SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Így beszélj gyermekeddel az elmúlásról

Családinet [cikkei] - 2022-11-04
A Mindenszentek és a Halottak napja körüli temetőlátogatások mindenkinek a lelkére hatnak - felnőttekére és gyermekekére egyaránt. A kicsik ilyenkor hosszabb ideig foglalkoznak a halál kérdésével, a szülőknek pedig gyakran nehézséget okoz, miként is álljanak hozzá a nem egyszer tabuként kezelt témához. B. Szirtes Dóra, Ösztönanyu, Montessori pedagógus szerint azonban addig érdemes beszélni az elmúlásról, amíg a gyermek érdeklődik iránta.

- A halál mindig jelen van az életünkben, körülvesz bennünket, így nem csak Halottak napján érdemes beszélni róla - mondja a szakértő. Hozzáteszi, természetesen október végén, november elején, a hagyományos temetőlátogatásokkor fontos témájává válik a kicsiknek, annak ellenére, hogy a halottainkra nem csak dátumokhoz, ünnepnapokhoz kötődően érdemes emlékeznünk.

A Montessori pedagógus szerint a halált a felnőttek is gyakran tabuként kezelik, holott természetes velejárója az életnek, s ha mi is így tekintünk rá, a gyermekeink sem fognak megriadni tőle. A szakértő szerint azonban a Halottak napját követően akár még hetekig is foglalkozni fognak a kicsik az elmúlás kérdésével, ha pedig kifejezetten érzékeny periódusukban vannak, akár még tovább is kérdezgethetnek ezzel kapcsolatban.

- Teljesen természetes a gyermekek aktív érdeklődése a halál iránt. Ez az érdeklődés jellemzően 4 és 6 éves kor között szokott csúcsosodni. Beszéljünk velünk minél nagyobb természetességgel erről! A természet körforgásával remekül tudjuk szemléltetni számukra az elmúlást. Ősz végén, tél elején a falevelek megfigyelésével - lehullanak, meghalnak. Tavasszal újabb megfigyeléssel - új levelek jelennek meg a fákon. Nyáron említhetjük a virágokat is, amelyek elhervadnak, majd egy másik kinyílik helyettük – magyarázza B. Szirtes Dóra.

Ösztönanyu azt javasolja, vegyünk elő bátran régi képet, videófelvételeket elhunyt szeretteinkről, meséljünk róluk szívet melengető történeteket, emlékezzünk azokra az alkalmakra, amikor közösen boldog pillanatokat éltünk meg.

- Arra is számíthatunk, hogy a gyermekünk meg fogja kérdezni, hogy "Anya, Te is meghalsz?" Ilyenkor nem érdemes hazudni, kedvesen mondjuk el, hogy egyszer majd igen, de az nagyon sokára lesz - fűzi hozzá B. Szirtes Dóra.

Kiemeli ugyanakkor azt is, hogy a halál kérdésekor különösen fontos a tolerancia, a másik hitének és szokásainak elfogadása. Erre nem lehet elég korán megtanítani gyermekeinket.

- Elkerülhetetlen, hogy a gyermek az élete során találkozzon azzal, hogy a családi, egyházi hagyományok eltérőek, a halálról pedig mindenki a saját hite és szokásaihoz kapcsolódóan beszél. Annak érdekében, hogy a kicsik nyitottak maradjanak, elfogadják mások nézeteit, tradícióit, de a saját családjáét is tiszteletben tartsa, érdemes óvatosan fogalmaznunk - magyarázza. "A mi családunkban az a szokás, hogy...", "A mi családunkban úgy hisszük, hogy...", "Mi úgy tartjuk, hogy a halottaink..." kezdetű mondatok már önmagukban utalnak arra, hogy a család hogyan vélekedik, de ez nem törvényszerű mindenkire nézve.

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja