SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Túl korán és túl sokat várunk el a gyerekeinktől?

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2018-08-15
Egy új tanulmány szerint a szülők már egy-kétéves korban is olyan viselkedésformákat várnak el a gyermekeiktől, amelyekre ők leghamarabb óvodás korban lennének képesek.
Túl korán és túl sokat várunk el a gyerekeinktől?

"Hogyan szoktassam le a hisztiről?" 
"Hogyan értessem meg vele, hogy valamit nem szabad?" 
"Hogyan tanítsam meg osztozkodni?"


A baba-mama fórumok és a játszótéri beszélgetések leggyakoribb problémafelvetései ezek, igen sok esetben már akár 1-2 éves gyerekek esetében is. A szülők szándéka érthető, ám jobb, ha tudod: egy ilyen kicsi gyermek érzelmileg még nem áll készen ezekre a feladatokra.
 

A tanulmány szerint a szülők
 

  • 24 százaléka úgy gondolja, a gyermek 1 évesen már képes kontrollálni az indulatait
  • 42 százaléka szerint erre 2 éves korában érik meg
  • 43 százaléka szerint a 2. születésnapján már tudnia kell osztozkodni
  • 36 százalék úgy tartja, 2 évesen már ellen kell állnia a tiltott dolgoknak
  • 56 százalék szerint ez a fajta szófogadás 3 évesen elvárható

A valóságban azonban mindezek a készségek később, 3-4 éves korban jelennek meg. Ebben az időszakban fejlődik ki az a fajta önuralom, amelynek hatására a gyerek maga is képes a tiltott dolgokat elkerülni, ekkor kezdenek ritkulni a hisztériás rohamok, mivel a gyerek egyre inkább képes lesz kordában tartani az indulatait, és az osztozkodás képességének kialakulása is ilyenkorra tehető.

Ez nem azt jelenti, hogy a gyermeknek óvodás kor előtt nincs szüksége korlátokra, vagy hogy nem kell elkezdeni megtanítani neki ezeket a fogalmakat.

Csupán arról van szó, hogy az erőfeszítéseink nem most, hanem később fogják meghozni a gyümölcseiket. Egy 2-3 éves nem azért veri ki a hisztit nyilvános helyen, és nem azért nem adja kölcsön a homokozólapátját, mert "nem nevelik", vagy mert "önző" hanem mert kicsi. Szerető, türelmes neveléssel, terelgetéssel és észszerű elvárások felállításával ezek a gyerekek is tüneményes óvodásokká fognak válni.

Csak győzzük kivárni. S ha ez az időszak nálunk elmúlt, ne felejtsük el, mi magunk min mentünk keresztül, amikor másokat látunk küzdeni a dackorszakos gyermekükkel.

Indexkép: flickrDan Hughes

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
Az én időmben még fel sem merült, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket

Az én időmben még fel sem merült, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket

A férfi munka után fáradt, hagyni kell őt enni és pihenni. Akkoriban mindenki így tartotta. Ami pedig a házaséletünket illeti: akkoriban senki sem beszélt arról, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket. Igazából én úgy voltam vele, hogy amikor a férjem kívánta, akkor hagytam magam.
A szerkesztő ajánlja