Ahogyan a gyermekek növekednek, úgy alakulnak az énhatáraik, mivel egyre önállóbbak szeretnének lenni, konfrontálódnak az óvodában, illetve otthon a testvérekkel. A hétköznapi szituációk során számos kérdés merül fel bennük, amikre akkor tudnak a szülők jó választ adni, ha előre felkészülnek rájuk. B. Szirtes Dóra Ösztönanyu, óvónő, Montessori pedagógus és Kovács Ildikó önvédelmi szakértő szerint a gyermekek önvédelemre való nevelése egy hosszan tartó, folyamatos feladat, amiben felértékelődik az „akkor és most” fogalma.

Tanulva tanítani

„Szülőként elsősorban azt kell megértenünk, hogy egy folyamatról van szó. Meg kell állapítanunk honnan indulunk és hová tartunk akkor, amikor a gyermekek énhatárainak kijelöléséről van szó. A kiindulópont ebben az esetben a csecsemőkor, amikor kiszolgáltatottak, tehetetlenek. A cél pedig a leendő felnőtti lét: milyen felnőttet szeretnék nevelni? Legyen képes kiállni magáért, meg tudja védeni magát, tudja gyakorolni az asszertív kommunikációt? Ha meghatároztuk a kiindulópontot és a célt, akkor tehetünk értékes megfigyeléseket, melyek alapján el tudjuk helyezni, hol tart a gyermekünk ebben a folyamatban. Ezután tudunk csak eszközöket, módszereket keresgélni, melyek segítenek bennünket a cél felé haladni lassan, lépésről lépésre.” – mondja B. Szirtes Dóra, Ösztönanyu, aki szerint ebben a folyamatban teljes mértékben igazodni kell az adott szituációhoz, a gyerek fejlődési üteméhez, aktuális fogékonyságához és érdeklődési köréhez.

Kovács Ildikó önvédelmi oktatóként gyakran találkozik azzal az ellentmondással, hogy a szülők csoportos foglalkozásra vagy egyéni tanácsadásra viszik hozzá a gyereküket, mondván sajátítsa el, hogyan kell jól kezelni a konfliktusokat, holott maga a szülő sem tudja ezt megtenni, mert például nem mer konfrontálódni a szülőkkel a játszótéren, vagy beszélni a pedagógussal az óvodában.

„Elképesztően fontos, hogy önazonosak legyünk akkor, amikor az énhatárokról és a gyerekek önvédelemre való neveléséről van szó. Igenis gondolkodjunk el azon, hogy mi, szülőként egyébként hogy vagyunk ezzel a kérdéssel? Mást tanítunk és mást mutatunk a kicsinek? Ha felismerjük, hogy igen, közösen tanuljuk meg az alapokat!” – húzza alá az önvédelmi szakértő, hozzátéve a játékos tanulást akkor vegyük elő, amikor azt látjuk, hogy a gyerek éppen fogékony rá és foglalkozik a témával.

Tatiana Syrikova fotója a Pexels oldaláról

„Nekem is van két lányom, mindketten keresgélik az énhatáraikat, most a korlátozások miatt az intim szférája mindenkinek kicsit kitolódott, így még érzékenyebben tudjuk figyelni őket” - mutat rá Ösztönanyu. Hozzáteszi: az egyikük remekül meg tudja védeni magát, őt arra kell tanítania, hogy milyen eszközökkel tegye ezt annak érdekében, hogy ne legyen durva. A másik gyermekének azonban azt kell elsajátítania, egyáltalán hogyan engedjen be mást a határain belülre.

A szakértők szerint az információt csak akkor adhatjuk át gyermekünknek eredményesen, ha a megfelelő pillanatot választjuk. Az alábbi lépések akkor fognak működni, ha a gyermek megélte az adott szituációt (aktív - pl. ellökték - vagy passzív - látta, hogy valakit ellöknek -  résztvevő volt). Ha ő magától nem kérdez, kérdésekkel indíthatjuk el a beszélgetést, de be kell zárnunk, ha nem nyitott rá. Könnyen lehet, hogy még emészti az eseményeket, és csak később kérdez. Ez lesz a megfelelő időpont! Ha erőltetjük, bezár, és később sem fog kérdezni - így nem tudjuk bevinni a szükséges tudást vagy épp magyarázatot.

4 lépés az önvédelem „akkor és most” típusú gyakorlására

1. lépés: A gyerek énhatárainak kijelölésére való tanításkor preventív legyen a szemléletünk. Gondoljuk végig, hogy a konfliktusokat hogyan lehet megelőzni és megoldani, majd készüljünk is fel rájuk!

Például: Ha a játszótéren láttunk egy konfliktust, ami láthatóan megérintette a gyerekünket, hazafele beszéljük át a történteket!

2. lépés: Konkrét szituációkor célorientált kérdéseket tegyünk fel neki! Elsőként analizáljuk az érzést, ami benne van, utána nyugtassuk meg! Csak ezt követően adjuk át neki az információt, azaz azt, hogy mit csináljon verbálisan és non-verbálisan akkor, amikor legközelebb hasonló történik vele!

Például: - Mit éreztél? - Megijedtem. - Mutasd meg hol érezted az ijedtséget a testedben! Ha legközelebb ilyen lesz, mondd azt hogy... Vagy csináld azt hogy...

3. lépés: Ne magyarázzuk a gyereknek túlságosan hosszan az adott szituációra való jó reagálást, mert nem megy be az információ! Maximum három rövidebb mondatot mondjunk neki, amiben benne van a fogalom, a magyarázat és a megoldókulcs is!

Például: Ha legközelebb megszorítja a kezed, mondd, hogy engedd el, ez fáj! Közben toldd el a kezét! Ha nem érti és újra megszorítja a kezed, szólj az óvónéninek, délután pedig meséld el anyának is!

4. lépés: Ne feledjük, a gyerekek énhatárainak védelmének elsajátítása egy tanulási folyamat! Nem fogja azonnal jól csinálni, lesz, amikor agresszívabban reagál és lesz, amikor jobban visszahúzódik. A konfliktuskezelés és határállítás folyamatát úgy tanulja meg, ha a szülő mindvégig segíti benne és közösen javítanak rajta.

Nyitókép: Josh Willink fotója a Pexels oldaláról