Ákos története.                                                                                 /Képünk illusztráció/

Egy elvált apa élete

Nem sajnálatra vágyom, hanem a kislányomra

Nehéz erről beszélni, mert félek, hogy esetleg kinevetnek, amiért ilyen érzelmes vagyok. Tudom, minden férfinak macsónak kell mutatnia magát, mi nem szomorkodhatunk, nem ejthetünk egyetlen könnycseppet sem. Az a dolgunk, hogy dolgozzunk és eltartsuk a családunkat. Hogy mindent megadjunk a feleségünknek és a gyerekünknek, és hogy vigyázzunk rájuk. 

Én is így indultam neki az egésznek. De arra nem számítottam, hogy miközben én éjjel-nappal dolgozok, elviselem a párom hangulatingadozásait, ő közben valaki másfelé kacsintgat. Először csak az tűnt fel, hogy hosszú idő után végre megmosta a haját. Aztán másnap is megmosta és harmadnap is. Egy héttel később pedig elkezdte újra kisminkelni magát és melltartót is felvett. 

Én marha azt gondoltam, hogy ez annak a jele, hogy végre vége van az "anya vagyok, ezért elhagyhatom magam" korszaknak, hiszen a szoptatás is egyre ritkult, és éjszaka is egyre kevesebbszer kellett kelni a kislányomhoz. 

Most biztos mindenki azt gondolja, hogy ha ő félrelépett, akkor én vagyok a hibás, mert nem adtam meg neki, amire szüksége volt. Hát én csak azt tudom, hogy az éjszaka közepén is képes voltam lemenni az éjjel-nappaliba jégkrémet venni, ha éppen azt kívánta várandósan. A kórházban szaladgáltam mellbimbóvédőért, meg olyan apróságokért, amiket nem vettünk meg, mert azt hittük, nem fog kelleni. Éjjelente többször keltem én a babához, mint ő, pedig én dolgoztam, de sosem tettem ezt szóvá, inkább hagytam őt pihenni. Amikor csak tudtam, hazajöttem a munkából időben, és minden hétvégét is otthon töltöttem velük. 

Ő mégis egy másik utat választott... Ezért elváltunk. Nem mondom, hogy szépen. A másik férfi teljesen ellenem hangolta őt. Most ott tartunk, hogy kéthetente egyszer, egy pár órára láthatom csak a kislányomat. 

Volt apuka, nincs apuka...

És tudod, mi fáj a legjobban? Nem is az, hogy a kapcsolatom tönkrement. Hanem az, hogy már annyira beleéltem magam az apaszerepbe. És most tessék: volt apuka, nincs apuka. Van új apuka. Akivel nem tudom felvenni a versenyt. 

• Nem én keltem reggel, nem én súgom a kis bogaram fülébe, hogy jó reggelt, kelj fel, mert hasadra süt a nap! 
• Nem én hancúrozok vele pizsamában az ágyban, és nem én készítem a kakaóját, mint régen. 
• Nem tudom megkérdezni tőle, hogy milyen napja volt az oviban, hogy mit ettek ebédre és hogy ki a legjobb barátja. 
• Nem tudok vele sárkányt eregetni, habfürdőzni, a kakaós csigát a közepéről enni, mezítláb a harmatos fűben járkálni, vízipisztollyal lövöldözni. 
• Nem tudom megtanítani kacsázni a vízben. Nem tudom megtanítani csinosan öltözködni, szépen beszélni, bátornak lenni, pecázni a Dunán, vagy szurkolni egy meccsen. 

De talán nem is ez a legfontosabb... Ezeket kéthetente egyszer még kipróbálhatjuk. 

A legjobban az fáj, hogy:

• nem tudok neki jó példát mutatni (csak kéthetente egyszer),
• nem fordulhat hozzám, ha baj van (mert még nincs telefonja),
• nem láthatom a kis gödröcskéit a szája csücskében,
• nem fésülhetem a kis hullámos haját,
• nem érezhetem a vanília illatát,
• nem nézhetem, ahogy mellettem szuszog éjszaka,
• és nem láthatom a kis huncut mosolyát és a kis kíváncsi szemét,
• nem válaszolhatok egy nap százszor a "De miért?" kérdéseire, nem nyugtathatom meg, ha valamiért hisztizik, és nem adhatok neki tanácsot abban, hogy melyik zokni vagy harisnya illik leginkább a mai kis szettjéhez. (Imád öltözködni ugyanis a kisasszony.)

Drága kislányom!

Kívánom, hogy légy nagyon boldog, türelmes és kedves mindenkivel! Remélem, egyszer megérted, mi történt köztünk az édesanyáddal, és remélem, visszatalálsz majd hozzám. Ha nem is lesz minden olyan, mint régen, de jobban részesei leszünk egymás életének. Mert tudom, hogy egy anya-lánya kapcsolat milyen erős kötelék, de az apa-lánya kapocs is tud legalább olyan különleges lenni. Egész életemben egy kislányra vágytam, és nálad jobbat nem is kívánhatnék! Nagyon szeretlek!

Szeretettel ölellek, 

Apa

Kép: Josh Willink fotója a Pexels oldaláról

Indexkép: Depositphotos.com