Ölben ülve olvasni
- 2017-11-03
Hogy otthon is jusson kedv, idő a hatékony olvasásra, íme pár ötlet. Ez akár este, negyed órán át végezve is hasznos. A lényeg, hogy teljesen (offline módban) gyerekünkre koncentráljunk, kerüljünk egymáshoz közel, és a fókusz ne a teljesítményen, hanem a szülő-gyerek kapcsolaton legyen. Ha ezt biztosítják, cserébe írok pár rendhagyó ötletet az olvasásgyakorlásra - tanári szemmel.
- Egyikőnk olvas, a másik tapssal a hangerőt szabályozza. 3 fokozat van, ahány tapsot hallunk, annyira hangosan kell olvasnunk.
- Direkt rontson el pár szót, a kisgyerek jelölje, majd a végén javítsa ki Önt.
- Visszhangolvasás: először a szülő olvas egy mondatot, utána a gyerek hangoztatja ugyanazt. Szerepcserével is remekül működik.
- Kössünk egyezséget, milyen szavakat ne olvassunk fel? Lehetnek ezek a főnevek, a melléknevek, akár a 3 szótagnál hosszabbak, vagy a vessző utáni szavak.
- A szöveg elolvasása után egymást váltva, össze-vissza sorrendben emeljünk ki mondatokat a meséből. Csak azt lehet olvasni, ami még nem hangzott el (jelölni ér). Aki olyat olvas, ami már volt, veszít/hibapont jár érte.
- Szomszédok: egyikőnk kijelöl egy mondatot a szövegből, a másik az előtte és utána lévő mondatot olvassa fel.
- Ha naplót ki lehet nyírni, akkor könyvet is. A színeket jelölő szót karikázzuk színesre, ha valami nagy, akkor nagy dolgot pingáljunk mellé! A számoknál ragaszthatunk a számnak megfelelő darabú matricát, kövecskét, flittert az oldalra… Utánozzuk a hangutánzó szavakat, játsszuk el a párbeszédeket. A közös olvasmányokból vezethetünk naplót, a legemlékezetesebb mesejeleneteket megörökítve, mindezt persze közösen.
7+1. Memóriába! Egymást váltó olvasáskor 3 mondatot rakhatunk a másik memóriájába. Amikor egyik olvas, a másik azt mondja, „memória”! A szöveg végigolvasása után a másik által kijelölt 3 mondat tartalmát - könyv nélkül - el kell mondanunk.
Milyen könyvet válasszunk? Lényegében mindegy. Szeresse a gyerek! Nyelvtanilag kevés a rossz könyv. A kortárs éppúgy megfelel, mint saját gyerekkorunk könyvei. Nem fontos megvásárolni, kitűnő program a közös könyvtárba járás. Jó szórakozást!
Fotó: henriquesaf / pixabay
A „Keressük a legkreatívabb magyar gyermeknevelő szakembereket!” pályázatra beérkezett cikk.
LEGOLVASOTTABB
100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?
A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.
Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt
Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.
Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie
Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.
„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?
Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?
A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"
Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.












betöltés...