Napjainkban egyre többet hallunk a gyermekkori agresszióról, annak gyakoriságáról, keressük okát, annak megoldását. Véleményem szerint az agresszió kialakulásának három fő oka van. A gyerekekben felgyülemlett frusztrációt nem tudják kellően levezetni, érzelmileg nem elég stabilak és túl sok infokommunikációs eszközzel vannak körülvéve. Felgyorsult világunkban annyi inger éri a gyerekeket, hogy ezeket képtelenek feldolgozni. Nagyon fiatal életkorban megismerkednek a számítógép, a laptop, a táblagép és a telefon használatával. Erről megoszlanak a vélemények, hogy jó-e vagy nem. Véleményem szerint van pozitív és negatív hatása egyaránt. Meg kell találni az egyensúlyt, ehhez szeretnék munkámmal segítséget nyújtani.

Rengeteg az elvárás már korai életszakaszban is a kisgyerekkel szemben, a szülő, a társadalom sietteti az érési folyamatot. Közben nem vesszük észre, hogy alig hagyjuk a gyerekeket igazán gyereknek lenni, ezért szoronganak. Hiányoznak a céltalan szaladgálások, a nagymozgások. Ha megfigyeljük a csecsemőket, ők a szabadlevegőn alszanak a legjobbat, az 1-3 éves kisgyermekek a napjuk nagy részét kint töltik, ezzel szemben óvodába kerülve napjuk nagy részét a négy fal között kénytelenek tölteni. Az óvodában elvárás, hogy a csoportszobában csendesen, lehetőleg szaladgálás nélkül játszanak. Vegyenek részt a különböző kezdeményezéseken is, ahol azok a gyerekek kerülnek mindig előnybe, akiknek a képességeik jobbak, bárhogy is igyekszik az óvodapedagógus, a túl mozgékony, vagy gyengébb képességű gyerekek itt is frusztrálódnak. Ezért elkezdenek hangoskodni, szorongásukat, önbizalomhiányukat agresszív magatartással palástolják. 

A gyerekek általában szűk, zárt családokból érkeznek az óvodába, megszűntek a több generációs nagycsaládok, kevés a testvér, ezért erősen kialakult ÉN-tudattal, de az addigi közösség hiánya miatt a MI-tudat hiányával érkeznek az óvodába. A közösségbe kerülve rengetek frusztráció éri őket, nehezen illeszkednek be a közösségbe, ezért megjelennek a különböző agresszív elemek, az addigi nyugodt kisgyerek dühös lesz, elkezd harapni, csípni, verekedni. A szülő pedig csodálkozik, hogy mi történt.

A mi óvodánkban a környezeti adottságaink miatt lehetőség van ezeken a dolgokon változtatni. Környezetünk legoptimálisabb a kisgyerekek nevelésére. Tágas udvarunk van, alig pár méterre a Tisza holtága található, hatalmas erdőséggel és mezővel körbevéve. Ez adta az ötletet, hogy lehetőség szerint szakítsak a hagyományos óvodai neveléssel. Előnyben részesítem a szabadban a játékot, de a különböző foglalkozásokat, tevékenységeket is előszeretettel végzem a csoportszobán kívül. Kidolgoztam egy környezetvédelmi modult, amely egész nevelési évünket átfogja, ennek segítségével megismerjük környezetünket, megtanuljuk óvni azt. Az évek során rádöbbentem, hogy a gyerekek nem csak a saját környezetükhöz, hanem társaikhoz is pozitívabban állnak, kialakul egymással szemben az empátia. Minden héten legalább egyszer, ha az időjárás engedi, akkor túrázunk a különböző tanösvényeken, erdei tornapályán, vagy az erdő közepén lévő kalandparkhoz. A gyerekekkel közösen meghatároztuk a saját „erdei” szabályainkat:

• Az erdőben nem hangoskodunk, mert zavarjuk az erdő lakóit.
• Nem tépünk le semmit, nem bántjuk a növényeket.
• Nem bántjuk az állatokat, pl. bogarakat.
• Nem szemetelünk.

A gyerekek egymást figyelmeztetve tanulnak meg így alapvető magatartási szabályokat. Ezeket a szabályokat később könnyebb a csoportszobába is becsempészni: nem hangoskodunk, nem veszekszünk, így sokkal kevesebb a konfliktus. Az erdei túrákra többször viszünk rajzeszközt, egy pihenő helyen letáborozunk, akinek kedve van, az lerajzolja a fákat, a vízpartot, aki futkározni akar az ott lévő játszótéren megteheti.

Sokszor egy kis tisztásra letelepedve mesélem el az épp soron lévő mesét, nagyobb gyerekeknek a legideálisabb hely a különböző tündérmesékhez. Öröm hallgatni, ahogy meglódul a gyerekek fantáziája, a lelógó indáknál a „Tündér labirintus” található, a vihar által ledöntött, félig kidőlt fa a „Meseország kapuja”. Visszatérő helyeink vannak az erdőben, sokszor, ha fúj a szél, már a tündérek hangját is hallják és elképzelik, az erdő mélyén van valahol a tündérek üvegpalotája is.

Többször el is játsszuk a meséket. A fiúk különböző próbákat kell, hogy kiálljanak. Célba dobunk, botot vágva kardozunk, kúszunk, mászunk. Itt azok a gyerekek is sikerélményhez jutnak, akik esetleg más területen lemaradást mutatnak, így ők is kivívják társaik tiszteletét. Eleinte féltem, hogy ez a botozás veszélyessé válik, de kiderült, hogy a fiúknak a legjobb játék, hiszen genetikailag hordozzák ezekre a viselkedésformákra az igényt, kellő szabályokat betartva senki se sérül, és nagy energiák szabadulnak fel, egyáltalán nem vált ki későbbi agresszív magatartást.

Amikor nagy botokat keresve, arra támaszkodva az erdő mélyén járunk, senkinek se jut eszébe, hogy veszekedjen, komolyan veszik, hogy a lányokat, a kisebbeket segítjük. Séta közben jókat beszélgetünk és észrevétlen azok a gyerekek is megnyílnak, akik szótlanabbak. A túra végén a botok átalakulnak „nyárssá”, eljátsszuk a közös szalonnasütést, a pikniket, beszélgetünk, közben megbeszéljük a felmerülő matematikai problémákat, verselünk, énekelünk. A túrák során nincsenek kötöttségek, sorakozás, párválasztás stb., a szabály csak annyi, hogy nem megyünk előre és nem maradunk le, egybe tart a csapat. Öröm nézni, ahogy figyelnek egymásra, figyelik a neszeket, a kisállatokat, a növényeket. Ha valaki érdekeset lát, az szól a társainak. Megfigyeltem, hogy ekkor nem csak a barátok között alakul ki kommunikáció, de egymás mellé sodródnak azok a gyerekek is, akik a csoportszobában nem játszanak együtt, az esetleg perifériára sodródott gyerekek is figyelmet kapnak társaiktól.

A fiúk legkedvesebb tevékenysége az erdőszéli tisztásnál a versenyfutás, addig a lányok tavasszal virágot szednek, ősszel színes leveleket, makkot gyűjtenek, amiből az oviban kiállítást készítünk, vagy kreatív tevékenység során valamit alkotunk belőle. Évente többször is lovas kocsizni megyünk, így az erdő messzebb lévő területeit is megismerjük, a pihenőhelyen különböző ügyességi, erőnléti vetélkedőket szervezünk, levezetjük a felesleges energiát. A gyerekek újabb élményekkel lesznek gazdagabbak.

Nem csak az erdőt járjuk azonban, minden lehetőséget megragadunk az életszerű tevékenységekre, amit a környezetünk ad.  Elfogadtunk meghívást egyik óvodásunk udvarába almát szüretelni, közeli gazdaságba szőlőt szedni.

Ezek a tevékenységek mind a gyerekek aktivitását biztosítják. Az aktivitás pedig oldja a frusztrációt. Azokat az ismereteket könnyedén átadom a gyerekeknek ezekben a helyzetekben, amelyek később az iskola megkezdéshez szükségesek. A gyerek a valós élethelyzetben, szabad levegőn, valós tevékenység közben sokkal többet tanul, mint a mesterségesen létrehozott környezetben, minél többet tud, annál nagyobb az önbizalma, ebből kifolyólag kevesebb az agresszív magatartása.

Amikor egy programról fáradtan, élményektől kipirulva, kicsit maszatosan visszatérünk, az óvodában senkinek se jut eszébe veszekedni, dühöngeni, közösséggé kovácsolódva, egymáshoz szeretettel fordulva elevenítjük fel a történteket, ki mit látott, kinek mi tetszett a délelőtt folyamán.

Munkám során vallom, hogy a gyerekeknek a legfontosabb óvodáskorban a mozgás lehetőségek és az élmények biztosítása. Teljesen nem lehet egy óvodás csoportban kiküszöbölni az agressziót, de próbálok nagy türelemmel, szeretettel, odafigyeléssel enyhíteni ezen, oldani a szorongásukat, segíteni a rám bízott kisembereknek a konfliktusok megoldását, feloldását, egymás elfogadását.

A „Keressük a legkreatívabb magyar gyermeknevelő szakembereket!” pályázatra beérkezett cikk.