SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Előbb a 11 éves fiút, majd az anyukáját is megtámadták - rejtélyes ügy Érden

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-10-09
A két eset között összefüggés is lehet. Sokak szerint az elkövető családja támadt rá az anyára a feljelentés miatt. Az egész úgy indult, hogy két diák tornaórán összeverekedett.
Előbb a 11 éves fiút, majd az anyukáját is megtámadták - rejtélyes ügy Érden

"Félholtra verik a fiát, majd pár nappal később az édesanyát is megtámadják…"

Érthetetlen ügy borzolja a kedélyeket Érden. Először egy iskolai verekedés történt, majd nem sokkal később megtámadták az egyik diák anyukáját is. A két eset között sokan összefüggést vélnek felfedezni - írja a Budapest Környéke.

Az egész úgy kezdődött, hogy testnevelés órán két 11 éves diák a labda megszerzéséért küzdött, ami végül verekedésbe torkollott. Az egyik gyerek kórházba is került emiatt, ugyanis a társa többször megrúgta a hasát, és a labdával is fejbedobta őt. A kórház az ügyben hivatalból feljelentést tett. 

A megvert diák édesanyja bement az iskolába, hogy beszéljen a történtekről az igazgatónővel, de a végén még őt vonták kérdőre, mondván, miért kell ebből olyan nagy ügyet csinálni. Erről egy szülő írt a közösségi médiában - írja a Ripost.

A posztoló azt is írta, hogy a feljelentés után pár nappal az anyát futás közben megtámadta valaki, és annyira megverte, hogy ő is kórházba került.

A két eset között többen is összefüggést látnak, sokak szerint az elkövető családja támadta meg az anyát. 

"Nekem ez nagyon furcsa. Félholtra verik a fiát, majd pár nappal később az édesanyát is megtámadják… Nehezen tudom elképzelni, hogy a két eset egymástól teljesen függetlenül történt volna” – írta egy szülő a közösségi médiában. 

A rendőrség még vizsgálja az eset körülményeit. 

Indexkép: Depositphotos.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja