SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az elhaló kreativitás és szegényes érzelmi élet ellenszere: így eddzed a gyermek jobb agyféltekéjét is

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-02-18
Óvodáskorban még a kreativitásért és a képzelőerőért felelős jobb agyfélteke a domináns a gyerekeknél, majd ezt hatéves kor körül fokozatosan átveszi a bal féleteke uralma. Onnantól fogva az iskola inkább ennek a területnek a fejlesztésére koncentrál, a jobb pedig lassan szinte elsorvad, aminek szegényes érzelmi élet lesz az eredménye - vallja Bagdy Emőke az NLClafénak adott interjújában.

Kisgyermekkorban a jobb agyfélteke fejlődése a gyorsabb ütemű. Az érzelmi életért, impulzivitásért, kreativitásért felelős terület aktív működésének köszönhető, hogy az óvodások inkább játszva tanulnak, ugyanakkor hihetetlenül élénk a fantáziájuk, és tele vannak ötletekkel. Hatéves kor körül lassan beindul a bal agyfélteke fejlődése is, ezért ettől az életkortól a gyerekek már képesek a koncentrált figyelemre, a direkt tanulásra, és el tudnak sajátítani olyan elvont dolgokat, mint az írás-olvasás.

Ideális esetben innentől fogva a két agyféltekének – az érzelmes jobbnak és a gyakorlatias balnak – együtt, egymást erősítve kellene fejlődnie, ez azonban nem így történik. Az iskola a tényekre, adatokra, tehát a bal agyfélteke által szabályozott területekre összpontosít, a jobbat elhanyagolja. Megfelelő „edzés” hiányában ez a rész ellustul, ennek eredménye pedig az elhaló kreativitás és a visszafejlődött érzelmi élet.

Bagdy Emőke Pszichofittness gyermekeknek című könyve az elhanyagolt agyfélteke gyakorlatoztatásáról szól. Különböző életkorokban alkalmazható relaxációs és meditációs technikákat ajánl, amelyek segítik az ellazulást és az érzelmek tudatosítását. A kötetben szerepelnek egyszerű, bárhol végezhető feszítő-nyújtó izomgyakorlatok, csoportos szerepjátékok kicsiknek, szülővel együtt végezhető egyszerű meditációs feladatok kisiskolásoknak.

Szuper ötleteket találsz itt is: Meditációs gyakorlatok gyerekeknek

A pszichológusra nagy hatást gyakorolt Sonja Ljubomirsky munkássága, akinek az ötletei nyomán Amerikában, majd később Magyarországon is elkezdték bevezetni az iskolai „boldogságórákat.” Ezeken az alkalmakon azt tanítják meg a gyerekeknek, melyek azok az élmények, amelyek segítik a boldogságra való képesség kialakulását – többek között:

  • a hála,
  • a megbocsátás,
  • a társas kapcsolatok,
  • a célok kitűzése
  • és a jövőbe vetett bizalom.

Ezek a képességek éppúgy nem velünk születettek, ahogyan matematikapéldákat sem tud senki ösztönösen megtanulni. Mindkettőt tanítani és fejleszteni kell.

Bagdy Emőke vallja, hogy azok a gyerekek, akiknek az érzelmi élete ilyen módon formában van tartva, intellektuális és szociális téren is fejlettebbek lesznek a kortársaiknál. Amíg azonban ennek a területnek a fejlesztését elhanyagoljuk, azt kockáztatjuk, hogy a jövő generáció tagjai egyszerűen érzelmi fogyatékosokká válnak.

Kép: Pixabay / Pexels

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Tábori rémálmok és kiközösítés: Hogyan segíts gyermekednek, ha bajba kerül?

A nyári táborok izgalmas kalandokat és értékes tapasztalatokat ígérnek, ám néha szorongással és más lelki nehézségekkel is járhatnak. Hogyan ismerheted fel, ha gyermeked kiközösítés áldozata lett, és mit tehetsz, ha nem akar visszamenni a táborba, de nem mondja el az okát?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja