A CsaládiNet szakértői CsaládiNet Szolgáltatás Közvetítő Kalkulátorok Hírlevél feliratkozás
SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kreatív képzelet

- 2017-11-15
Mi is a kreativitás? - kérdezhetnénk jogosan! Ahány ember, annyiféle választ adhatnánk rá! Hiszen az ember az élet annyi területén bizonyulhat kreatívnak! Lehetünk kreatívak szóban, tettben, gondolatban egyaránt!
Kreatív képzelet

Szóban? Persze! Gondoljunk csak a költőkre, írókra, akik olyan szépen meg tudják fogalmazni a gondolataikat-, amire egy csúnya szóval élve „átlagember” - nem képes! Szinte a szavaikkal festenek, alkotnak, segítenek másoknak elképzelni, amire ők gondolnak, amit ők látnak, éreznek, tapasztalnak. Nagyon tetszett A könyvtolvaj című filmben, amikor a főszereplő kislányt arra bíztatja a zsidó fiú, akit bújtatnak a nácik elől, hogy mesélje el, amit kint lát az utcán a saját szavaival. Ne használjon megkopott, begyakorolt frázisokat, hanem azt mondja el, hogy "mit mondanának a szemeid, ha beszélni tudnának!"  Ez inspirálja később a kislányt, hogy írónő legyen. Én hiszek ebben, hogy ha a gyermekeknek felkínáljuk a lehetőséget, hogy alkosson, és megteremtjük annak feltételeit, akkor ő élni fog vele.

A tettekben kifejezett kreativitás a művészetek leglátványosabb elemei: képzőművészet, tánc, zene, színészet, hogy csak a legalapvetőbbeket említsem.

És persze a gondolati kreativitást sem szabad lenéznünk, a lángelméjű tudósoktól kezdve azokig az ezermesterekig, aki egy-egy problémát olyan ötletesen tudnak megoldani.

És hogy mi ezt hogyan is fejlesztjük a mindennapok során a ránk bízott csemeték személyiségében?

Mi, felnőttek, pedagógusok, formáljuk a gyermekek személyiségét, persze az öröklött, illetve a családból hozott jegyek mellett. Közvetítjük feléjük a társadalom szabályait, normáit, azokat a legfőbb támpontokat, amik meghatározzák, hogy milyen viselkedést várnak el az emberek egymástól.  Mi erősítjük, illetve szorítjuk vissza a gyermek egyes viselkedését az arra adott reakcióinkkal. Ugyanígy, ha a gyermek felé azt közvetítjük, hogy a művészetek eszközeivel élhetnek, ezekkel szabadon kifejezhetik önmagukat, akkor ezt meg fogják ragadni. Minél korábbi életkorban adunk erre lehetőséget, annál természetesebbnek fogják ezeket használni.

Meglátásom szerint a gyermekek kreatívan születnek, csupán a társadalom öli ezt ki belőlük szép lassan. De nem kell ennek feltétlenül így lennie!  A lehetőség a kezünkben van! Lehetőség… Igen, számtalan lehetőségünk van a ránk bízott gyermekek kreativitásának fejlesztésére! Én most ebből a számtalan lehetőségből szeretnék egyet kiemelni!

Először is hadd meséljek el egy történetet, ami a pályafutásom második évében esett meg velem! Esős, őszi nap volt, az ovi udvara latyakosra ázott az előző éjszaka, ezért sajnos nem volt lehetőségünk kimenni a gyermekekkel az udvarra. De a bennük túláradó energia már-már a falakat kezdte bontogatni, mikor kreatív óvónőként kreatív öltemet bevetve épp a padlón feküdtünk, összekuporodva, fejünk felett a lecsapni készülő sast fürkésztük, hogy még idejében el tudjuk rejteni előle az ártatlan kis nyuszikat…  amikor belépett a főnököm, aki mindig komoly, tekintélyt parancsoló asszony volt. Az első pillanatban a hangja is elakadt- ami tőle merőben új jelenség volt- majd halkan kigurult a száján az alapvető kérdés gyöngye, hogy "Ti meg mit csináltok?". Épp a legmegfelelőbb válasz után kutattam a gondolataim közt, mikor a csoportom egyik talpraesett három éves kislánya megadta a kegyelemdöfést a marcona  főnöknek: "Állatkertben vagyunk! És megmentjük a kis nyuszikat a sas elől! Vigyázz, bukj le, ott repül! Jaj!". Talán sejthető a helyzet kimenetele, pont, mint ahogy a vezető asszony halk, értetlen távozása is! Mikor becsukta az ajtót, még a földön fekve rám mosolygott a kislány és egy vállrándítással megjegyezte: "A felnőttek sok mindent nem értenek!" Következő nap már nem csupán a vezető óvónővel támadt érdekes helyzetem! 

Reggel, mikor a gyermekeket fogadtam az ajtóban, egy kétségbeesett anyuka szaladt oda hozzám: "Jaj, de jó, hogy épp itt áll, szerettem volna beszélni Eszti nénivel egy percet! Én bevallom, sokszor nem olvasom el a faliújságot,és  azt hiszem nagyon lemaradtam erről az állatkerti kirándulásról, ne haragudjon, óvó néni, nem csomagoltam semmit, meg nem is fizettem ki a buszt, meg a jegyet, bocsánatot kérek, mennyivel is tartozom?"

Az első pillanatban csak álltam ott, mint akihez kínaiul beszélnek, már nem is emlékeztem semmire, mikor aztán leesett, hogy miről is van szó, elmeséltem a drága anyukának, hogy mi történt. Válaszul elmondta, hogy a gyereke annyira élethűen mesélt otthon az állatkerti élményeiről, hogy kezdett megijedni, hogy mennyire nem volt tájékozott!

De talán a kedves cikkolvasó érdeklődőben is felmerül a kérdés hogy mit is kerestünk mi valójában a csoportszoba padlóján hasalva? Nos, azt hiszem itt az ideje, hogy lerántsam a leplet a nagy titokról, és bevalljam az igazságot a sasról és a kis nyuszikról, meg arról, hogy hogyan is kerültünk mi közéjük!

Mi akkor, ott képzeletben utaztunk! Felszálltunk egy mesebeli pillangó szárnyaira - persze azt mondanom sem kell, hogy ezek a furcsa lények csak akkor segítenek nekünk, ha mi éneklünk nekik- és elrepültünk az Óperenciás tengeren túlra, ahol a kurta farkú malac elirányított minket a barátaihoz, a mesebeli állatkertbe! Ahol aztán mindenféle kalandban volt részünk!

Híve vagyok a komplex nevelésnek! Ebben az esetben nem csak énekeltünk, hanem táncoltunk, tornáztunk, és gyermekek környezetről való tudását is gyarapítottam. Meggyőződésem, hogy minél interaktívabb  módon tálaljuk az átadni kívánt információkat a gyermekeknek, annál nagyobb élvezettel fogadják, és teszik magukévá.

Egy-egy ilyen képzeleti utazás során fontosnak tartom, hogy a gyermekek maguk is aktív részt vevők legyenek. Ez alatt nem csupán arra gondolok, hogy a mozdulatokat utánozva "egy hajóban evezzünk", hanem mint "rendezők", "meseírók" maguk is alkotóivá váljanak a jelenetnek.

Hogy miért is tartom ezt fontosnak? Nos, szerintem ezek a jelenetek, nevezzük így, nem "csupán" a képzeletfejlesztésről szólnak, hanem a gyermek lelkéről is. Hogy hogy jön ide a lélek? Roppant egyszerűen! Az ember mindent lélekkel csinál (főként a kicsinyek, akik még szabadabban fejezik ki érzelmeiket, mint a felnőttek).

Ezekben a jelenetekben a gyermekeknek lehetőséget adok arra, hogy maguk alkossanak szereplőket, találjanak ki eseményeket, szőjék a történeteket. Ezzel is kifejezve a maguk lelkivilágát, érdeklődési körét, problémáikat, frusztrációikat, érzelmeiket és még sok egyebet, amit a mindennapi életben nem fogalmaznának meg szavakban. Mindezt egy biztonságos közegben! A biztonság nagy szó ebben a bizonytalan világban manapság! Itt a biztonságot nem csak úgy értem, hogy egy elfogadó, szeretetteljes légkörben történhet mindez, hanem arra is gondolok, hogy természetesen vannak olyan korlátok, amelyek megvédik őket.

Lázonghatna a liberális lelkünk ezt olvasva, hiszen mit ér a művészet, a kreativitás, alkotói szabadság nélkül?! És valamilyen szinten igazat is kell adnom ezeknek a gondolatoknak, ugyanakkor szeretném eloszlatni a diktatórikus zsarnokságtól való félelem ködét. Ezek a szabályok ugyanis a gyerekek védelméről szólnak és nem a hiábavaló korlátozásról. Hogy mitől is kell megvédenünk őket?

Picit eltűnődhetnénk azon, hogy az óvónőket miért is hívják így? Persze, óvjuk a gyermekeket, de hogy mitől is, az nem mindig világos! Márpedig hogy lehet eredményes a munkánk, ha nem ismerjük az "ellenfelet"? Nos, szerintem a fizikai veszélyektől sokkal súlyosabbak a lelki bajok, amelyek a ránk bízott apróságokat fenyegethetik. Ilyenek például a félelem, a szorongás, a teljesítmény- és a megfelelési kényszer, a hisztik különböző válfajai… Talán furcsának tűnhet, hogy miért is veszem bele a hisztit is ebbe a felsorolásba, de gondoljunk csak bele, ki ne látott volna a földön fetrengő, ordibáló gyereket a bevásárló központban, akit elkapott a hiszti, amiért nem vettek meg neki valamit a szülei, amit éppen szeretett volna?! Igen, ez egy olyan kortünet, ami sajnos, nem csak a dackorszak velejárója, hanem általános jellemzője lett korunk gyermekeinek. Nem akarok világ megváltó nagy okosságokat megosztani itt a kedves olvasókkal, úgyhogy mielőtt elkapna a hév, csak szeretném jelezni a jó hírt, hogy van kiút ezekből! És az egyik ilyen kiút lehet a képzeleti utazás!

De térjünk vissza egy kicsit a szabályokhoz, hiszen eddig még nem fedtem fel egyet sem belőlük! A szabályok leginkább a mesék alapvető jellemzőiként írhatók le. Mint például, hogy a jók mindig győzedelmeskednek a gonoszokon; hogy a főszereplő jelleme mindig fejlődik a mese folyamán; hogy erénynek számít a bátorság, a jóság, a segítőkészség, a leleményesség, a jószívűség; hogy jó tett helyébe jót várj; a hagyományos férfi és női, fiú és lány karakterek, amik olyan szépen és bátorítóan jelennek meg a mesékben.

Manapság, amikor olyan sok ember küzd az identitásának a megtalálásával, annyira jó visszanyúlni a mesék világához, ahol olyan egyértelmű, tiszta minden! Ahol világosak a férfi és a női szerepek, tulajdonságok, értékek, életcélok. Olyan jó lenne, ha egyre többen fordulnának vissza ehhez az iránytűhöz!

Egy másik jellemzője ezeknek a jeleneteknek, hogy igyekszem minél több hangutánzó elemet csempészni bele. Ez azért fontos, mert a gyermek ősi öröme a ritmus, a hangok egyenletes lüktetése, amit már az anyaméhben is hall, az édesanyja szívdobbanásait hallgatva. Mivel ezek a gyermekekhez ennyire közel állnak, fontosnak tartom, hogy ezt felhasználva is érdekesebbé tegyem a mókát.

De, hogy ne kanyarogjak sokáig, visszatérek a képzeleti utazáshoz! A gyermekek bele illesztik a jelenetbe, a saját élményeiket, tapasztalataikat, félelmeiket, szorongásaikat, vágyaikat, és mi együtt kínálunk fel neki erre egyfajta megoldást. (Nyílván, nem csak egy megoldás létezik egy problémára, és vagyunk annyira kreatívak, hogy ezt el is fogadjuk, de azzal az egyel is  segíthetünk a gyermeknek.) 

A "módszerem"- hogy csúnya szóval fejezzem ki magam- a meseterápia, a mozgás, az ének, a színészet, a gyermekpszichológia és az évek tapasztalatának keveréke. Azt bevallom töredelmes szívvel, hogy nem kis adag bátorságra volt szükségem a pályafutásom elején, hogy ilyen képzeletbeli utazásra vállalkozzam más felnőttek előtt. Ez részben azért volt, mert introvertált személyiség vagyok, részben pedig azért, mert féltem, hogy vajon milyen reakciókat fogok kiváltani. A hasonló bátortalan kedves felnőtteket, hadd bíztassam meg egy kicsi történettel így a cikkem végén:

Egyik nap, éppen egy ilyen képzeletbeli utazáson vettünk részt a gyerekekkel délelőtt, amiben egy kiscica szerette volna megértetni magát a kis gazdijával, de minduntalan "nyelvi" akadályokba ütköztek, ugyanis a cica nem beszélt gyerek nyelven, a gyerek pedig nem beszélt cica nyelven. A történet vége az lett, hogy az érzelmeink kifejezését gyakorolgattuk, a különböző hangulatok megfogalmazását. Később, mikor mentünk ki az udvarra, a folyosón sorba menetelve a jelenetet felvető kislány kérésére a cica érzelmi állapotait kifejező nyávogásokat hangoztattuk. Éppen fennhangon nyávogunk (pont a boldog miáú- nál tartottunk), amikor szembejön velünk a már említett kedves főnökasszony. Talán ecsetelnem sem szükséges, hogy milyen kerek szemeket meresztett ránk. A kislány odaszökken elő, és felajánlja: "Szeretnél te is nyávogni? Nagyon jó, ám!" A vezető hölgy kissé zavarba jött, majd szép udvariasan így felelt: "Köszönöm, nem!"

Nos, drága olvasó, most én kérdezem meg: "Szeretnél nyávogni?" Remélem a cikkem felkeltette az érdeklődésedet annyira, hogy a válasz egy kitörő lelkesedésű igen legyen.
Örömteli perceket kívánok hozzá!

A „Keressük a legkreatívabb magyar gyermeknevelő szakembereket!” pályázatra beérkezett cikk.

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
© 2004-2021 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
A szerkesztő ajánlja