SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Fontos változás készülődik a tartásdíjjal kapcsolatban

Családinet [cikkei] - 2021-06-01
Az Egyszülős Központ vezetője szerint könnyebb lesz az egyszülős családok élete azzal, hogy a tervek szerint változni fog a gyerektartási díj behajtása.

Nagy Anna, a központ vezetője egy keddi sajtóbeszélgetésen üdvözölte a parlament előtt lévő törvényjavaslatot, amely szerint egyszerűbb, gyorsabb és hatékonyabb lesz a tartásdíj behajtása az azt nem fizető szülőtől. Elmondása szerint nagyjából 90 ezerre tehető azon gyerekek száma, akikről a külön élő szülő - bár megtehetné - nem gondoskodik tartásdíj formájában.

Kitért arra, hogy eddig is volt lehetősége a szülőnek a tartásdíj megelőlegezését kérni, de csak abban az esetben, ha az egy főre eső jövedelem nem haladta meg az 57 ezer forintot, és legfeljebb 14 500 forintig. Az állam általi megelőlegezést hathavi tartásdíj-elmaradás esetén lehetett kezdeményezni.

Mi változik a tartásdíjjal kapcsolatban?

  • A módosítás értelmében a tartásdíj-megelőlegezést jövedelemhatár nélkül, már háromhavi elmaradás esetén lehet majd kérvényezni, és annak összege a minimálbér 30 százaléka, vagyis 50 200 forint lesz havonta.
  • A jogszabály-módosítást követően az elmaradt tartásdíjat az állam hajtja be a nemfizető szülőn, és nem a gyereket nevelő szülőnek kell harcolnia érte.


Segítség az egyedülálló szülők számára 

Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője elmondta, hogy terveik között szerepel egy új, budai központ megnyitása. Úgy vélte, a Déli pályaudvar közelében létesülő központtal a vidékről érkező, a Budán és annak agglomerációjában élőknek is könnyebb lesz a központ által nyújtott szolgáltatásokat elérni.

A nyári programokról szólva a központ vezetője elmondta, idén is számos programmal, egyhetes és napközis táborokkal készülnek. Jelezte, tavaly hétszáz gyerek vett részt napközis táboraikon, és idén július és augusztusban is két-két héten keresztül lesz erre lehetőségük. A táboroztatás díja idén is jelképes lesz, ezerötszáz forintot kérnek majd a családoktól.

Kitért arra, hogy a központ három éve alatt közel 16 ezer családnak segítettek. A koronavírus-járvány alatt 735 család kapott élelmiszer- és tisztítószer-csomagot, és 716 család az online tanuláshoz szükséges eszközt.

Nagy Anna hozzátette: ezen kívül fenntartották online szolgáltatások keretében a jogi tanácsadást, a korrepetálást, a munkaközvetítést, és pszichológusi segítséget is kaptak az azt kérők.

Ez is érdekelhet:

Forrás: MTI 
Kép: depositphotos

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja