SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ha belehal a vírusba a családfenntartó - mit lehet tenni?

Gáspár Katalin [cikkei] - 2021-04-11
Sok család marad most a fő keresője nélkül, de ha csak egyik családtag hal meg, akkor is jelentős lesz a családban a terhek növekedése és a bevétel kiesés. A nagy gyászban erről nem illik beszélni, pedig igenis kell!

Az állam semmilyen extra javadalmazást nem ad arra az esetre, ha valaki a vírus miatt veszti el a társát, tehát ugyanazok a járadékok járnak, mint bármilyen haláleset esetén. 

Az itt maradóra hárul a temetés költsége, neki kell a keretek szerint összeszedni a temetésre hívottakat, és neki kell megbirkóznia a korlátozottan nyitva tartó hivatali ügyintézéssel, miközben a rá nehezedő lelki terhek mellett az anyagi és fizikai terhek is rá hárulnak. A vírus előtt sokkal ritkább volt, hogy valaki váratlanul hunyt el. A baleseti, vagy egyéb hirtelen halálesetek száma ritkább volt, mint a betegség kövekteztében, vagy öregség miatti halálesetek. Ma a hirtelen, nem előre kiszámítható halálból sokkal több van, és a közösség is sokkal kevésbé érzékeny erre, hiszen akár az ő családjában is lehet egy másik haláleset. Ezért az itt maradó a közösség összefogására is kevésbé számíthat. A néhány közeli barát támogatása ott lehet, ha tudunk egyáltalán segítséget kérni. 

Amennyire lehet, készüljünk fel arra, ha váratlanul meghal a fő kereső a családban - ez nem negatív gondolodás, ez realitás! 

Még akkor is, ha a család heyzete nehéz, próbáljunk egy biztonsági alapot képezni a nehéz időkre, temetésre, vagy kössünk megfelelő takarékossági biztosítást, ami egyfajta hátteret nyújt, ha oda kerülne a sor. Üljünk le és beszéljük meg a  legrosszabb forgatókönyvet, még akkor is, ha ennek kicsi a realitása, ugyanis sokkal könnyebb akkor cselekednünk, ha felkészültek vagyunk erre lelkileg. 

Végrendelkezzünk!

Az örökösödéssel kapcsolatos jogszabályok megtartása mellett lehet, hogy kifejezetten szeretnénk, ha a nyaraló X-nek a birtokába kerülne, esetleg ha a családi cég a vezető halálával nem állna meg, vagy ha a hitelek törlesztése esetében is lenne garanciája annak, aki itt marad. A végrendelkezéshez elég kézzel leírni a végakaratunkat, és azt odaadni annak, akiben megbízunk. Nem szükséges - de lehet, és talán a törvények megismerése végett ajánlott is - közjegyzőhöz fordulni emiatt. A közjegyzői díjak igencsak megnőttek, így jelentős vagyon esetében érdemes csak oda fordulni. 

Juttatások, ha valaki meghalt a családban

Sokan nem tudják, hogy ha a gyermek egyik szülője meghal, akkor az árvaellátás nem jár neki automatikusan. (Ide kattintva érhető el, kinek és hogyan jár árvaellátás, a jogszabályok szerint.) Ha az elhunyt házastársunk nem volt még nyugdíjas, vagy a gyermek kicsi még és a szülő nem dolgozott még annyit, hogy nyugdíjra jogosult lett volna, akkor ilyen ellátás nem jár. Özvegyi nyugdíjat jó esetben kaphatunk, de ezt mindössze egy esztendeig folyósítják. 

Az önkormányzatok saját elhatározásuknak - és persze költségvetésüknek - megfelelően több támogatásfajtát adhatnak a területükön bejelentett lakosoknak. A nyári táborozástól a temetkezésig számos célra léteznek segélyek és támogatások, de mindenkinek érdemes a saját önkormányzatát felkeresnie, hogy megkérdezze, milyen címen igényelhet kisebb-nagyobb, egyszeri vagy rendszeres segélyt.

A közösség segítségét is érdemes lehet elfogadni 

Sokan tartanak attól, hogy ha kérnek, akkor megszégyenülnek. Ez egy gyerekkori beidegződés lehet, amit sajnos nagyon sok emberbe belenevelt a társadalom. A közösség igen gyakran örömmel segít azoknak, akik bajban vannak. Ne relativizáljuk a saját bajunkat, és ne hasonlítsuk magunkat ahhoz, akinek még nagyobb a baja! Ilyet mindig fogunk találni, bármekkora is a tragédia! Ha valamire szükségünk van, akkor bátran álljunk oda kérni, és majd ha mi leszünk újra jobb helyzetben, akkor segítsünk. Jó, ha fel tudjuk mérni, milyen természetű segítségre van igényünk.

Néha a meghallgatás, egy értő fül, pár óra gyerekfelügyelet, egy nagytakarítás, vagy segítség a rendrakásban, selejtezésben, egy kis pihenés egy jóbarát nyaralójában épp úgy életmentő lehet, mint egy bevásárlás, ha nincs mit enni. Bátran mérjük fel az igényeinket, kérjünk, és tudjunk elfogadni. A többség, ha szeret bennünket, szívesen és önzetlenül tud adni. 

A halálesetek feldolgozásában különböző gyászcsoportok, közösségek, vallási csoportok is segítséget adhatnak, és ne féljünk igénybe venni ezeket. 

Tanuljunk új dolgokat, amivel bővíthetjük a bevételeink körét. Ha a család fő keresője halt meg, akkor új bevételi források iránt kell körbenézni. Lehet, hogy a baráti körünkben ebben is tudunk segítséget kapni, csak bátran merjük megmondani, hogy örömmel megtanulnánk egy adott dolgot, hogy aztán abban dolgozhassunk! 

Ha vannak további ötleteid, írd meg kommentben, segíts ezzel Te is azoknak, akiknek most nagyon nehéz!

Indexkép: C Technical fotója a Pexels oldaláról

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja