Az érintés varázsa - avagy ezért öleld meg a gyereket minden nap, sokszor!
„Az anya, aki élete első hat hónapjában nem veszi ölbe a gyermekét, éppen olyan megbocsáthatatlan bűnt követ el, mintha éheztetné” – vallotta Ranscburg Jenő. Eddig a felismerésig azonban rögös út vezetett a huszadik században.
Bő száz évvel ezelőtt minden korábbinál ridegebb gyereknevelési elvek jöttek divatba: az anyáknak azt javasolták, hogy a gondozási folyamatok kivételével ne érintsék meg a gyermekeiket, ne vegyék ölbe, ne ringassák őket, és kerüljék a puszilgatást. A század közepén az elméleten repedések kezdtek jelentkezni, de addigra már olyan jól sikerült a gondolat magvainak elvetése, hogy máig a szülők elsődleges nevelési céljai között találjuk a gyerek minél előbb történő leválasztását.
(Olvasd el ezt is: Amikor még bűn volt ölbe venni a saját gyerekünket: így forradalmasította Benjamin Spock a gyereknevelést)
„A jó gyerek nem igényel törődést”
A fiatal anyák között ma is az a legbüszkébb, akinek a gyereke jól elvan magában: ha leteszik, ott marad, elbabrál a zenélő játékkal, és egy gyors puszi után elalszik egyedül a szobájában, mint egy kisangyal. Miközben valóban léteznek gyerekek, akik alkatilag ilyen típusok, sok szülő óhajtja ezt az állapotot szoktatással elérni.
Máig a leggyakoribb tanácsok között van, hogy „Ne ringasd, mert hozzászokik”. Fájdalmasan sok gyerek él úgy, hogy 3-5 éves korára szinte teljesen kikopik az életéből a szülői érintés. Pedig ennek nagyon nem így kellene lennie.
Virginia Satir amerikai pszichológus azt mondta, napi négy ölelésre van szükség a túléléshez, nyolc a szinten tartáshoz, és tizenkettő a gyarapodáshoz. Felnőttek esetében ez nagyjából másfél óránként egy ölelés az ébrenléti időben. Gyerekeknél – tekintve, hogy több időt töltene alvással – még sűrűbb időközönként.
Az érintés hiánya meg is ölhet
A második világháború után elhagyott gyerekekkel lettek tele az árvaházak. Ezek az intézmények a lehetőség szerinti legmagasabb szakmai színvonalon és higiéniás körülmények között működtek, a benne élő gyerekek mégsem fejlődtek megfelelően, és sokan közülük nem érték meg az első születésnapjukat sem. A szakemberek számára ekkor kezdett derengeni, hogy a hiba a testi kontaktus hiányában lehet keresendő: hiába a megfelelő ellátás, ha a baba nem kap érintésben is kifejezett szeretetet, nem fejlődik. Talán meg is hal.
Mindezt megerősítették Harry Harlow majomkísérletei is. Harlow először újszülött rézuszmajmokat szerzett be a megfigyeléseihez, akiket a könnyebb kezelhetőség érdekében „óvodaszerű” körülmények között, az anyjuktól elválasztva tartott. Észrevette, hogy az így felnőtt majmok szülővé válva nem voltak képesek normális kapcsolatot kialakítani a saját utódaikkal.
Másik kísérletében szintén elválasztotta anyjuktól a kismajmokat, a ketrecükbe pedig két anyapótló bábut helyezett: egy drótból készültet, amelyre tejjel teli cumisüveget erősített, és egy szőrből készültet ennivaló nélkül. A kismajmokat nem érdekelte a drótanya, inkább mind a szőranyába kapaszkodtak, annak ellenére, hogy így éhesek maradtak.
A kísérletek etikus volta mai eszünkkel erősen megkérdőjelezhető, a maguk idejében mégis hiánypótlóak voltak, mert először mutattak rá a korai anya-gyerek fizikai kapcsolat szükségességére.
Ölelésből soha nem elég!
Az ölelés minden életkorban kell. Megvéd a bajtól, és megvédi a gyereket önmagától. Elkapjuk a kicsit, ha az úttest felé zuhan, és lefogjuk a kezét, ha éppen magára borítaná a forró levest. Az ölünkbe ültetjük, ha sír, és nagyon sokáig engedjük, hogy hozzánk bújjon elalvás előtt.
Ahogy nő a gyerek, úgy válik a szülői érintés egyre inkább kínossá a kortársak előtt. Az alsó tagozatos már nagyon gyakran nem ad puszit az iskola kapujában, az utcán pedig körülnéz, látja-e valaki, és csak utána csúsztatja félénken a kezét az anyjáéba.
Otthon viszont, ahol nem látja senki, mindent bepótol. Ha máskor nem, hát lámpaoltás után. A szülői érintés nélkülözhetetlen a túléléséhez. A gyarapodáshoz pedig – emlékszel? – napi tizenkettő kell.
Figyelembe véve, egy-egy hétköznap milyen kevés időt töltünk egymás társaságában, néha úgy érezzük, legjobb lenne ilyenkor el sem engedni egymást.
Kapcsolódó cikkeink:
.jpg){kind=small}
Családinet hozzászólások: