SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

7 fontos mondat, amit minden gyereknek hallania kell, hogy egészségesen fejlődjön

Családinet [cikkei] - 2018-01-30
Amiben minden felnőtt ember egyetérthet, az talán az, hogy az iskola milyen fontos szerepet tölt be a gyerekek életében. Az iskola, a tanárok és a tanterv formálja a gyermeket azzá, amivé felnőttkorára lesz.
Egyre kedveltebb a Montessori pedagógiai módszer. Mint minden iskolai rendszernek, így ennek is megvannak a maga hátrányai illetve előnyei, mégis Montessori tanaiban elhangzik 7 kulcsfontosságú mondat, melyek segítségével hatékonyabbá tehetjük a gyerekekkel történő kommunikációt.
7 fontos mondat, amit minden gyereknek hallania kell, hogy egészségesen fejlődjön

A Montessori módszer alapelvei könnyedén beültethetőek a gyereknevelés mindennapjaiba, annak ellenére is, ha az adott gyerek egy átlagos iskolai rendszerben tanul.
 

1. Észrevettem, hogy keményen dolgoztál

Biztosan hallottad már Ralph Waldo Emerson idézetét, mely szerint „Az élet egy utazás, nem egy célállomás.” És ez a gyerek fejlődésére is igaz: nem a végeredmény a fontos, hanem az odavezető út, amit megtett azért, hogy valamit elérjen. A gyerekeknek fokozottabban szükségük van a pozitív megerősítésre, a dicséretre, ezért ha nem is sikerül úgy a dolog, ahogyan eltervezte, vagy nem érte el a kívánt eredményt, mégis dicsérd meg. Ismerd el erőfeszítéseit, mert így lassacskán rávezetheted, hogy nem minden esetben a végeredmény a releváns.

Otthon ez így működhet:

Ha a gyerek éppen rajzol és látjuk, hogy nem igazán úgy csinálja, ahogyan azt kellene, mondjuk azt: „Észrevettem, hogy nem hagytad abba a festést annak ellenére, hogy láttad, hogy nem jó a szín, amit használsz.”
 

2. Melyik résznél lenne szükséged a segítségemre?

Szülőként természetes, hogy bármikor és bármiben segítségére vagyunk a gyermekünknek, de nagy veszély rejlik abban, ha mindent mi teszünk meg, végzünk el a gyerek helyett. Ezzel gátoljuk a személyes fejlődésüket. A gyereknek szüksége van az önállósodásra, persze ez nem azt jelenti, hogy engedjük el a kezét és hagyjuk magára, nem! Itt arról van szó, hogy együttműködve engedjünk teret neki, hogy tapasztalhasson.

Otthon ez így működhet:

Tegyük fel, hogy a gyerek egész délután kint focizott, és mire hazaér, roppant fáradt és a lefekvés ideje is közel van, ezért nem tudja rendbe tenni a szobáját, megtisztítani a cipőjét, stb. Ilyenkor beszéljük meg vele, hogy miben segítsünk neki és mi az, amit ő magától old meg.


3. Hol tudnál utána keresni?

Tudni azt, hogy az emberek bizalommal fordulnak hozzád, jó érzés, de gyereknevelés terén ezzel is gondok lehetnek. Ha a gyerek elveszti, vagy nem találja kedvenc játékát, nem szabad egyből ugrani és átkutatni a lakást, mert akkor legközelebb sem fog rá vigyázni.

Otthon ez így működhet:

Mikor a gyerek azzal érkezik, hogy megint nem találja a játékát és keressük meg neki, a kutakodás helyett inkább tegyük fel a következő kérdéseket: „Hol láttad utoljára?” „Nem lehet, hogy a másik szobában hagytad?” Ezekkel a segítő kérdésekkel rá tudjuk vezetni, hogy egyedül is megtalálja.


4. Mit gondolsz a saját munkádról?

A Montessori-pedagógia egyik fő alappillére az, hogy a tanítók tulajdonképpen nem is tanítók, hanem vezetők. Tehát tulajdonképpen a gyerekek tanítják saját magukat. Kérdezzünk a gyerektől olyan kérdéseket, melyek a saját munkásságára világítanak rá.

Otthon ez így működhet:

Ha a gyerek egy kérdéssel áll elő, segítő kérdésekkel vezessük rá a megfelelő válaszra. Így legközelebb már sokkal hatékonyabban, gyorsabban és önállóbban lesz képes megoldást találni a problémájára.


5. Ne zavarjuk meg koncentráció közben

A Montessori módszer lényege a gyerek koncentrálási folyamatának védelmében rejlik. Az ilyen módszerrel működő iskolák majdnem 3 órát adnak a gyerekeknek egy-egy feladaton való gondolkodásra. Így megszakítás és zavaró tényezők nélkül képes kibontakozni és végigvinni a gondolatmenetét.

Otthon ez így működhet:

Ha látod, hogy a gyerek egy legóépítményt készít, próbáld nem megszakítani vagy megzavarni őt, mert ezalatt fejlődik a szépérzéke.


6. Ezen az órán, vagy itthon mi…

Szabályok nélkül az élet gyorsan összekuszálódhat, de ahelyett, hogy ráerőltetnénk ezen szabályokat a gyerekre, inkább értessük meg vele, hogy mi miért van, és minek mi a következménye. Tudja a gyerek pontosan, hogy mi megengedett otthon vagy az iskolában, vagy akármilyen más helyzetben.

Otthon ez így működhet:

Iskolán kívül is fektessük le az otthoni szabályokat: „Itthon, mikor belépünk a lakásba lehúzzuk a cipőnket.” „Ebéd előtt kezet mosunk.” De értessük is meg vele, hogy mit miért teszünk.


7. Kövesd figyelemmel a gyereket

Ez az utolsó fontos dolog inkább vonatkozik a szülőre, tanárra, nevelőre, mint a gyerekre. Feladatunk az, hogy születésétől fogva végigkísérjük életét, felvigyázzuk a fejlődését, és biztosítsuk számára a szükséges feltételeket.

Otthon ez így működhet:

Ha megkérnek, hogy vigyázz egy gyerekre, vagy fogalmad sincs, hogy hogyan kellene, ne tégy semmit. Először csak figyeld meg, és hidd el, tudatni fogja veled, hogy mire van szüksége, csak légy figyelmes.

Forrás: Filantropikum
Fotó: vborodinova / pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja