, hogy csakis a friss táplálékforrásokból szerzett C-vitaminnal biztosítható annak antioxidáns jellege.

 

Az E-vitamin szintén nagyon fontos antioxidáns. A zsírban oldódó vitamin hatását szintén számos kutatás igazolta. A májban, mellben, szívben és szemekben található membránok a zsírok oxidációja során keletkező szabadgyökök károsító hatásának vannak kitéve. Az E-vitamin kiemelt szerepet tölt be a sejtmembránokban lévő lipidek védelmének terén.

 

A szelén nélkülözhetetlen a szervezet számára egy bizonyos antioxidáns enzim termelődése és immunerősítés céljából. Ezen kívül segít a sérült DNS molekulák helyreállításában. Szoros kapcsolat áll fenn a szervezet alacsony szelén szintje és rákos elváltozások megjelenése közt. Adagolásával azonban feltétlenül vigyáznunk kell, mivel a szelén nagy mennyiségben mérgező. Utánpótlásáról természetes forrásokból gondoskodjunk. Adott tápanyag szeléntartalma mindig attól függ, hogy az adott vidéken mennyi a termőföldben lévő szelén. Hazánkban ez a mennyiség sajnos igen alacsony. Legnagyobb mennyiségben a brazil dióban, szárnyas,- és vöröshúsokban, a tenger gyümölcseiben található. Jó forrásai még a búzacsíra, paradicsom, brokkoli és a sörélesztő.

 

A szelén jótékony hatása az E-vitaminnal együtt fokozottan érvényesül. Finn kutatók 23 éven át feljegyzett megfigyelési igazolják, hogy az alacsony E vitamin és szelén szinttel rendelkező hölgyek esetében mintegy tízszeresére nőtt a mellrák kialakulásának kockázata.

Mindenképpen érdemes tehát együtt alkalmaznunk, mivel kölcsönösen erősítik egymás pozitív hatását.

 

A folsav hiány talán a leggyakoribb vitaminhiányos állapot. Szedése azonban kiemelten fontos. Alkalmazása várandós hölgyek esetében is kiemelten javasolt, mivel a vörös

vértestek, sejtek és DNS építésében egyaránt kiemelt szerepet tölt be. Segíti a sejtek épségének megőrzését, ezáltal biztosítva a rákkeltő anyagok beépülésének megakadályozását. Esetében is ajánlatos a természetes forrásokból történő pótlást választanunk, mivel a folsav rendkívül sérülékeny, s például a főzés során keletkező hő is roncsolhatja. Folsavban gazdag élelmiszerek a szója, dió, mogyoró, máj, zöldbab és a tojássárgája.

 

Láthatjuk tehát, hogy csodaszerek nélkül is, egészséges táplálkozással máris nagyon sokat tehetünk a mellrák megelőzésének érdekében. A folytatásban olyan fűszer,- és gyógynövényekről beszélünk mjad, amelyekkel táplálkozásunkat kiegészítve fokozott védelmet biztosíthatunk egészségünk megőrzésére.

 

A hír alapjául a "Breast Health" cikk szolgált.

 

www.orvostkeresek.hu

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Elvitték a babát a kórházból: mi történik a magyar gyermekvédelemben?

Egy februárban született, egészséges újszülöttet a szülei tudta nélkül vittek el a tatabányai kórházból. Az édesanya addig naponta járt be szoptatni a csecsemőt, majd egy reggel közölték vele: a gyermeke már nincs az osztályon. Arról azonban nem kapott tájékoztatást, hogy hová került a baba, miért vitték el, és ki hozta meg a döntést. A történet nem egyedi eset, és az országgyűlési választás közeledtével a politikai szál is felbukkan.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja